head main kritikak

Ascanio Albában - és Budapesten

Ascanio Albában - és Budapesten

Mozart "Ascanio Albában" című operájának premierje a Magyar Állami Operaházban.

Ambivalens érzésekkel ül be és végül jön ki a jámbor látogató az Operaházból Mozart ünnepi színjátékának előadásáról. Egyfelől adva van a szép áriák, együttesek sora, egy naiv és érdektelen alkalmi librettóra fűzve, másfelől a jogos kérdés: vajon pont ezzel a művel kell-e bővíteni az Operaház repertoárját? Hozzáteszem: a bővítés említése ez esetben túlzás, mivel mindössze 2 előadásról van szó. Akkor viszont minek? Pontosabban, ahogy a kriminalisztikában mondják: kinek állt érdekében ezt eljátszani, cui prodest?

 

Félretéve ennek boncolgatását, inkább szóljunk a műről, ha már színre került. Az Ascanio Albában Mozart második Itáliában komponált operája (K. 111). Az ifjú muzsikus 1770-72 közötti itáliai útja valóságos diadalmenet volt. Szabolcsi Bence érzékletesen ír arról a hatásról, ami ott érte a serdülő muzsikust: "Az olasz álmok azonban ─ akárcsak Goethét vagy Händelt ─ végigkísérték egész életén. Az olasz zene formáinak szellemét már utazása előtt ismerte, s mikor olasz földre lépett, egyszerre szemtől szembe találta magát azzal a forró élettel, amely ezeket a zenei alakzatokat boldog bőséggel ontotta magából. Fantáziáját elsőnek magának a szépség ragyogó formáiba szinte beözönlő életművészi csodájának az a pazar színjátéka ragadta meg, amely itt hihetetlen elevenséggel, mintegy szeme előtt játszódott le. A tüneményes énekesek társasága természetesen csakhamar felfedhette Mozart előtt, hogy ez a forró, eleven szépség nem annyira a hangszerektől várja legigazibb beteljesedését, mint sokkal inkább az emberi hangtól. És Mozart, akárcsak egykor Händel, az olasz szépség álmával együtt egyszersmind az ének varázsának is rabja lett. Figyelme ezért elsősorban az operamuzsika felé fordult."

 

 

ascanio1

Jelenet

 

 

ascanio2

Megyesi Zoltán (Aceste) és Fodor Gabriella (Silvia)

 

Ekkor írta meg tehát három operáját, a Mitridátét, az Albát és a Lucio Sillát. A sorozat első és harmadik darabja librettó és dramaturgia szempontjából mai színpadon is megállja helyét. Az Ascanio viszont egész más körülmények szülötte. A művészi szempontot itt felülírta a politikai, dinasztikus kívánalom. A darab megértéséhez tisztában kell lenni a megrendelés okával. Ferdinánd főherceg, Mária Terézia fia és Maria Beatrice d'Este hercegnő milánói esküvőjének fényét ─ az év esküvőjét, mondanánk ma ─ volt hivatva emelni a 15 éves Mozart ünnepi színjátéka. A szövegíró Giuseppe Parini feladata volt a mitológiai pásztorjáték történését, alakjait az esküvő szereplőihez "igazítani". Így lett Mária Terézia allegorikusan Vénusz istennő és egyben gondos anya, aki fiát, Ascaniót, azaz Ferdinánd főherceget a boldog házasság révébe kormányozza az általa kiszemelt Silvia nimfával, azaz Maria d'Este hercegnővel. Az opera "drámai konfliktusa" a valóságon alapul, ugyanis Ascanio és Silvia esküvőjük előtt éppúgy nem ismerték egymást, mint ahogy Ferdinánd főherceg és arája sem találkoztak korábban soha. Az opera nagyon vékonyka, átlátszóan naiv cselekményét Mozart csodálatos zenékkel, áriákkal, kórusokkal gazdagította. Talán kicsit túl sok is a jóból, hiszen az áriák egymásutánja során elveszítjük a nem létező cselekmény fonalát. Közben viszont elmerenghetünk azon, milyen egyedülállóan különleges agyberendezés, szellemi és érzelmi érettség tette lehetővé egy 15 éves muzsikus számára a mű megírását. Nevetségesen hangzik a megállapítás, hiszen tudjuk, miszerint a zeneszerzés ezen a szinten nemcsak dallamok kitalálásából áll. A harmóniák, a modulációk, a karakterek, a formálás, a zenei szövet változatossága mellett, és azokon túl, ott van még a hangszerelés feladata. (Vajon melyik zenei egyetemen tanulta szerzőnk a hangszerelés szakmai fogásait...?) Mindehhez adalékként nem árt tudni azt sem, hogy Mozart 1771. szeptember 5-én kapta kézhez a szövegkönyvet, a bemutató a következő hónap, azaz október 17-re volt kitűzve. A technikai és egyéb okok miatt történő premierhalasztás még nem volt divatban. Tehát 6 hét jutott a komponálásra, beleértve a próbákat. A 2 felvonásos opera több mint 2 órányi zenét tartalmaz. Külön figyelemre méltó Fauno két áriája, mely közül főleg a második az Éj királynője hangvételét előlegezi (!) szédítő koloratúrás igényességével. (Ezeket most Kolonits Klára bravúros előadásában élvezhettük.)

 

 

ascanio3

Megyesi Zoltán (Aceste) és Fodor Gabriella (Silvia)

 

 

ascanio4

Schöck Atala (Ascanio) és Fodor Gabriella (Silvia)

 

Szóval zenetörténeti, zenetudományi leckét kaptunk az Operaháztól. "A mű mai színpadon nem állja meg a helyét..." Igazi ritkaságról van szó, hiszen a milánói bemutató után 200 évig nem játszották, csak az 1970-es években kezdett az Ascanio itt-ott "feltámadni". Érthető az elfeledettség, hiszen a mű mai színpadon nem állja meg a helyét, mai előadásra nem való. És erről nem Mozart, hanem a darab létrejöttének fentebb vázolt körülményei tehetnek. Egy ma drága pénzen működő operaház azonban nem lehet zenetörténeti példatár, főleg akkor nem, amikor vagy egy tucat fontos dalmű nem szerepel a műsorán évtizedek óta, a Tell Vilmostól a Lohengrinig és - horribile dictu - a sokat emlegetett Mahler által is játszatott Brankovics Györgytől a Hunyadi Lászlóig, hogy az Erkel bicentenárium alkalmával felelőtlenül elsikkasztott művekről is szóljunk. Mindezek fényében megmagyarázhatatlan, miért kellett 2 előadás erejéig felfedezni és betanulni egy kuriózumot, amely - ha már minden áron játszani akarják - legfeljebb egy kamaraszínházi stúdióba való. Ezen az alapon akármelyik másik művet is választhatták volna az operairodalom több ezernyi, méltán a süllyesztőbe került alkotása közül.

 

 

ascanio5

Fodor Gabriella (Silvia)

 

 

ascanio6

Megyesi Zoltán (Aceste) és Wierdl Eszter (Vénusz)

 

Ami a színpadra vitelt illeti, az tökéletesen beleillik abba a globál rendezői kényszerzubbonyba, amely Európa-szerte dívik. A színpadot töménytelen kisebb-nagyobb, jobb-rosszabb ötletecskék uralják, amelyeknek egyetlen célja elterelni, elvonni a figyelmet a zenéről. Az szól, azt éneklik úgyis, inkább arra figyelj, amit a színpadon látsz! Az pedig hol ötletes, hol vidám, sokszor infantilis, néha érthetetlen, értelmetlen, ám mindenképp mához szólónak szánják. De sebaj, a mai néző már meg van idomítva. Azt is beletörődéssel fogadja, ha nem érti a magas rendezői koncepciókat és inkább magában keresi a hibát. A sok ilyen-olyan ötlet közül kiemelkedik a darab elejét, majd a végkifejletet uraló modern tervezőiroda izgő-mozgó alkalmazottakkal, de "bájos" a papírrepülők készítése, röptetése is. Szerepel a színpad elején egy alma, ezt a karmester nyeri el a végén, no és a legfontosabb: mintegy bónuszként a közönség vélt igényeit kielégítendő a fináléban csoportos szex látványában részesül a néző. Ez is benne van a jegy árában. Közben aláfestésként egy Amadeus nevű disc jockey muzsikál. A szöveg ez alatt énekelve és kivetítve, az erény és az állhatatos hűség diadaláról szól... Ez már a totális skizofrénia. De legalább mai.

 

 

ascanio7

Schöck Atala (Ascanio)és Kolonits Klára (Fauno)

 

 

ascanio8

Kolonits Klára (Fauno)

 

Az előadók minden tudásukat, tehetségüket latba vetve próbálják szolgálni a mozarti szellemet. "Az előadók minden tudásukat latba vetették..." Wierdl Eszter testhez álló szerepet kapott Vénusz istennőként, szépen formálja szólamát, játéka, jelmeze meggyőző. A fiát, Ascaniót a korabeli bemutatón kasztrált énekelte, ezúttal nadrágszerepként Schöck Atala szép hangján élvezhettük Mozart hol szenvedélyes, hol szenvedő kitöréseit. Egyébként minden szereplő bőven kapott énekelnivalót. A leglátványosabb, a legbravúrosabb alighanem a már említett Kolonits Klárának jutott Fauno szerepében. Élményszerű énektechnikáját finoman groteszk játéka egészítette ki. Fodor Gabriella Silviája érzelmekben is méltó párja volt színpadi jegyese, Ascanio kitartó szerelmének. Áriáit élvezet volt hallgatni. A darab egyetlen tenor szerepét Megyesi Zoltán biztos technikával, stílusos hangvétellel vitte sikerre. A szövegkiejtés plasztikussága tekintetében minden közreműködőnek akad több-kevesebb csiszolnivalója. Némely recitativót nem ártott volna alaposan meghúzni, mert túl hosszúak. Fischer Ádám a tőle elvárt igényességgel vezette az együttest, a zenekar és a kórus szépen szólt.

 
 
Boros Attila
 
Fotók: Éder Vera
 
 
 
 

2010. december 14. Magyar Állami Operaház


Wolfgang Amadeus Mozart:
Ascanio in Alba

Ünnepi színjáték két részben

 

 

Szövegíró: Giuseppe Parini
Magyar nyelvű feliratok: Csákovics Lajos
Díszlettervező: Szemerédy Alexandra, Parditka Magdolna
Jelmeztervező: Szemerédy Alexandra, Parditka Magdolna
Világítástervező: Györgyfalvai Károly
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Fischer Ádám
Rendező: Szemerédy Alexandra, Parditka Magdolna

 

Szereplők:


Vénusz - Wierdl Eszter
Ascanio, Vénusz fia - Schöck Atala
Silvia, Ascano jegyese - Fodor Gabriella
Aceste, Vénusz papja - Megyesi Zoltán
Fauno, pásztor - Kolonits Klára