A Magyar Állami Operaház repertoárjának újítási szándéka szerencsére a magyar operairodalom darabjait is érintette, és nemcsak az agyonjátszott Erkel-operákat, Kodály-daljátékokat, vagy a Kékszakállút tűzték új köntösben műsorra az intézményben, hanem számos rég nem játszott ritkaságot is leporoltak. A régi darabok mellett pedig időnként kortárs ősbemutatókat is tartanak a színházban az elmúlt években. Az idei évad egyik utolsó bemutatója is egy régi klasszikus és kortárs egyfelvonásos egy estén történő premierje volt. Mindkét darab a magyar irodalom egy-egy klasszikus prózaírójának művén alapszik, de míg Kenessey esetében egy színdarab megzenésítését, addig Tóth Péter műve esetében egy kisregény opera adaptációját hallhattuk április végén az Eiffel-műhelyházban.
Kenessey Jenő elismert karmester és viszonylag keveset komponáló zeneszerző volt, aki 1943-ben Az arany meg az asszonnyal a magyar operairodalom egyik legnagyobb sikerét tudhatta magáénak. Egyfelvonásosát 1950-ben felújították, 1960-ban pedig az Ybl-palota után az Erkel Színházban is színpadra állították. Hangfelvétel is készült a darabból, és 1947-ben színre vitték a Szegedi Nemzeti Színházban is. Az 1960-as éveket követően azonban hosszú évtizedeket kellett várni, hogy ez a kiváló opera ismét élő előadás keretei között szólaljon meg a fővárosban.
Pedig a partitúra zenéje hatásos és szerethető, a hagyományos zárt operai formákra épít (áriák, ariosók, duettek, együttesek), ugyanakkor az egyes zeneszámok között csak rövid ideig tartó nyugvópontok vannak, s így Kenessey sikeresen teremt igazi zenedrámai hangulatot. Az egyes szereplőket könnyen felismerhető, jellegzetes motívumok jellemzik, a zenekari kíséret színekben gazdagon szól. Bizonyos részletek Bartókot idézik, mások Puccinit jutatták eszembe, míg egyes megoldásokat egyértelműen Wagnertől vett át a komponista. Az arany meg az asszony jól sikerült, ihletett muzsika, zeneileg nem volt újító szándékú az ősbemutató idején sem, de ma is élvezetes, szórakoztató muzsika.
Maga a történet szimbolikusan szól férfi és nő kapcsolatáról, s mint ilyen, nem feltétlenül igényli a realisztikus megjelenítést. Káel Csaba rendezése nem is kísérletezett egy hagyományos, a történet helyét és idejét realisztikusan elénk varázsoló interpretációval. Ehelyett több szimbólumrendszert is megjelenített a színpadon. A jelmezek egyértelműen a mesék világát idézik, s egyfajta fabulává varázsolják a történetet, amiben a ravasz róka túljár a magáról sokat képzelő kiskakas eszén. Merthogy Wolfgang, az idős kereskedő róka, Anna, a hitvese macska, Rotaridesz, a katona kakas, a ház szolgája nyúl, míg a komédiások bika jelmezben lépnek színpadra. Nem túl eredeti rendezői megoldás, de a történet éppenséggel elbírja ezt a fajta értelmezést, szépen kiemeli a történet szimbolikusságát, egyfajta meseszerű jelleget ad neki, s ugyanakkor ironizál is a szereplőkön. A díszletnek különösebb funkciója nincs: kortalanná teszi ugyan a látottakat, de különösebben nincs semmilyen többlet jelentése. Ötletesre sikerült ugyanakkor Venekei Mariann koreográfiája a színészek jelenete alatt, valamint igen kifejező és hatásos volt a „hamis arany” jelenet tánccal való ábrázolása. A színpad közepére belógatott hatalmas aranyhajra emlékeztető kötélszerűség szintén a mesék világát, a toronyban raboskodó királylányt juttatja eszünkbe, aki hosszúra nőtt haját dobja le megmentőjének, hogy másszon fel hozzá a toronyba. A színpad hátulján megjelenő kaktusz felfogható fallikus szimbólumként.
Az énekesek közül a leghatásosabb alakítást a Wolfgangot megszólaltató Kovács István nyújtotta, akinek kifogástalan, kulturált vokális teljesítménye remek színészi alakítással párosult. Jól sikerült szerepformálása nagy átéléssel keltette életre a kottát, s hitelesen mutatta be, hogyan lép az öreg kereskedő szomorúsága helyébe a megfontoltan kitervelt bosszúvágy. Elismeréssel kell nyilatkoznom Megyimórecz Ildikóról, akinek szopránját a magasabb regiszterben éreztem igazán szép színűnek, s aki igazán vonzó személyiség volt a színpadon. Ha színészi alakításán van is mit finomítani, színpadi megjelenése alapján tökéletes választás volt a fiatal, szépségével megigéző nő szerepére. Kiss B. Attila nagy színházi rutinnal alakította ugyan Rotaridesz figuráját, de a magas hangokat sokszor élesen, erőlködve sikerült megfognia, tenorja pedig nem szól már olyan fényesen. Beöthy-Kiss László jó karakteralakítás nyújtott Hinkó szerepében, s több, mint korrekt alakítás volt Kiss Tivadar és Cserhalmi Ferenc két színésze is.
Örkény István maga adaptálta színpadra Tóték című kisregényét, így nem csoda, hogy ha rendszeresen találkozhatunk ennek a szatirikus történetnek különféle színházi feldolgozásaival. Legutóbb a Szegedi Nemzeti Színház mutatott be egy új Tóték-adaptációt, és hamarosan az Örkény Színház is Tóték-premiert tart. Nekem egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy Örkény klasszikusa feltétlenül zenés színházi feldolgozás után kiált, de Tóth Péter darabjának kezdő jelenete máris rácáfolt eme feltevésemre. A nyitó kórus igazi vígoperai hangulatot áraszt, amiben benne van az irónia, a társadalomkritika is. A vígoperai hangulatot a továbbiakban olyan megoldások is fenntartják, mint a Varázsfuvola hümmögő kvintettjének megidézése és más ismertebb dallamoknak beleszövése a partitúrába – ezek mind a karikírozást szolgálták –, vagy a vécék szippantásának kérdéséről szóló, kétértelmű dialógus. Sajnos a könnyedén befogadható, az irónia, a humor eszközeivel élő zene azonban olykor elül, s nem képes minden pillanatban ugyanolyan mértékben fenntartani a figyelmet. Egyes jelenetek számomra zeneileg egysíkúak voltak, a közönség tetszését azonban összességében megnyerte a darab.
Káél Csaba rendezése ez esetben sem törekedett a realisztikusságra. A rendező maga nyilatkozta, hogy mindkét egyfelvonásos esetében egy valóságos helyzet abszurditását vizsgálta s a történet jellegénél fogva ezt az Örkény-adaptációban ötletesebben sikerült megvalósítania. Már a két lépcsősorral behatárolt tér, a kubista festményeket idéző, a mennyezetről alálógó dobozok is jól szimbolizálják Tóth Lajos jellemének behatároltságát és rugalmatlanságát, emellett utal arra a mechanikus, a valóságtól elidegenítő elfoglaltságra is, ami elviselhetetlené teszi számára a hétköznapokat. De nincs mit tenni, mert a fronton harcoló fiúgyermekért a szülők ösztönösen mindent megtesznek, s ez behatárolja mozgásterüket. A helyzet abszurditását az adja, hogy Gyula már meghalt, elesett a fronton, de erről a család mit sem tud. Ötletesek voltak a jelmezek, és jól sikerült megoldani az énekkari tagok mozgását is a színpadon, hatásosak voltak a tömegjelenetek. A női szereplők harsány, nemzeti jellegű jelmezei ötletesek és jó hangulatteremtők voltak, illeszkedve a zene bizonyos részleteihez.
Ami az énekeseket illeti: mindenki szépen teljesített és nagy élvezettel vetette bele magát a kotta megszólaltatásába. László Boldizsár mind vokálisan, mind színészi teljesítmény tekintetében telitalálat volt az őrnagy szerepére. Szemmel láthatólag nagy élvezetet jelent neki a szerep, és szórakoztató alakítással örvendeztetett meg bennünket. Szvétek László szintén otthonosan mozgott Tót Lajosként a színpadon, életszerűen jelenítve meg a külső nyomás hatására a vendégnek magát alárendelő, a folyamatos megaláztatásokat egyre nehezebben viselő családfő alakját. Mariska szerepében Vajda Júliát hallhattuk, akinek, ha éneklése olykor nem is volt átütő erejű, átgondolt szerepformálása nagy színházi rutinnal párosult, igazán elragadó volt. Ágika meglehetősen gyermeteg lényéhez jól illett Nánási Helga szopránja. Tóth Gyula kisebb szólamában Erdős Róbert villantotta meg tehetségét, a falu plébánosát pedig Busa Tamás keltette életre a tőle megszokott rutinnal. Cserhalmi Ferenc az est második felében a postás rövid szerepében nyújtott figyelemre méltó alakítást.
Külön ki kell emelni a gyermekkar munkáját, amely nagyon szép hangzással, nagy precizitással és gyermeki bájjal szólaltatta meg a számára írt kórus részleteket, de a felnőttek énekkara is kiváló teljesítményt nyújtott.
A két egyfelvonásost Jankó Zsolt vezényelte nagy szakértelemmel és felkészültséggel. A zenészek az est mindkét felében szép összhangban játszottak az énekesekkel. A Kenessey-operában remek atmoszférát teremtett a zenekar színekben gazdag játéka, amely a Tótékban is szépen megalapozta a vígoperai hangulatot.
A magyar darabok bemutatásával az Operaház fontos kultúrmissziót teljesít, ugyanakkor kérdéses, hogy ezek a produkciók mennyi ideig tarthatóak műsoron, illetve hogy van-e valódi műsorpolitikai szándék a darabok hosszabb ideig (akár négy-öt évig) való műsoron tartására. Avagy mindössze egy-két évadra tervezett, kötelességteljesítő produkcióknak kell tekintenünk a magyar ritkaságok színpadra állítását. Az arany meg az asszony és a Tóték műsoron lesz a következő évadban is, és esetleges hibái ellenére érdemes lenne még néhány évadig műsoron tartani őket.
Péter Zoltán
fotó: Nagy Attila
***
2019. április 26., Eiffel Műhelyház - Bánffy terem
Kenessey Jenő:
Az arany meg az asszony
Opera egy felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Szöveg: Krúdy Gyula azonos című színdarabja alapján a szövegkönyvet írta Kenessey Jenő
Rendező: Káel Csaba
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Németh Anikó
Világítástervező: Stadler Ferenc
Koreográfus: Venekei Marianna
Dramaturg: Orbán Eszter
Karigazgató: Csiki Gábor
Karmester: Jankó Zsolt
Szereposztás:
Wolfgang - Kovács István
Anna - Megyimórecz Ildikó
Zsoldoskapitány - Kiss-B. Atilla
Hinkó - Beöthy-Kiss László
Első színész - Kiss Tivadar
Második színész - Cserhalmi Ferenc
Az őrség parancsnoka - Bakó Antal
Táncművészek: Yamamoto Riku / Berardi Federico / Mizinova Liudmila / Bourgh Theo / Omarova Adema / Rohonczi Viktória / Bajári Levente / Voltolini Annamaria / Ducreux Louise / Ferrentino Emanuele / Szakács Attila
*
Tóth István:
Tóték
Opera egy felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Ősbemutató
Szöveg: Bognár Róbert és Schlanger András Örkény István azonos című kisregényéből írt forgatókönyve alapján a librettót írta Várady Szabolcs
Rendező: Káel Csaba
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Németh Anikó
Világítástervező: Stadler Ferenc
Dramaturg: Orbán Eszter
A gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett
Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara
Karmester: Jankó Zsolt
Szereposztás:
Tót Lajos - Szvétek László
Mariska - Vajda Júlia
Ágika - Nánási Helga
Őrnagy - László Boldizsár
Postás - Cserhalmi Ferenc
Tomaji plébános - Busa Tamás
Tót Gyula - Erdős Róbert
Lajtos - Zsigmond Géza
Gizi Gézáné - Fürjes Anna
