ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

Mutatós történelem

Mutatós történelem

A „Hunyadi László” a felújított Operaházban. Kritika.

Idén márciusban öt év elteltével ismét operaelődásokat látogathatunk a Magyar Állami Operaház épületében. A felújítást követő újranyitást ígéretes premier tette emlékezetessé. Adta magát a lehetőség, hogy a magyar operairodalom egyik legfontosabb alkotójának darabjával, a Hunyadi Lászlóval avassák fel a megújult Ybl-palotát. A Hunyadi az Operaház történetének első évtizedeiben népszerűbb és többet játszott darabnak számított a Bánk bánnál, s megfelelő énekesekkel azóta is bármikor elővehető és sikerrel előadható. Ókovács Szilveszter igazgatói évei is egy Hunyadi-felújítással indultak, s igazgatói pályájának alighanem legemlékezetesebb eseményét, az Opera felújítását is ennek a darabnak az új köntösbe öltöztetésével igyekezett megkoronázni pazar díszletekkel és jelmezekkel, valamint a magyar operaélet kiemelkedő énekeseinek szerepeltetésével. Ráadásul ezúttal végre Erkel eredeti partitúrája szólalt meg az Andrássy úton, nem Nádasdy Kálmán és Rékay Nándor átdolgozása.

A premiert a színlap, a plakátok és az Opera honlapja is úgy hirdette, hogy több, mint nyolcvan év után, a kritikai kiadás anyaga alapján a Hunyadi ősváltozata kerül színre. Csakhogy ez a megfogalmazás pontatlan: ősváltozatnak egy darab legelsőként megszólaltatott formáját tekinthetjük, s a Hunyadi esetében ebből még számos, azóta jól ismert részlet hiányzott: nem tartalmazott nyitányt, nem volt benne Gara Mária caballettája a harmadik felvonásban, sem Szilágyi Erzsébet második, „Le Grange” áriája. A Hunyadi László partitúrája az 1844-es ősbemutatót követően még több éven keresztül formálódott. Ha tényleg az ősváltozatot állították volna színpadra, akkor a fent említett részletek kihagyása mellett hallhattuk volna egy több, mint száz éve biztosan ismeretlen részletét is az operának: a harmadik felvonás Gara-Hunyadi kettősét, amit Erkel végül maga húzott ki a partitúrából.

hunyadi 2

 Brickner Szabolcs és Miklósa Erika

hunyadi 3

Bretz Gábor, Miklósa Erika és Brickner Szabolcs


Természetesen egy előadás sikere nem azon áll vagy bukik, hogy egy mű melyik verzióját szólaltatják meg, s Ókovács Szilveszter helyesen döntött, amikor nemzeti operánknak nem a Nemzeti Színházban elsőként megszólaltatott változatát állította színpadra. A darab előadástörténetében és az Erkel-operák recepciójában mindenképpen mérföldkő volt a bemutató, hiszen a 2010-es debreceni felújítást követően végre a fővárosban is újra megszólalt a Hunyadi Erkel által kialakított eredeti formája. Ugyanakkor szerencsésebb lett volna az ősváltozat helyett az eredeti verzió jelzőt használni.

A főigazgató az újranyitás alkalmával rendezőként is bemutatkozott, s nem vallott szégyent, akkor sem, ha a produkciónak van néhány közhelyes és ügyetlenebb megoldása. Az ún. hagyományos operarendezések eszköztárát felhasználva egy díszes előadást prezentált, ami egyértelműen elnyerte a közönség tetszését.

A rendezői megoldások a darab interpretáció-történetéhez nem tesznek hozzá látványosan újszerű megoldásokat, de nem is eredményeznek kínosan meg nem rendezett jeleneteket. A kórus kétségtelenül passzív résztvevője az eseményeknek: az énekkari művészek felvonulnak a színpadra, előadják a kórusrészleteket, majd elvonulnak. Mindezt azonban rendezetten, díszes, tabló-szerű beállításokkal, ami a régi operarendezések világát idézi meg.

A színpadra állítás nem többre tett kísérletet, mint egyik nemzeti mítoszunk elmesélésére, korhű jelmezek és díszletek közepette. Egyértelműen és könnyen megfejthető jelzésekkel hús-vér szereplőket varázsolt a színpadra. V. László az akaratgyenge, testileg-lelkileg beteg király, aki fáslizza a lábát; sokszor nem képes egészséges, fiatal férfi módjára mozogni. Vele szemben Hunyadi László életerős és uralkodásra termett, s hívei inkább őt tartják méltónak a trónra: az első felvonás végén trónra is ültetik. Czillei Ulrik magát ravasznak mutató, kisstílű gazember, Gara Miklós pedig nagyformátumú, számító cselszövő. Ókovács értelmezésében a szereplők közül többen nem azok, akiknek látszanak: a király sem a Bibliára esküszik fel a második felvonásban, Rozgonyi is kétkulacsos politikát folytat, s a Hunyadi-család is kétes színben tűnik fel, amikor a király érkezése előtt iratokat égetnek a kandallóban.

hunyadi 4

 Jelenet (Kolonits Klára és Bretz Gábor)

hunyadi 5

 Brickner Szabolcs és Emri Bernát Jonatán

A második felvonásban a temesvári palota realisztikus megjelenítése az idősebb generációban felidézhette a régi operaelőadások pazar díszleteit, ahogy a jelmezek is művészi igényességűek voltak. A temesvári palotatermek gördülékeny váltogatása szépen megmutatta, mit tud az új forgószínpad. Ötletes, látványos, és a szokványostól kicsit eltérő is volt a palotás koreográfiája.

Az első felvonásban azonban ügyetlen volt a színpad felemelésével egymás alá-fölé helyezett, egymásnak felelgető kórus – Hunyadi híveinek és a király zsoldosainak szóváltása –, ahogy számomra csalódás volt a börtönjelenet is, hiszen gyakorlatilag az esküvői jelenet díszletei között játszódott. Nem voltak rácsok, nem volt börtönajtó, pedig egy realisztikus rendezéstől mindez elvárható lett volna. Kicsit érthetetlen volt az is, hogy Gara engedte be lányát Hunyadihoz, majd nem sokkal később számonkérte rajta ottlétét. Indokolatlannak és történelmileg is hiteltelennek éreztem, hogy Gara rálőtt a menekülő Hunyadira annak elfogásakor. Erőltetett volt a különböző tárgyakat rejtő láda minden színben történő szerepeltetése, és teljesen felesleges Mátyás szerepének megkettőzése. Az előző rendezés sem tudott mit kezdeni Mátyás nadrágszerepével, s Ókovács is azt a megoldást választotta, hogy miközben egy statiszta játssza a tizennégy éves fiút, Balga Gabriella a „tömegben elvegyülve” énekli annak szólamát.

A díszletek grandiózussága mellett a nagyszerű énekesi teljesítmények azonban kétségtelenül megbocsájthatóvá tették az esetlenebb rendezői megoldásokat. Az Operaház énekkara ezúttal is olyan magas fokú profizmusról tett tanúbizonyosságot, amivel egyetlen világhíres operaház színpadán sem vallana szégyent. A verbunkos-magyaros hangvételű férfikarok kellő lendülettel, a temesvári udvarhölgyek kara szelíd líraisággal, míg a második felvonás fináléja nagyszerű pátosszal szólalt meg.

Kocsár Balázs irányításával a zenekar is képes volt megmutatni az opera zenei összetettségét: már a nyitány során végigkalauzolt bennünket – az opera főbb motívumainak jól eltalált felvillantásával – a korabeli olasz és francia operák stílusát verbunkossal vegyítő zenei anyag sokszínűségén. Az este további részében a zenészek megfelelő hátteret teremtettek a dráma számára, s a lírai részletek éppúgy hatásosan, a szereplők apróbb lelki rezdülésére is érzékenyen szólaltak meg, mint a katonás indulók vagy a lendületesebb tömegjelenetek.

hunyadi 6

 Jelenet (Bretz Gábor és Pataky Dániel)

hunyadi 7

 Kolonits Klára

A szólóénekesek otthonosan mozogtak szerepeikben, ami nem meglepő, hiszen hosszú évek óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de állandó résztvevői voltak az Opera Hunyadi-előadásainak. Ez alól csak a címszerepet alakító Brickner Szabolcs volt kivétel, de ő is színvonalasan szólaltatta meg Hunyadi szerepét. Szólama líraibb színezetű részleteit kifogástalanul énekelte, de a „hősibb” hangadást kívánó számok esetében sem vallott kudarcot. Vokális teljesítménye összeségében figyelemreméltó és élvezetes volt. Jelen sorok írója csak sajnálkozni tud afelett, hogy Brickner eddig nem kapott lehetőséget, hogy hasonló szerepben próbálja ki magát.

Szintén szép teljesítményt nyújtott V. Lászlóként az előadás másik tenoristája, Pataky Dániel, aki szépen megbirkózott szólama magasságaival is, és nem maradt adósunk a hiteles színészi játékkal sem. Harmadik felvonásbeli áriáját különösen érzékenyen szólaltatta meg.

Több, mint korrekt alakítást nyújtott Palerdi András is Cillei Ulriként. Színpadi megjelenéséhez és hangi adottságaihoz is jól illett a kisstílű gazembernek ábrázolt intrikus megformálása.

Rozgonyi kisebb szerepében Erdős Attila vokálisan és színészi teljesítményét tekintve is figyelemre méltó alakítást nyújtott.

hunyadi 8

 Jelenet

hunyadi 9

Miklósa Erika és Brickner Szabolcs


Gara Miklósként Bretz Gábor hozta a tőle szokásos magas színvonalú szerepformálást. Színpadi kiállása hatásosan jelenítette meg a hatalom megszerzéséért bármire képes antihős figuráját. Vokálisan is magabiztos teljesítmény nyújtott, jó stílusismerettel énekelve szólamát, a mélyebben fekvő részek azonban valamivel halványabban szóltak.

A fiatal Mátyásnak az átdolgozók által igencsak megkurtított szólamát Balga Gabriella rehabilitálta, sikeresen. A művésznő – vélhetően a karmesteri és rendezői utasításoknak megfelelően – Mátyás első felvonásbeli cavatináját a bel canto bravúráriák felé közelítette, koloratúr díszítésekkel tűzdelte azt meg. Lehet, hogy ez a fajta megoldás egy mezzo szólam esetében nem tekinthető szokványosnak, de Erkel bel cantós zenei világától nem teljesen tekinthető idegennek. A kezdeti meglepődés után mindenesetre elnyerte a tetszésemet.

Miklósa Erika régóta énekli Gara Máriát; a kisujjában van a szerep megkövetelte énektechnika. A harmadik felvonás cabalettája most is virtuóz könnyedséggel szárnyalt, a magasabb regiszterben szopránja még mindig szépen szól, az alacsonyabban fekvő régióban viszont hangja veszített valamelyest fényéből. Rutinosan mozgott szerepében, színészileg is szépen helytállva. Miklósa Erika számomra Gara Máriaként volt a legemlékezetesebb azokban a szerepekben, amiket tőle az elmúlt években itthon hallhattuk.  

Kolonits Klára Szilágyi Erzsébet-interpretációja énekesi pályájának egyik legszebb, legérettebb alakítása. Nemcsak a koloratúr futamokat oldotta meg látszólag játszi könnyedséggel, de mélyen azonosulva szerepével, rendkívüli művészi erővel jelenítette meg a gyermekei miatt nyugtalankodó vagy éppen a hazatértük miatt boldog anya figuráját. A szerepet a maga összetettségében megragadni képes énekesnő a negyedik felvonás végén énekelt szólójával tette fel a koronát alakítására, s hatotta meg könnyekig a közönséget a fiáért aggódó anya átkozódó könyörgésével. Kolonits Klára vokális teljesítményéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, szerepformálása összetett, s már puszta színpadi jelenlétével is felhívja magára a figyelmet: tartása méltóságteljes, alakítása mélyen emberi.  

Kétségtelen, hogy a Hunyadi László eredeti formájában is hatásos és napjainkban is sikerrel játszható mű. A színvonalas és látványvilágában rég nem látott bemutató hibái ellenére is elismerést érdemel.   


Péter Zoltán

fotó: Berecz Valter

 

*

 

2022. március 13., Magyar Állami Operaház

 

Erkel Ferenc:

Hunyadi László

Opera négy felvonásban, három részben, magyar nyelven, angol és magyar felirattal

 

A szövegkönyvet Tóth Lőrinc Két László című drámája nyomán Egressy Béni írta

Szövegváltozat: Ókovács Szilveszter

Urtext kottaváltozat: Szacsvai Kim Katalin

Angol nyelvű feliratok: Keszthelyi Kinga

Látványtervező: Lisztopád Krisztina

Videótervező: Czeglédi Zsombor

Fénytervező: Pillinger Tamás

Szcenikus: Resz Miklós

Játékmester: Tóth Erika

Rendezőasszisztens: Kovács Mária Anna

Koreográfus: Solymosi Tamás

A koreográfus asszisztense: Venekei Marianna

Balettmester: Szakács Attila

A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeit betanította: Chernakova Olga, Kirejko Dmitrij Taraszovics

Művészeti tanácsadó: Almási-Tóth András

A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett

Karigazgató: Csiki Gábor

Vezényel: Kocsár Balázs

Rendező: Ókovács Szilveszter

Szereplők:

V. László - Pataky Dániel

Cillei Ulrik - Palerdi András

Szilágyi Erzsébet - Kolonits Klára

Hunyadi László - Brickner Szabolcs

Hunyadi Mátyás (ének) - Balga Gabriella

Hunyadi Mátyás (játék) - Emri Bernát Jonatán

Gara nádor - Bretz Gábor

Gara Mária - Miklósa Erika

Rozgonyi - Erdős Attila

Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett művészei, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei