Eötvös Péter nemzetközi viszonylatban az egyik, ha nem a legkeresettebb és legfoglalkoztatottabb operakomponista, akinek darabjait az elmúlt huszonöt évben a világ számos nagyvárosában vitték már sikerre. A Három nővér 1998-as bemutatóját követően egymásután kapta és kapja a felkéréseket – főleg német színházaktól – újabb zenés színpadi művek megalkotására. Komponált már operát angol, német és olasz nyelven is, de magyarul mindezidáig nem, és 2017-ig csak alkalomszerűen, pár előadás erejéig csendültek fel operáinak dallamai Budapesten. A felújítás előtti utolsó évadában aztán a Magyar Állami Operaház bemutatta a Szerelemről és más démonokról című opuszát, s ezzel párhuzamosan megbízást adott neki egy új zenés darab megalkotására. A komponista ez alkalomból témáját a kortárs magyar irodalomból merítette, s első magyar nyelvű operája Krasznahorkai László ikonikus művét, Az ellenállás melankóliáját adaptálta operaszínpadra.

A librettót megalkotó Keszthelyi Kinga és Mezei Mária szerencsére letettek a teljes regény felhasználásáról, s azzal sem próbálkoztak, hogy Tarr Béla legendás filmjéhez, a Werkmeister harmóniákhoz közelítsék alkotásukat, hiszen egy filmadaptáció más eszközökkel és lehetőségekkel dolgozik, mint amivel a színház világában élhetnek. Szövegkönyvük tömörít, s a jó dramaturgia kedvéért olykor átírja az eredetit: nem tartották meg Krasznahorkai minden szereplőjét, míg egyes figurákat nagyobb jelentőséggel ruháztak fel – erre Tünde néni, a polgármester figurája a legjobb példa –, s elsősorban Valuska János alakjára koncentráltak, ő lett a darab címszereplője is.

Jelenet

Tarr filmjében nagy szerepe van a csendnek, Eötvös operájában pedig a szokatlan, borzongató, esetenként kakofóniába hajló hangzásvilágnak – ez teremti meg a történet egészét átható feszültséget. A zenekari árok két szélén helyet foglaló fúvósok és ütősök közrefogják a vonósokat, s az Eötvösre jellemző eklektikus, ez esetben zajoktól sem mentes, avantgárd elemeket és hagyományosabb megoldásokat ötvöző zenedramaturgia kiváló atmoszférateremtőnek bizonyul. A tömeg veszélyességét a szokatlan ritmika, az ütősök kiemelt szerepe és a fúvósok olykor erőteljesebb megszólalásai jelzik. A zenekari kíséret nem nélkülözi ugyanakkor a líraibb, érzelmesebb részleteket sem.

A parabolikus történet egy isten háta mögötti kisvárosban játszódik, ahol a polgármester mindent elkövet politikai befolyása megerősítése érdekében. Vándorcirkuszt hív a településre, aminek legnagyobb szenzációja a kitömött bálna és a herceg. A preparált emlős végül csak megrongálva jelenik meg a színpadon, s a herceget kerékpár vontatta „hintóval” hordják körbe, aminek függönyei mögül titokzatos fény világlik ki. Alakját egyszer sem látjuk a maga fizikai valójában, csak a jelenlétét érzékeljük. Mindez növeli a feszültséget, fokozza a baljóslatú atmoszférát és kidomborítja a figura misztikusságát. A cirkusz társulata felbolydítja a békés hétköznapokat, pusztító csőcselékké alakítja a tömeget, s a herceg ténykedése szükségszerűen tragédiába torkollik. Az események két szálon futnak: Valuska János és édesanyja, a szürke kisemberként a zavargások áldozatává vált Pflaumné tragikus sorsa tárul elénk az előadás két órája alatt. Eötvös saját meghatározása szerint a Valuska sorsszerű drámai jelenetek füzére, s nemcsak a zene, hanem a próza is teret kap benne. Ily módon összetett alkotás jött létre, melyben zene és szöveg szoros egységet alkot, s ahol az arányeltolódások megkívánják, zörejek, zajok uralják a hangzásvilágot. 

Kiss András, Miksch Adrienn, Hábetler András, Haja Zsolt, Kósa Lőrinc és Szerekován János

A darab groteszk és kaotikus. Értelmezhető történelmi allegóriaként, tanmeseként a politikai manipulációról, amelyet minden realisztikussága ellenére körbeleng a misztikusság köde. A zenében pedig a szatirikus humor éppúgy jelen van, mint a titokzatosság, a félelem megbénító ereje s a gyengéd líraiság. Eötvös nagy profizmussal, remek színházi érzékkel megírt muzsikája egyszerre taszító és magával ragadó, és a modern opera avantgárd törekvéseit hagyományosabb zenei megoldásokkal ötvözve teremt modern hangzásvilágot.

Varga Bence minimalista színpadra állításának legfőbb jellemzője az üres színpad: a helyszíneket csak egy-egy díszletelem (villanyoszlop, székek és asztalok, egy fotel, vagy egy ágy) jelzi. A gördülékeny jelenetváltások mellett ennek a megoldásnak a legnagyobb erénye, hogy tág teret ad a zenei folyamatok kibontakozásának. A jó dramaturgiai érzékkel megvalósított világítástechnika kiválóan erősíti fel a zene által közvetített hangulatot. A tömeget megtestesítők sötét árnyalatú jelmezekbe öltöztetése – miközben a kisebb-nagyobb szólórészeket éneklők színesebb öltözékeket kapnak – közhelyes, de az előadás világába szépen illeszkedő megoldás. A jelmezek nem nélkülözik a humort – jó példa erre a polgármester rózsaszín ruhája, hasonló színű plüssel bevont táskája, vagy a főtiszt tetőtől talpig kitüntetésekkel teleaggatott maskarája. Varga nagy gondot fordított a színészvezetésre, s rendezése jól kiemeli a mondanivaló egyetemes jellegét: a lázadás elbukik, a csőcselékké vedlett tömeg tehetetlen a kegyetlen és manipulatív hatalommal szemben, amely maga is groteszk és komikus.

Jelenet

Az előadás során nagy feladat hárult a zenekarra, hiszen meg kellett teremtenie a deklamáló énekszólamok drámai hátterét éppúgy, mint a melodramatikus részek zenei aláfestését vagy a különféle zajok, dodekafóniába hajló harmóniák, illetve a hagyományosabb stílust képviselő lírai részletek életre keltését is. Mindez heterogén hangzásvilágot eredményez, erőteljes fortékkal, lágy pianókkal, olykor fülsértő harmóniákkal. Szennai Kálmán vezetésével a zenészek jól vették az akadályokat. A kakofóniába hajló részletek elementáris ereje mellett érzelmekkel teli dallamokat is hallhattunk, az est zenekari zárása pedig igazán katartikusra sikerült.

A narrátor szerepét magára öltő Szalontay Tünde kellő távolságtartással, tárgyilagosan kommentálta a történéseket, s bár a mesélő alkalmazása dramaturgiailag nem mindig bizonyul a legszerencsésebb megoldásnak, a művésznő könnyed természetességgel oldotta meg a feladatot, sikeresen idézve meg a regény elbeszélőjének stílusát. Jelenléte tehát jól beleillett az előadás világába.

A címszerepet megformáló Haja Zsolt ismét egy kortárs darabban nyújtott nagyszerű alakítást. Megrendítő szerepformálása szuggesztíven jelenítette meg a valóságon és a társadalmon kívülálló együgyű figura tisztaságát. Szólamát technikailag kifogástalanul uralva, árnyaltan énekelt, baritonja a magasabb és mélyebb fekvésben is erőteljesen szólt, szerepformálása átgondolt, színpadi mozgása minden merevségtől mentes volt.

Pflaumnéként Miksch Adrienn lépett színpadra, jó színészi készséggel ábrázolva a gyötrődő anya s a kétségbeesett, az eseményekkel sodródó kispolgár figuráját. Meleg szopránja jól érvényesült szólamában, és érzékenyen jelenítette meg szólama apróbb lelki rezdüléseit is. Elbukása kiváltotta együttérzésünket.

Erdős Attila és Szabóki Tünde

Szabóki Tünde kellőképpen ellenszenvesre vette a polgármester alakját, miközben remekül kamatoztatta évtizedes színházi tapasztalatát, s nemcsak erőteljes drámai szopránjával, hanem határozott kiállásával is magára vonta a közönség figyelmét. Hitelesen azonosult a hatalmával visszaélő, manipulatív vezető alakjával, aki mindent és mindenkit felhasznál céljai elérése érdekében. 

Hábetler András baritonja telitalálat volt a professzor szerepében. Színészileg is jól jelenítette meg a feleségétől elhidegült férj karakterét, aki csak kényszerűségből adja nevét a várost irányító asszony üzelmeihez, de aki ugyanakkor pipogyasága miatt nem lázad fel egyértelműen ellene, holott rég kiábrándult a körülötte lévő világ kisszerűségéből, s Valuskával talán jobban megérteti magát, mint mással.

A Mádai szerepét megformáló Kiss András nem egyszer bizonyította már kiváló színészi készségét és hogy jelentős basszus hang birtokosa, aki magabiztosan jár-kel a színpadon. Vokális teljesítényére azúttal sem lehetett panaszunk, s emellett remekül is komédiázott. Megérdemelné, hogy a klasszikus operairodalom egy-egy nagyobb szerepét is rábízzák az Ybl-palotában.

Kiváló karakteralakítás volt Farkasréti Mária fejkendős parasztasszonya, aki komikusan hozta a tájszólással beszélő, régi időket képviselő nagymama alakját. Cser Krisztián a katona és a posztókabátos férfi szerepeiben több, mint korrekt alakítást nyújtott. A cirkuszigazgatót megformáló Horváth István fület gyönyörködtető tenorhangja jól érvényesült kisebb szólamában. Erdős Attila is a legtöbbet hozta ki a tiszt figurájából, komikus alakítása jól beleillett a tragikomikus hangulatba.

A tömeget megformáló énekkar ezúttal is kifogástalan teljesítményt nyújtott. A férfikar számára írt jelenetek kellő energiával, robbanó erejű fortékkal szólaltak meg.

Szalontay Tünde, Hábetler András és Haja Zsolt

Az előadás végén a közönség felállva tapsolta meg a szerzőt és operáját. A Valuska dallamai a pesti ősbemutatót követően hamarosan Berlinben csendülnek majd fel, ami nem meglepő, s Krasznahorkai László külföldi ismertségét is figyelembe véve az opera diadalútja nagy valószínűség szerint nem fog megállni a német fővárosban.

Péter Zoltán

fotó: Nagy Attila

*

2023. december 2., Budapest, Eiffel Műhelyház, Bánffy Miklós terem

Eötvös Péter:

Valuska

Commedia tragica tizenkét képben, egy felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regénye alapján a szövegkönyvet Keszthelyi Kinga és Mezei Mária írta.

Angol nyelvű feliratok: Judith Sollosy

Díszlettervező: Devich Botond

Jelmeztervező: Huszár Kató

Világítástervező: Baumgartner Sándor

Játékmester: Gábor Sylvie és Valaki Andrea

Zenei asszisztensek: Hidegkuti Pálma, Jean Klára, Zsoldos Bálint

Karmesterasszisztens: Zsíros Levente

Karigazgató: Csiki Gábor

Rendező: Varga Bence

Szereplők:

Hagelmayer/Narrátor: Szalontay Tünde

Valuska János: Haja Zsolt

Pflaumné: Miksch Adrienn

Tünde: Szabóki Tünde

Parasztasszony: Farkasréti Mária

Tanár úr: Hábetler András

Posztókabátos férfi / Katona: Cser Krisztián

Direktor: Horváth István

A Herceg segédje: Papp Balázs e.h.

Nadabán: Kósa Lőrinc

Mádai: Kiss András

Volent: Szerekován János

Kalauz: Bátki Fazekas Zoltán

Főtiszt: Erdős Attila

Férfiak: Beeri Benjámin, Ninh Duc Hoang Long, Halász Gergely, Pataki Bence, Ujvári Gergely, Pál Botond, Varga Donát

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara

Vezényel: Szennai Kálmán