Sajtótájékoztató keretében informálták az érdeklődőket közösen alapított operaversenyükről és fesztiváljukról a Mezzo TV, az Armel Produkciós Iroda, a Szegedi Szabadtéri Játékok, és a Pannon Filharmonikusok, valamint a rendezvényhez csatlakozó Magyar Televízió képviselõi.

A versenyzők mind az öt helyszínen regisztrálhatnak a kiírásban szereplő feltételek alapján. A verseny kétfordulós: először a jelentkezők hangi kvalitásait, másodszor színészi képességeit értékelik a szakemberek. A legjobbak felléphetnek 2008 novemberében Szegeden, az öt művet kéthetes fesztivál keretében bemutató döntőn. Ekkor ítéli oda a zsűri a két fődíjat is. A legjobb női és legjobb férfi előadó jutalma egy különböző operarészletekből álló, műfajteremtő válogatás elkészítése, mely bemutatásra kerül a Mezzo Televízióban.
Dr. Botka László, Szeged város polgármestere elmondta, hogy a rendezvénnyel hagyományt kívánnak teremteni. Ezt tekinti az elmúlt évtizedek legnagyobb kulturális vállalkozásának, és büszke arra, hogy a rendezők választása Szegedre esett.
Havas Ágnes (Armel Produkciós Iroda) a fesztivál felépítéséről, tematikájáról, egyediségéről beszélt, Philip de la Croix (Mezzo TV) a Közép-Kelet Európa kulturális életében fontos szerepet betöltő Szeged stratégiai partnerségéről szólt, Bátyai Edina (Szegedi Szabadtéri Játékok) a Szegedi Szabadtéri Játékok Kht. korábbi projektjeiből ismert szakmaiságával és színvonalával szeretné segíteni a kezdeményezést. Horváth Zsolt (Pannon Filharmonikusok) a fesztivált, mint a két város (Pécs és Szeged) kapcsolatának újabb, fontos elemét értékelte. Pusztay András a kultúra támogatásának közszolgálati jellegét hangsúlyozva kötelezte el magát a rendezvény mellett.
A sajtótájékoztatón nemcsak a műveket bemutató színházak igazgatói jelentek meg, de részt vett valamennyi rendező is: Alföldi Róbert, Kovalik Balázs, Balázs Zoltán és Telihay Péter.
Alföldi Róbert Robert Ward The Crucible című darabjának New York-i színrevitele kapcsán elmondta: "Nagyon drámai az anyag, és a verseny szelleméhez nagyon erősen passzoló mű, amiben kiderül, mi az, amit keresünk, mi a verseny lényege, és mennyiben fog ez megvalósulni".
Telihay Péter, a Lukrécia meggyalázása című Britten-opera gdanski rendezője hangsúlyozta:"...nagyon fontos, hogy ennyiféle ember, ennyiféle kulturális háttérrel találkozik egy bizonyos ponton. Remélem, Lengyelországban így fog történni. Ezt látom a verseny legfontosabb hasznának is".
Az alapítókról (ARMEL PRODUKCIÓ, SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK, PANNON FILHARMONIKUSOK, MEZZO TV) itt olvashat bővebben!
A verseny
A partner-operaházakról itt olvashat bővebben!
A versenyprodukciók 2008-ban:
• Heinrich Marschner: Der Vampyr (Rennes, Franciaország)
• Kunze - Kingsley: Raoul (Bréma, Németország)
• Benjamin Britten: Lukrécia meggyalázása (Gdansk, Lengyelország)
• Robert Ward: The Crucible (New York, USA)
• Francesco Cilea: Adriana Lecouvreur (Szeged, Magyarország)
A versenyprodukciók rendezői 2008-ban:
Alföldi Róbert (New York), Kovalik Balázs (Bréma), Balázs Zoltán (Rennes), Telihay Péter (Gdansk), Michael Sturm (Szeged).
A verseny időbeosztása
Első forduló - 2007. november
Az első körben a szakmai zsűri a hangi adottságok, muzikalitás illetve az énektudás alapján válogatja ki a továbbjutó versenyzőket. Korhatár nincs.
Ebben a fordulóban két különböző stílusú, szabadon választott operaáriát kell a jelentkezőknek bemutatniuk. Az áriákat eredeti nyelven, kotta és változtatás nélkül kell előadni.
Mivel az első fordulóra öt különböző időpontban kerül sor az egyes partner-operaházakban, akár több helyszínen is regisztrálhatnak a jelentkezők. Az egyik városban elért eredmény azonban független egy másik helyszínen elért eredménytől.
Az első fordulóban mind az öt partner-operaházban kiválasztanak egy-egy továbbjutót az öt versenyprodukció összes versenyszerepére, így minden egyes szerepre minimum öt szereplő jut tovább a második fordulóra.
Az első forduló helyszínei és időpontjai:
New York (USA) - 2007. november 6-9. (Jelentkezési határidő: 2007. november 3.)
Bréma (Németország) - 2007. november 13-14. (Jelentkezési határidő: november 10.)
Szeged (Magyarország) - 2007. november 17-20. (Jelentkezési határidő: november 14.)
Rennes (Franciaország) - 2007. november 22-24. (Jelentkezési határidő: november 19.)
Gdansk (Lengyelország) - 2007. november 27-29. (Jelentkezési határidő: november 24.)
A jelentkezési díj 80 euró (20.000,- Ft), nevezésenként.
Második forduló - 2008. január 29., 30., 31.
A második forduló a későbbi fesztivál helyszínén, Szegeden, a REÖK Palotában zajlik. Itt, a produkciónként öt-öt továbbjutott versenyző közül a rendezők választják ki azokat, akik az egyes produkciók szerepeit megkapják. Ebben a fordulóban elsősorban a színészi képességek alapján válogat a zsűri.
A második fordulóban további három áriát mutatnak be a versenyzők, melyből kettő szabadon választható, a harmadikat a zsűri választja ki abból a szerepből, amelyre a versenyzőt az első forduló végén továbbjuttatta. Minden áriát eredeti nyelven, kotta és változtatás nélkül kell előadni.
A zsűrizést követően jönnek létre a produkciók az öt városban: a versenyzők a rendező és a karmester irányításával készülnek fel. A helyi bemutatók után kerül sor a sorsdöntő megmérettetésre: 2008. novemberében, Szegeden, a fesztiválon.
A döntő - 2008. november 2-17.
A döntő egy kéthetes fesztivál keretei között zajlik a Szegedi Nemzeti Színházban, számos kiegészítő eseménnyel fűszerezve.
A versenyben résztvevő öt előadás megtekintése után nemzetközi zsűri ítéli oda a két fődíjat: a legjobb női és a legjobb férfi előadónak, akik - honorárium ellenében - felkérést kapnak egy különböző operarészletekből álló, műfajteremtő válogatás elkészítésére, mely operafilm jellegű rendezésben kerül bemutatásra a Mezzo Televízióban.
A döntő előadásait és az esemény-sorozatot lezáró gálaestet a Mezzo Televízió és a Magyar Televízió élőben közvetíti.
Az operaversenyhez kapcsolódó linkek ezen a honlapon:
A fesztivál - közös művészeti, logisztikai és finanszírozási struktúra alapján - kész produkciókat hoz létre négy külföldi és egy magyar operaházzal együttműködésben. A négy külföldi operaházban olyan magyar rendezők állítják színpadra az egyes előadásokat, akik rendelkeznek tanítási gyakorlattal, és színészmesterséget oktatnak valamelyik magyar vagy külföldi főiskolán. A magyarországi produkció ugyanakkor egy külföldi rendező irányításával jön létre.
A partner-operaházakban bemutatásra kerülő operákat végül Szegeden, a fesztivál során tekinthetik meg a nézők, ahol a szereplők (illetve a közönség szavazatai alapján az alkotók) a fődíjért versenyeznek.
A fesztivál partner-operaházai 2008-ban:
• Opéra de Rennes (Franciaország)
• Bremen Theater (Németország)
• Balti Opera (Gdansk, Lengyelország)
• Opera Dicapo (New York, USA)
• Szegedi Nemzeti Színház (Magyarország)
Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok




