Richard Strauss:
A rózsalovag
Vígopera három felvonásban, német nyelven
Premier: 2010. március 20., 21.
Librettó: Hugo von Hofmannsthal
Karmester: Kovács János, Dénes István
Rendező: Andrejs Žagars
Dramaturg: Jochen Breiholz
Díszlettervező: Julia Müer
Jelmeztervező: Kristīne Pasternaka
Világítástervező: Kevin-Wyn Jones
Szereplők:
A tábornagyné: Bátori Éva, Sümegi Eszter
Ochs báró: Gábor Géza, Lars Woldt
Octavian: Meláth Andrea, Mester Viktória
Faninal: Kálmán Péter, Gurbán János
Sophie: Rácz Rita, Hajnóczy Júlia
Marianne: Temesi Mária, Iván Ildikó
Valzacchi: Derecskei Zsolt, Mukk József
Annina: Ulbrich Andrea, Sánta Jolán
Rendőrbiztos: Egri Sándor, Tóth János
A tábornagyné udvarmestere: Beöthy-Kiss László, Daróczi Tamás
Faninal udvarmestere: Gerdesits Ferenc, Kecskés Sándor
Jegyző: Sárkány Kázmér, Farkas Gábor
Vendéglős: Kiss Péter, Szűcs Árpád
Olasz énekes: Fekete Attila, Wendler Attila
Divatárusnő: Kovács Irma, Bognár Tünde
Állatkereskedő: Ambrus Imre, Szilágyi Imre
Három nemesi árva: Magyari Eszter, Töreky Katalin, Heresznyei Eszter - Réder Katalin, Sziklás Tünde, Szőnyi Szilvia
Háziszolga: Bakó Antal, Tóth G. Zoltán
Leopold: Tóth Máté
Négy lakáj: Csiki Gábor, Roska Dániel, Ambrus Imre, Molnár Gábor - Zsigmond Géza, Illés Péter, Balás Péter, Tóth G. Zoltán
Négy pincér: Csiki Gábor, Roska Dániel, Ambrus Imre, Molnár Gábor - Zsigmond Géza, Illés Péter, Tóth G. Zoltán, Balás Péter
Vezető korrepetitor: Hidegkuti Pálma
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
A gyermekkar vezetője: Gupcsó Gyöngyvér
Zenei munkatársak: Bartal László, Bartinai Gábor, Doman Katalin, Fajger Orsolya,
Harazdy Miklós, Pethő Zsolt, Salgó Tamás, Sándor Szabolcs
Játékmester: Aczél András
Rendezőasszisztens: Szabó Emese, Kováts Andrea
Szcenika: Juhász Zoltán, Resz Miklós
Jelmezkivitelező: Madarász Márta
További előadások:
Március 26. (18h), 28. (11h),
Április 4. (18h), 11. (18h), 20. (18h), 25. (18h)
A bemutató koprodukciós partnere
a Szlovák Nemzeti Színház.
Az előadás plakátja
INGYENES OPERAISMERTETŐK AZ ELŐADÁSOK ELŐTT!
Ifjúsági programjainak részeként az Operaház minden előadás előtt ingyenes operaismertető órára várja a közönséget a Székely Bertalan teremben.
A rózsalovag
A Rózsalovag, Richard Strauss német komponista és Hugo von Hofmannsthal jeles osztrák drámaíró az Elektrát követő második közös operája, 1911-ben, Drezdában került bemutatásra. Az ezüstösen csillogó, sokrétű, grandiózus zene már a premieren frenetikus sikert aratott, és a mű rövidesen a legnépszerűbb, leggyakrabban játszott európai operák sorába emelkedett, sőt, 1926-ban az első filmes változat is elkészült. A Strauss által külön e célra komponált zenekari kísérettel vetített némafilm önmagában is kuriózum. A Rózsalovag-láz később sem hagyott alább: évtizedekkel később Strauss szimfonikus szvit formájában (A rózsalovag-szvit) is feldolgozta az operát.
Richard Strauss
A romantikus vígopera két főhőse, a szép tábornagyné és ifjú kedvese, Octavian, nem nézi jó szemmel, hogy a hozományvadász Ochs báró a csinos Sophie Faninal kezére pályázik. A faragatlan báró Octaviant küldi leánykérőbe Sophie-hoz, ám amikor a „rózsalovag" a hagyományoknak megfelelően átadja a lánynak a báró által küldött ezüstrózsát, nem várt fordulat történik: a fiatalok egymásba szeretnek. Az események sodrában a pénzsóvár, élvhajhász báró alaposan lejáratja magát, Sophie apja elutasítja. Miután a tábornagyné felismeri, hogy többé nem kötheti magához az ifjú Octaviant, nagylelkűen egyengeti a fiatal pár útját.
Strauss és Hofmannsthal olvasatában a - Hofmannsthal által csak „vidéki Don Juan"-ként emlegetett - egyszerű személyiségszerkezetű Ochs báró az idő jelentéséről és a szerelem természetéről elmélkedő intelligens és finom tábornagyné tökéletes ellenpólusa, a tábornagyné filozofikus-intellektuális karakterével szemben az animális ösztönlény megtestesítője. A szerzők eredeti szándéka szerint valójában ő lett volna az opera címszereplője - Ochs auf Lerchenau -, a romantikusabb és szebben csengő A rózsalovag cím csak később, röviddel a bemutató előtt született, a komponista híresen erős akaratú felesége Pauline Strauss javaslatára. A két szerző még ekkor is nehezen, vonakodva hagyta jóvá a változtatást.
A Rózsalovag a legutóbbi időkig közel azonos módon került színre, Strauss ugyanis úgy kívánta, hogy a díszlet- és jelmeztervezők minél hűebben kövessék Alfred Roller az 1911. évi ősbemutatóra készített színpad- és kosztümterveit. Bár a rendezői színház az elmúlt évtizedekben az operaszínpadot is forradalmasította, a rendezők a zenés színházban is világszerte új interpretációkkal és új, merész vizuális koncepciókkal jelentkeztek, a Rózsalovag-produkciókat mindez alig-alig érintette, az előadás az ősbemutató óta eltelt száz év alatt alig változott.
A Magyar Állami Operaház most szakít e megkérdőjelezhető tradícióval. Andrejs Žagars rendező Julia Müer díszlettervező és Kristīne Pasternaka jelmeztervező koncepciójában a cselekmény ideje az opera keletkezésének ideje: a századforduló, a régi világrend, az Osztrák-Magyar Monarchia hanyatlásának művészi szempontból rendkívül gazdag időszaka, az I. Világháborút megelőző, utolsó jólesően dekadens periódus, a szecesszió kora.
A Rózsalovag Budapesten
MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ:
Operaház, 1911. május 21.
F: Várady Sándor, R: Alszeghy Kálmán, D-J: Alfred Roller nyomán Újházy Ignác és Kéméndy Jenő, K: Ábrányi Emil
Sebeők Sára (Tábornagyné), Kornai Richárd (Ochs báró), Dömötör Ilona (Octavian) / Várady Sándor (Faninal), Sándor Erzsi (Sophie), Kertész Vilmos (Olasz énekes)
1922. ápr. 6. (új betanulás)
F: Várady Sándor, R: Mihályi Ferenc, K: Rékai Nándor
Sebeők Sára (T), Szende Ferenc (O), Dömötör Ilona (Oc), Dalnoki Viktor (F), Sándor Erzsi (S), Pataky Kálmán (É)
1927. okt. 14. (új betanulás)
F: Várady Sándor, R: Szemere Árpád, K: Rékai Nándor
Medek Anna (T), Venczell Béla (O), Nagy Margit (Oc) Pogány György (F), Halász Gitta (S), Laurisin Lajos (É)
1931. okt. 24. (új betanulás)
F: Várady Sándor, R: Szemere Árpád, K: Fleischer Antal
Némethy Ella (T), Kálmán Oszkár (O), Báthy Anna (Oc) Maleczky Oszkár (F), Szabó Lujza (S), ifj. Toronyi Gyula (É)
1938. nov.11. (új betanulás)
F: Várady Sándor, R: Szemere Árpád, K: Fleischer Antal
Báthy Anna (T), Komáromy Pál (O), Gere Lola (Oc) Maleczky Oszkár (F), Dobay Lívia (S), Sárdy János (É)
1971. febr.26 és 28 (felújítás)
F: Várady Sándor, R: Mikó András, D-J: Makai Péter, K: Ferencsik János / Lukács Ervin
Déry Gabriella / Sudlik Mária (T), Begányi Ferenc / Várhelyi Endre (O), Házy Erzsébet / Szőnyi Olga (Oc) Radnai György / Sebestyén Sándor (F), Andor Éva / Kalmár Magda (S), Réti József / Róka István (É)
1985. dec. 20 és 23. (új betanulás)
F: Várady Sándor, R: Mikó András, D-J: Makai Péter, K: Kórodi András / Kovács János
Sudlik Mária / Csavlek Etelka (T), Gregor József (O), Takáts Klára / Komlósi Ildikó (Oc) Bordás György / Martin János (F), Pászthy Júlia / Farkas Katalin (S), Kelen Péter / Róka István (É)
1997. március 7 és 9. (új betanulás)
F: Várady Sándor, R: Mikó András, D-J: Makai Péter, K: Medveczky Ádám / Kovács János
Kukely Júlia / Sudlik Mária (T), Tóth János / Szüle Tamás (O), Gémes Katalin / Bokor Jutta (Oc) Ötvös Csaba / Sárkány Kázmér (F), Kertesi Ingird / Péter Anikó (S), Róka István / Csák József (É)
Utolsó előadás: 1998. júni. 10. (239)
Vendégjáték:
1989. ápr. 24., Wiener Staatsoper
R: Otto Schenk, D: Rudolf Heinrich, J: Ernie Kniepert, K: Peter Schneider Lucia Popp (T), Kurt Rydl (O), Trudeliese Schmidt (Oc) Gottfried Hornik (F), Patricia Wise (S) Giuliano Cianella (É)
Hugo von Hofmannsthal
Hugo von Hofmannsthal
Előszó
Mi sem nehezebb, mint a létezőt nem létezőként elképzelni. E figurák jó ideje leváltak költőjükről; a tábornagyné, Ochs báró, Octavian, a gazdag Faninal és lánya, valamint életük szövete, mindez mintha már régóta ugyanígy létezne, nem az enyém már, nem is a zeneszerzőé, hanem a lebegő, különös módon megvilágított világ - a színház - részei, amelyben már egy ideje, és talán még egy ideig fennmaradhatnak.
Ahogy Strauss-szal a Rózsalovag születésének idejéből származó levélváltásunkat lapozgatom, a levelekből a fogalmazók és a címzettek számára még mindig elevenen árad a darab születésének atmoszférája, még mindig megérint a kísérleti, belül hittel teli, kívül kétségekkel kísért produkció eleven valósága. Emlékszem, milyen ellenállással fogadta a világ a képzeletből születő, bár eleven figurákat, és hogyan próbálta azokat elutasítani, elintézni. Ma már szinte hihetetlennek tűnik, milyen hosszas levélváltásra volt szükség egy jeles színházigazgató az egésszel és a részletekkel kapcsolatos kétségeinek eloszlatására, vagy, hogy a könnyed komédia bizonyos részletei, a könnyed mozdulatokkal festett, már elfogadottan harmóniát és nyugalmat sugárzó vonások, milyen élesen, bántóan hatottak. Az is alig hihető, hogy az első énekesnő visszaküldte a tábornagyné szerepét az intendánsnak, és felmentést kért a „kétértelmű atmoszférájú" darabban való szereplés alól.
Margarete Ober (1885-1971) és Otto Goritz (1873-1929)
Octavian és Ochs báró szerepében; Metropolitan, 1913
(fotó: The Metropolitan Opera Archives)
A kezdet mégis mentes maradt a nehézségektől. A mű keletkezése pedig ugyanolyan kedélyes volt, mint maga a darab. A szövegkönyv valójában egy beszélgetés - egy valós együttműködést hozó fordulat alapján szerzőként aposztrofálható barátommal, Harry Kessler gróffal való beszélgetés - során keletkezett. A karakterek - a buffo, az öreg, a hölgy, a „Cherubin" - eleve a szemünk előtt lebegtek, a névadásra csak később került sor. Az ismert típusokat pontos tollvonásokkal tettük egyénivé. A cselekmény szinte önmagától, a figurák egymáshoz való, mindenkor tipikus viszonyából született. (Csak zárójelben: valójában a Molière-i vígjáték sem elsősorban a jellemeken, hanem inkább azok egymáshoz való viszonyán alapul.) Weimarban folytatott produktív beszélgetéseink alapján zsebemben a szereplők egy étlap hátoldalára skiccelt névsorával, valamint fejemben a cselekmény kész tervével utaztam Berlinbe. Mintha csak tegnap lett volna, annyira elevenen él bennem, milyen hatást gyakorolt a történet Straussra, aki rendkívül produktívan hallgatott, de éreztem, hogy eközben valamennyi éppen csak megszületett figurához azonnal valamilyen épp akkor születő zenét rendel. Majd így szólt: „Megcsináljuk és bemutatjuk. Sőt azt is hajszálpontosan tudom, mi lesz a reakció. Nyilván az, hogy a darab ismét nem tesz eleget az általános elvárásoknak, hogy ismét szégyenletesen csalódniuk kellett, hogy még mindig nem született meg az a vígopera, amire a német nép évtizedek óta vár. Az operánk tehát meg fog bukni. Ám amíg elkészül, jókat szórakozunk majd. Utazzon gyorsan haza, és küldje át mielőbb az első felvonást." A fenti beszélgetésre 1910 márciusának utolsó napjaiban kerülhetett sor. Strauss május 4-i keltezéssel jelezte, hogy az első felvonás megérkezett Garmischba, május 16-i levelében pedig már így írt: „Olyan gyors iramban komponálok, ahogyan a Loisach halad". Egy évvel később, 1910 májusában már arról tudósít, hogy már a harmadik felvonást kezdi. A mű 1911 januárjában, Drezdában került bemutatásra.
Renée Fleming és Susan Graham a Tábornagyné és Octavian szerepében
(fotó: The Metropolitan Opera Archives)
Pontosan emlékszem a néhány szép Maillol-szoborral díszített weimari könyvtárszobában folytatott pergő, lázas, szabatos szócsatákra, ám az eleven alakok valós világának életre hívásához megannyi izgatott és ihletett beszélgetés, valamint a névtelen tipikus karakterekkel és lehetséges kombinációikkal való megannyi játék sem lett volna elegendő. Titokban az 1740es évekbeli teljes, félig képzeletbeli félig valós bécsi miliő felvázolását tűztük ki célul, a város egymást kölcsönösen fenntartó, egymással keveredő társadalmi rétegeinek bemutatását, szertartásaikkal, szociális rétegződésükkel, eltérő beszédmódjukkal, sajátos nyelvükkel együtt, folytonosan érzékeltetve az oly közelinek vélt, föléjük magasodó udvar és az egyszerű nép állandó jelenlétét. Így jött létre a mellékszereplők serege, így született a duenna, a vendéglős, a rendőrbiztos, az udvarmester figurája, a lakájok, az intrikusok, a tányérnyalók, a kereskedők, a fodrászok, a futárok, a pincérek, gyaloghintóvivők, tolvajok, hajdúk, gyanús alakok hada. Akiket egy ugyancsak, mint minden a darabban, félig képzeletbeli, félig valós, célzásokkal, kétértelmű jelentésekkel teli nyelv helyez közös foglalatba, amelynek segítségével minden szereplő társadalmi helyét behatárolva jellemzi önmagát, amely minden szereplő szájában azonos - a kor imaginárius nyelve - mégis minden szereplő szájában más, viszonylag tekintélyes távot ívelve át a tábornagyné egyszerű (empatikus lényét kifejező, sok esetben már-már az alázatosságig egyszerű) nyelvezetétől Octavian fiatalos kíméletlenséget tükröző, tömör, elegáns beszédstílusán át Faninal megnyilvánulásaiig, aki lánya szerint kissé dagályos ugyan, de túlságosan naiv, és a buffo figura a szónokiast a közönségessel elegyítő modoráig. A Rózsalovag librettója e - egy kritikus által valószínűleg elmarasztalóan, szerintem azonban tökéletesen találóan, a 18. század volapükjének nevezett - nyelv miatt feltehetően a világ legnehezebben lefordítható szövegkönyve. Számos ügyes tollforgató megpróbálta áttenni már angolra, franciára vagy olaszra. A fent körvonalazott nyelv elemeiből álló figurák azonban az idegen nyelven megmerevednek, körvonalaik megvastagodnak. A modellálás legfinomabb eszköze hiányzik: a figurák közti könnyed, a darabot elevenné tevő kommunikáció.
CSELEKMÉNY
1. felvonás
Werdenberg tábornagyné az elmúlt éjszakát ifjú szeretőjével, Octavian gróffal töltötte. Amikor a szolgáló behozza a reggelit, a fiú elrejtőzik a budoárban. A reggeli után ismét bujkálni kényszerül, mert hangok hallatszanak az előszobából. Octavian - nehogy felismerjék - előbújik rejtekhelyéről szobalánynak öltözve. A váratlan látogató a tábornagyné vidéki unokafivére, Lerchenaui Ochs báró, aki azonnal csapni kezdi a szelet „Mariandl"-nek. Kérkedik szerelmi hódításaival és tervezett házasságával: Sophie von Faninalt, egy feltörekvő, gazdag polgár zárdában nevelkedett leányát készül nőül venni. A tábornagyné, látva, hogyan próbálja a báró becserkészni a vonakodó „Mariandl"-t, megjegyzi: az eljegyzés nyilván nem csökkentette a szoknyákhoz való vonzódását. Ochs megnyugtatja, hogy esze ágában sincs hódításaival felhagyni. A báró azért jött, hogy tanácsot kérjen a tábornagynétól, ki adja át Sophie-nak a hagyományos ezüst eljegyzési rózsát. Az asszony Octaviant javasolja. Miközben betódul a kérelmezők és árusok mindennapos hada, „Mariandl" gyorsan kimenekül a szobából. A látogatók között van egy énekes is, akinek áriáját félbeszakítja a báró és egy jogász perlekedése Sophie hozományáról. Ochs felbérli a két intrikus olaszt, Anninát és Valzacchit, hogy kutassák fel a kívánatos szobalányt.
Miután fodrászának nem sikerül megfelelő frizurát varázsolnia, a tábornagyné mindenkit kiutasít. A tükörbe nézve elmereng az elmúlt ifjúságon. Megretten a gondolattól, hogy a durva Ochs is egy ártatlan ifjú leányt készül feleségül venni. A visszatérő Octavian megijed az asszony melankolikus hangulatától, szenvedélyesen szerelmet vall neki. Ám a tábornagyné most csak az idő múlására tud gondolni, és azt jósolja, hogy a fiú egy nap elhagyja majd őt egy fiatalabb nő kedvéért. A megbántódott Octavian elrohan. A tábornagyné megpróbálja visszahívni, de már késő. Behívja szolgáját, Mohamedet, és elküldi Octaviannak az ezüstrózsát.
2. felvonás
Az eljegyzés reggelén nagy az izgalom Faninal házában: Sophie és nevelőnője, Marianne a rózsalovag érkezését várják. Belép Octavian, és átadja a lánynak Ochs jegyajándékát, az ezüstrózsát. Sophie boldogan veszi át, és a két fiatal azonnal vonzalmat érez egymás iránt. Megérkezik Ochs, akit Sophie még sosem látott. A leányt megdöbbenti a báró faragatlan viselkedése. A vőlegény kimegy a szobából, hogy megbeszélje a házassági szerződést Faninallal, Sophie pedig kiönti a szívét Octaviannak. A két fiatalt már egymás karjában találja a leskelődő Annina és Valzacchi, akik azonnal a báróért kiáltanak. Ochs számon kéri menyasszonya és a rózsalovag különös viselkedését. A dühös Octavian párbajra hívja, majd kardjával véletlenül megkarcolja a báró karját, aki drámai hangon azonnal orvosért kiált. Az ezt követő zűrzavarban Sophie apja legnagyobb rémületére kijelenti, hogy nem hajlandó hozzámenni a báróhoz. Octavian felfogadja Anninát és Valzacchit, hogy segítsék őt a báró lejáratására kiötlött cselszövésben. Ochs egyedül marad, sebét egy pohár tokajival gyógyítgatva. A visszatérő Annina "Mariandl" levelét hozza, melyben randevúra hívja a bárót. Az önbecsülését visszanyerő Ochs izgatottan várja a találkát.
Elisabeth Schwarzkopf a Tábornagyné szerepében (fotó licensz: Fair use)
3. felvonás
Octavian megbízására Annina és Valzacchi előkészítik egy külvárosi fogadó hátsó szobáját Ochs légyottjára. Nemsokára megérkezik a báró és „Mariandl", hogy kettesben vacsorázzanak. A meghitt vacsorát groteszk kísértetek zavarják meg: az ablakokból és titkos rejtekhelyekről előbukkanva, halálra rémisztik a becsípett bárót. Az özvegyasszonynak öltözött Annina fel-alá szaladgálva kiáltozza, hogy Ochs az apja számos gyermekének. A szokatlan éjszakai lármára betoppanó rendőrök előtt a báró, hogy helyzetét mentse, kijelenti, hogy „Mariandl" a menyasszonya. Az Octavian által értesített Sophie is megérkezik apjával, akit felháborít jövendő vejének viselkedése. A zűrzavar tetőpontján belép a tábornagyné. Octavian leveszi a szobalány-jelmezt. A tábornagyné megpróbálja megértetni Ochssal, hogy az egész csak komédia volt, és a házasságnak is lőttek. A báró ugyan gondolkodóba esik, mit is kereshetett akkor „Mariandl" a tábornagyné budoárjában, ám a számlát lobogtató fogadós és a követelőző személyzet láttán jobbnak látja elmenekülni. A tábornagyné egyedül marad Octaviannal és Sophie-val. Mindhárman érzik, hogy sorsuk fordulóponthoz érkezett. Az asszony bölcsen félreáll a fiatalok útjából, rábeszéli Faninalt a házasságra. A zavarban lévő Octaviant Sophie-hoz vezeti, majd csendesen távozik. Az ifjú szerelmesek rájönnek, hogy álmuk valóra vált.
Andrejs Žagars, rendező
A Lett Zeneakadémián és a Filmművészeti Stúdióban diplomázott 1982-ben. Színészként orosz és lett filmekben, színházakban szerepelt, majd rövid idő alatt napjaink egyik legérdekesebb és leginnovatívabb színpadi rendezővé vált. 1996 óta a Lett Nemzeti Opera főigazgatója, amely vezetése alatt nemzetközi hírnévre tett szert. Hogy bemutassa a Lett Nemzeti Opera legjobb produkcióit, létrehozta az évenként megrendezett Rigai Operafesztivált, amelyet a külföldi közönség mellett a világ vezető zenei folyóiratainak kritikusai is folyamatosan látogatnak. Színpadi rendezőként az elmúlt években olyan klasszikus operákat állított színpadra, mint A bolygó hollandi, a Démon (Rubinstein), a Pikk dáma, a Kisvárosi Lady Macbeth, a Traviata, a Carmen és a Nabucco. Operatársulatával és rendezéseivel külföldön is vendégszerepelt, többek között a dalhallai (Svédország) és a savonlinnai (Finnország) operafesztiválokon, a moszkvai Új Operában, Cataniában és Bordeaux-ban. A 2008/2009-es évadban debütált Németországban; Massenet Wertherével Erfurtban és Borodin Igor hercegével Essenben. 2009 májusában Rigában állította színpadra a Don Giovannit.
Andrejs Žagars
(fotó: Magyar Állami Operaház)
Julia Müer, díszlettervező
Művészettörténetet és filozófiát tanult Mainzban és Stuttgartban, majd 1999-től díszlet- és jelmeztervezést a Drezdai Képzőművészeti Főiskolán, ahol mesterei Andreas Reinhardt, Henning Schaller és Johannes Leiacker voltak. 2003 és 2008 között Johannes Leiacker mellett állandó asszisztenseként dolgozott. 2005-ben elnyerte a Hellerau Művészetek Európai Központjának ösztöndíját. 2007-ben az Európai Operaházak Rendezői-díjának 2. helyezésével tüntették ki azt a Ruszalka produkciót, melyet Katharina Thoma rendezővel közösen alkotott. Ugyanebben az évben döntős volt az 5. Nemzetközi Díszlet- és Rendezői Versenyen, Grazban. A drezdai Semperoperben Gounod Faustjának jelmeztervezőjeként debütált 2008-ban. 2009-ben a Malmői Operaházban Katharina Thoma rendezésében színpadra állított Vanessa (Samuel Barber) előadáshoz készített díszlet- és jelmezterveket. 2010-ben az Albert Herring látványterveit készíti, a Keith Warner rendezte produkciót a Montepulcianoi Nemzetközi Cantiere d'Arte Fesztiválon mutatják be.
Jochen Breiholz, dramaturg
A németországi Oldenburgban született. Középiskolai tanulmányai után Berlinbe költözött, ahol az egyetemen irodalmat, színháztörténetet, zenetudományt és művészettörténetet hallgatott. Egy évvel később New Yorkba költözött, és több színházban, többek között a Metropolitan Operában gyakornokoskodott. Az Opera News magazinban is gyakornokként dolgozott, így vált később e folyóirat szerzőjévé. Három és félévnyi New York-i tartózkodás után visszatért Berlinbe, hogy folytassa és befejezze tanulmányait. Az egyetemen irodalomból és színháztudományból szerzett mesterdiplomát. Berlinben dramaturgként dolgozott, majd az Opernwelt magazin külsős szerkesztője lett, és gyakran írt cikkeket is a lapba. 1997-től a Die Welt napilap szerzője, később a lap munkatársa, a művészeti rovat szerkesztője. 2002-ben visszaköltözött New Yorkba, és európai művészeti és zenei magazinok és folyóiratok tudósítójaként dolgozott. Írásai megjelentek a londoni Opera Now, The Wall Street Journal Europe lapokban, a svájci Musik & Theater és a német Rondo magazinokban. 2004 óta tagja a New Yorki NYIOP szereplőválogató cégnek, ahol fiatal operaénekes tehetségek után kutat. 2006-tól a Lett Nemzeti Opera nemzetközi kapcsolatok igazgatója és dramaturgja.
Lars Woldt
(fotó: www.volksoper.at)
Lars Woldt
A fiatal német basszista a detmoldi Zeneművészeti Főiskolán végezte tanulmányait zeneszerzés és ének szakon. Pályafutását a detmoldi Landestheater társulatánál kezdte, majd 2000-től 2003-ig az innsbrucki Tiroler Landestheater társulatánál folytatta. 2004 óta a bécsi Volksoper tagja, ahol főbb szerepei: Kaspar (A bűvös vadász), Zuboly (Britten: Szentivánéji álom), Bartolo (A sevillai borbély), Kabulke úr (Krenek: Kehraus um St. Stephan), Hagen (Oscar Straus: A vidám níbelungok). Vendégszerepelt a hamburgi és a bécsi Staatsoperben, a göteborgi és a grazi Operában, a braunschweigi Staatstheaterben, a linzi Landestheaterben, valamint a Bregenzi Ünnepi Játékokon is. 2007 júliusában Taipeiben a Deutsche Oper am Rhein társulatával nagy sikert aratott Ochs báró (A rózsalovag) szerepében. 2008 júniusában Tokióban Plumkett (Márta) szerepében mutatkozott be. A 2008/2009-es évadban ugyancsak Ochs báróként debütált a koppenhágai Dán Királyi Operaházban. Repertoárján olyan szerepek találhatók, mint Rocco, Gremin herceg, Dulcamara, van Bett (Lorzing: Cár és ács), Figaro, Sarastro, Falstaff (Nicolai: A windsori víg nők),Timur, Salieri (Rimszkij-Korszakov: Mozart és Salieri), Bartolo Don Magnifico, Kecal (Eladott menyasszony), Marke király, Remete (A bűvös vadász). Emellett a 20. századi művek is szerepelnek repertoárján: Doktor (Wozzeck), Zuboly (Szentivánéji álom). Kiváló zenekarokkal koncertezett, így pl. a kölni Rundfunk-Sinfonieorchester, a kölni WDR Rundfunkorchester, a hannoveri Radiophilharmonie, a stuttgarti Radiosinfonieorchester, a Bamberger Symphoniker, a Stuttgarter Philharmoniker, a Münchner Rundfunkorchester, a Deutsche Kammerphilharmonie. Olyan rangos helyszíneken lépett fel, mint a Schleswig-Holstein-i Zenei Fesztivál, a Berliner Philharmonie, a Kölner Philharmonie, a Wiener Musikverein, a Wiener Konzerthaus, a Leipziger Gewandhaus vagy a madridi Auditorio Nacional de Musica. Széles koncertrepertoárjának legismertebb darabjai: Monteverdi: Vesperás Mária tiszteletére, J. S. Bach: Máté-passió, János-passió, Karácsonyi oratórium, h-moll mise, Händel: Messiás, Haydn: A teremtés, Az évszakok, Mozart: Requiem, Beethoven: IX. szimfónia, Missa Solemnis, Mendelssohn: Paulus, Verdi: Requiem, Brahms: Német Requiem, Dvořák: Stabat Mater, Puccini Messa di gloria, Sosztakovics: Michelangelo-szvit. A 2009/10-es évad kezdetén Lars Woldt sikerrel mutatkozott be a Stuttgarti Staatsoper színpadán, a Stefan Herheim által újonnan színpadra állított A rózsalovag Ochs bárójának szerepében. Kölnben a Westdeutsche Rundfunk Zenekarával koncertezett, a bécsi Volksoperben pedig A varázsfuvola Sarastrójának, A három narancs szerelmese Celio varázslójának és a Szöktetés a szerájból Ozminjának szerepében látható. A közeljövőben A bűvös vadász Kasparját énekli majd a barcelonai Teatro del Liceu, A bolygó hollandi Dalandját a kölni Operaház és A Rajna kincse Fasoltját a párizsi Opéra National felkérésére.
Forrás: Magyar Állami Operaház
