Cesare Siepi 1923. február 10-én született Milánóban. Többnyire autodidakta módon tanult énekelni, noha rövidebb ideig a milánói konzervatóriumba is járt.
A negyvenes évek elején egy madrigálkórusban kezdett énekelni, aminek barátja, a későbbi legendás tenor, Giuseppe Di Stefano is tagja volt. Siepi 1941-ben, Schióban debütált operaszínpadon Sparafucile szerepében a Rigolettóban. Az olasz fasiszta rendszer ellenzőjeként azonban hamarosan Svájcba kellett menekülnie. Karrierje a háború után kezdett felfelé ívelni, ekkor lépett fel először a velencei La Fenicében és a milánói Scala színpadán is. Ebben az időszakban legnagyobb sikereket a Nabucco, a Gioconda, a Mefistofele, a Bohémélet, a Puritánok és a Kegyencnő basszusszerepeiben érte el. A 40-es évek végén nagy sikerrel lépett fel Mexikóban is, Giulietta Simionato és Di Stefano oldalán. Ekkor kezdődött együttműködése Arturo Toscaninivel is, aki Siepit kedvenc énekesei között tartotta számon.

Don Giovanni szerepében
(fotó: Metropolitan Opera Archives)
Siepi 1950-ben lépett először a Metropolitan színpadára, Don Carlos Fülöp királyának szerepében. Ezt követően több mint két évtizedig (1973-ig) a MET egyik ünnepelt sztárja volt, ahol a Don Carlos, a Sevillai borbély, a Faust, a Bohémélet, a Figaro házassága, az Aida, a Végzet hatalma, a Gioconda, a Rigoletto, a Norma, az Ernani, a Nabucco, a Simon Boccanegra, a Don Giovanni, a Bohémélet, a Varázsfuvola, a Borisz Godunov és a Parsifal című operákban lépett fel.
1950-ben debütált a londoni Covent Gardenben, ahol a 70-es évek elejéig énekelt. Salzburgban 1953-ban mutatkozott be a Don Giovanniban, Wilhelm Furtwängler vezényletével. Don Giovanni szerepe később szinte összeforrt a nevével (csakúgy mint a háború előtti időszak nagy olasz basszistája, Ezio Pinza esetében), a Bécsi Staatsoperben például negyvenhárom alkalommal énekelte ezt a szerepet. (A salzburgi Don Giovannit filmen is megörökítették.) Bécsben Don Giovanni mellett Basilio (A sevillai borbély), Colline (Bohémélet), Fiesco (Simon Boccanegra), Figaro (Figaro házassága), Gvardian (A végzet hatalma), Gurnemanz (Parsifal), Mefisztó (Faust), II. Fülöp (Don Carlos) és Ramfisz (Aida) szerepét is elénekelte.
1968-ban Magyarországon is fellépett, Don Giovanni és Fülöp király szerepében.

Mefisztó szerepében (Boito: Mefistofele)
(fotó: Teatro alla Scala)
Sokoldalúságára jellemző, hogy a német daloknak is kiváló tolmácsolója volt, illetve hogy jóval később, az 1980-as években néhány alkalommal Broadway-musicalekben is fellépett. Utolsó stúdiófelvételét 1976-ban készítette (Italo Montemezzi: L'amore dei tre re), de koncerteken, és egy-egy opera előadáson még évekkel később is fellépett. 1989-ben búcsúzott el végleg a színpadtól.
Cesare Siepi a Metropolitan balerináját, Luellen Sibleyt vette el feleségül, akitől két gyermeke született.
Hangját szerencsére számos stúdió és élő felvétel őrzi. Siepit egyéni, azonnal felismerhető hangszíne, kifinomult énektechnikája, zengő mélységei, gyönyörű magasságai, remek színpadi megjelenése és játéka miatt sokan kora legnagyobb basszistájának tartják.
VIDEÓK:
Mozart: Don Giovanni - "Don Giovanni! a cenar teco m'invitasti" - Salzburg, 1954
Don Giovanni - Cesare Siepi
Kormányzó - Ernster Dezső
Leporello - Otto Edelmann
Verdi: Don Carlos: "Ella giamai m'amo" - Köln, 1970
Rodgers-Hammerstein: "Some Enchanted Evening"




