Vásáry André mostani népszerűségét 10 év kemény munkával alapozta meg.
Bostonban képezte magát, megnyerte a Miskolci Operaversenyt, döntősként szerepelt a Római Nemzetközi Énekversenyen. 160 millió néző élvezhette versenyprogramjának előadását a Vatikáni Televízió közvetítésén keresztül. Meghallgatásra hívta, majd szerepet ajánlott neki Ricardo Muti, turnézott Németországban, a hazai és külföldi koncert színpadok keresett vendégművésze.
Ő az az előadóművész, aki különleges hangfajával az operát, mint műfajt megismertette és megszerettette a fiatalokkal is.

Decemberre kapott meghívást a Medveczky Ádám által vezényelt Debreceni Filharmonikusok koncertjére, januárra pedig a Dohnányi Zenekar két koncertjére az Olasz Intézetbe, illetve a Művészetek Palotájába.
Hazai elismertsége nemcsak a koncerteken mutatkozik meg látványosan.

(Forrás és fotók: Unique Voice Management Kft.)




