Shirley Verrett (1931. május 31. - 2010. november 5.) mezzoszoprán és szoprán énekes volt. (Soprano sfogato vagy assoluta néven is emlegetik azt az altot vagy mezzoszopránt, aki hangterjedelménél fogva szoprán szerepeket is el tud énekelni).
Verrett az 1960/1980-as évek egyik legismertebb operaénekesnője volt, aki elsősorban Verdi és Donizetti szerepekben aratta legnagyobb sikereit.

New Orleans-ban született, tanulmányait később Los Angelesben, illetve a New York-i Juilliard Schoolban folytatta. Pályája kezdetén mezzoszoprán és alt szerepeket énekelt. 1957-es színpadi debütálása (Britten: Lucretia meggyalázása) után csakhamar a New York-i City Opera színpadán is bemutatkozott egy ritkán játszott Kurt Weill-operában (Lost in the Stars), majd következett első európai fellépése (Köln). A hatvanas években sorra hódította meg a világ jelentős operaházait: a Bolsojt, a Covent Gardent, a Metroplitant és a Scalát.
A legtöbbször Carmen, Delila, Ulrica, Orpheusz (Gluck), Amneris, Eboli és Azucena szerepét énekelte, de a hetvenes évek végétől több szoprán szerepet is felvett a repertoárjába. Játszotta Desdemonát, Aidát, Toscát, Normát, Médeát, Selikát (Meyerbeer: Az afrikai nő), Lady Macbeth-et, Madame Lidoine-t (Poulenc: A karmeliták párbeszédei), Leonórát (Fidelio), Iphigénie-t, Alkesztiszt. Előszeretettel lépett fel ritkán játszott operákban is, pl. De Neocles szerepében (Rossini: Korinthosz ostroma), Leonóraként (Donizetti: A kegyencnő) vagy Sinais jelmezében (Rossini: Mózes Egyiptomban) szerepében.
Saint-Saëns: Sámson és Delila - Mon coeur s'ouvre a ta voix
(1971)
Karrierjének vége felé, 1990-ben Didóként lépett fel a Bastille Operában Berlioz A trójaiak című operájában, majd 1994-ben a Broadway-n is bemutatkozott: Nettie Fowlert énekelte Rodgers-Hammerstein Carousel című musicaljében. 1996-tól tanítással is foglalkozott.
2003-ban önéletrajzi könyvet jelentetett meg, amiben őszintén vall az őt ért rasszista indíttatású támadásokról is. (Az 1960-as évek elején például a Houstoni Szimfonikus Zenekar nem volt hajlandó a fekete énekesnővel színpadra lépni, az előadást le kellett mondani.)
Shirley Verrett hosszú betegség után, szívelégtelenségben hunyt el Michigan államban, 79 éves korában.




