Andor Éva 1939. december 15-én született Prácser Éva néven. Művésznevét Andor Ilonától, a legendás karvezetőtől „kölcsönözte”. Már gyerekként fellépett a Rádióban. 1958-tól 1964-ig a Zeneművészeti Főiskola hallgatója, majd ’65-től 1972-ig Berlinben képezte tovább énektudását. Diplomája megszerzése után, 1964-ben azonnal szerződtette a Magyar Állami Operaház, 1997-ig volt a dalszínház tagja. Évtizedeken keresztül nem telt el olyan hét, hogy színpadra ne lépett volna Budapesten. Széles repertoárján elfért a teljes zenetörténet, Monteverditől Gershwinig, énekelt koloratúrszerepeket, mint Az álarcosbál Oscarját vagy Blondét, líraiakat, mint a Faust Margitját vagy Manont. Egyik leghitelesebb megszólaltatója volt a Székely fonó Leányának és Kodály dalainak. 1986-tól a Zeneművészeti Főiskola ének tanszékének tanára, 2000-től öt éven át tanszékvezetője, visszavonulásáig egyetemi docens volt. Művészi munkáját 1969-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1976-ban érdemes művész címmel ismerték el.
Andor Évát a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Andor Éva átveszi
a Magyar Állami Operaház Örökös Tagjacímet
(2012)
Andor Éva főbb szerepei:
Beethoven: Fidelio – Marcellina
Bizet: Carmen – Micaela
Gershwin: Porgy és Bess – Bess
Gounod: Faust – Margit
Kacsóh: János vitéz – Iluska
Kodály: Székely fonó – A leány
Leoncavallo: Bajazzók – Nedda
Mozart: Szöktetés a szerájból – Blonde
Mozart: Figaro házassága - Grófné, Susanna
Mozart: A varázsfuvola – Pamina
Puccini: Manon Lescaut – címszerep
Puccini: Pillangókisasszony – címszerep
R. Strauss: A rózsalovag – Sophie
Szokolay: Hamlet – Ophelia
Verdi: Az álarcosbál – Oszkár
Verdi: Falstaff – Annuska; Mrs. Alice Ford
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Éva
(fotók: Magyar Állami Operaház)




