Az Uránia Nemzeti Filmszínház idén nyáron is változatos programot kínál az opera- és balett rajongók számára. Kéthetente a Metropolitan Opera korábbi sikerdarabjait vetítik, a nyári balett válogatásban pedig a San Francisco Balett, a Teatro Real Madrid és a moszkvai Bolsoj Balett egy-egy előadása kapott helyet.

Az elvarázsolt sziget; David Dainels és Joyce DiDonato
(fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház)
Július 30-án első alkalommal látható hazánkban Gounod érzékeny Shakespeare-értelmezése, a Rómeó és Júlia Met-produkciója, melynek címszerepeit a világhírű tenor, Roberto Alagna és a sztár szoprán Anna Netrebko énekli. (Előzetes ITT) Az előadást - melyben a zenekart Plácido Domingo vezényli - szeptember 20-án megismétlik.

Rómeó és Júlia; Anna Netrebko és Roberto Alagna (fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház)
Augusztus 13-án a hírhedt amerikai „Vadnyugat” Puccini zenei víziójában, A Nyugat lányában elevenedik meg a mozivásznon. Deborah Voigt partnerei a sajátos hangulatú „western-operában” Marcello Giordani és Lucio Gallo.
Verdi remekművét, az Otellót a két évvel ezelőtti, nagy sikerű elő közvetítés után augusztus 27-én láthatja viszont a közönség, Johan Bothával és Reneé Fleminggel a főszerepben. (Részlet ITT)

Otello; Johan Botha és Reneé Fleming (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)
Július 6-án a San Francisco Balett előadásával veszi kezdetét az Uránia nyári balett válogatása. A sorozat nyitányaként Lera Auerbach A kis hableány című balettje látható, mely Hans Christian Andersen klasszikus meséjén alapszik. (Előzetes ITT) A produkcióban a Hamburg Balett igazgatója és vezető koreográfusa, John Neumeier sikerrel ötvözte a táncot, a drámai elbeszélést és a látványt, melynek eredményeképp egy lenyűgöző meseadaptáció született.

A kis hableány (fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház)
A válogatásprogram folytatásaként Antonio Gades és Carlos Saura legendás flamenco-balett előadása, a Carmen kerül műsorra augusztus 3-án. (Előzetes ITT) A Teatro Real Madridban rögzített, szenvedélyes és életteli előadás páratlan módon jeleníti meg a tradicionális spanyol flamenco kirobbanó erejét és érzelmi töltetét.

Carmen (fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház)
A nyári táncművészeti válogatást Hacsaturján klasszikusa, a Spartacus zárja augusztus 24-én, a moszkvai Bolsoj Balett előadásában. (Előzetes ITT) A művet 1960-as bemutatása óta a legnagyszerűbb balett produkciók közt tartják számon a Bolsoj repertoárjában. Jurij Grigorovics látványos koreográfiával és díszletekkel színre vitt, grandiózus előadásának címszerepét Mihail Lobukin táncolja, partnerei a darabban Anna Nikulina, Alekszandr Volcskov és Szvetlana Zaharova.

Spartacus (fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház)
Az egyes előadások részletes szereposztása a www.urania-nf.hu honlapon olvasható. Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és a Jegymester hálózatában.
(forrás és fotók: Uránia Nemzeti Filmszínház)




