„Az utolsó nagy verista szoprán” – szokták róla mondani. A megjegyzés Magda Olivero esetében a legkevésbé sem túlzó. A rendkívül hosszú élettel megajándékozott énekesnő Cilea egyik kedvence volt, de együtt dolgozott még Giordanóval, Alfanóval és Mascagnival is. Pályafutása öt évtizedet ölelt át.
Magda Olivero 1910. március 25-én született az olaszországi Saluzzóban, Maria Maddalena Olivero néven.
Zenei tanulmányait követőena torinói EIAR rádiónál jelentkezett meghallgatásra, amely után Ugo Tansini karmester azt mondta róla: „Sem hangja, sem muzikalitása, sem személyisége… Más foglalkozás után kellene néznie.” Ezt követően a fiatal énekesnő Luigi Gerussinál tanult tovább. 1932-ben debütált a torinói rádióban (Nino Cattozzo I misteri doloros című oratóriumában). Első nagyobb szerepe Lauretta volt a Gianni Schicchiben, majd hamarosan Gilda, Manon és Sophie szerepe következett. Tullio Serafin karmester arra biztatta, hogy bel canto specialista legyen, Magda Oliveróhoz azonban már ekkor is a verista operák álltak legközelebb. Az 1938-as Turandot-lemezen – amely az opera első teljes stúdiófelvétele volt - Liùt énekelte. (A címszerepet pedig egy másik legenda, Gina Cigna, aki szintén nagyon hosszú életű volt: 101 évesen halt meg, 2001-ben). Magda Olivero egyébként nagyon kevés stúdió felvételt készített, szerencsére számos élő felvétele maradt fenn. 1939-ben lépett fel először az Adriana Lecouvreur címszerepében, mely ezt követően szinte összeforrt a nevével. Ekkor már a milánói Scala egyik csillagaként ünnepelték.
Magda Olivero és Mario Del Monaco a Fedorában 1965-ben
1941-ben, miután férjhez ment Aldo Busch gyároshoz, az énekesnő visszavonult a színpadtól (mindössze néhány jótékonysági koncertet adott a háború alatt).
Úgy tűnt, hogy pályafutásának vége. Tíz évvel később azonban az Adriana Lecouvreur szerzője, az akkor már halálos beteg Francesco Cilea - aki Magda Oliverót tekintette a legjobb Adrianának -, azt mondta neki: még egyszer látni akarja őt a színpadon. Sikerült is rábeszélnie a visszatérésre, az előadást azonban Cilea már nem érte meg: néhány héttel azt megelőzően meghalt. Magda Olivero ezt követően még évtizedekig a színpadon maradt.
Második karrierje során többnyire verista szerepeket énekelt: az Angelica nővér, a Pillangókisasszony, a Fedora, az Iris és a Tosca címszerepeit, valamint Margheritát (Mefistofele), Minnie-t (A Nyugat lánya), Giorgettát (A köpeny). Ezek mellett számos kortárs operában is fellépett (például Renzo Rossellini, Ottorino Gentilucci, Flavio Testi és Gian Francesco Malipiero műveinek ősbemutatóin), és nagy sikerrel énekelt Menotti A médium, Poulenc A karmeliták párbeszédei és az Emberi hang című operáiban, valamint Kostelničkaként Janáček Jenůfájában.
Olaszországban továbbra is az egyik első számú szoprán volt, az Egyesült Államokban viszont csak későn, 1967-ben debütált Dallasban (Cherubini: Medea). A Metropolitan közönsége 1975-ben láthatta először, Toscaként. Magda Olivero ekkor már 65 éves volt, hangja azonban még mindig teljes fényében ragyogott.
Magda Olivero 1952-ben
Ő maga nem tartotta különösebben szépnek a hangját. Bár ez túlzóan szerény megállapítás, tény, hogy elsősorban kitűnő énektechnikája, rendkívül kifejező előadásmódja és szuggesztív színpadi jelenléte volt az, ami a legnagyobbak közé emelte. Rendkívül hosszú pályafutásának köszönhetően több generáció hallhatta, illetve énekelhetett együtt vele, a „régi iskola” egyik utolsó képviselőjével. Hiszen Magda Olivero - ha csak tenor partnerei közül említünk párat - olyan énekesek mellett vált világhírűvé, mint Gigli vagy Schipa, majd olyanok mellett folytatta „második karrierjét”, mint Del Monaco, Corelli vagy Di Stefano, azonban pályafutása utolsó éveiben még Domingóval és Pavarottival is együtt énekelt.
Az énekesnő a nyolcvanas évek elején lépett utoljára színpadra Poulenc Az emberi hang című operájában. 1983-ban férje meghalt, és Magda Olivero ekkor végleg visszavonult. 1993-ban, 83 éves korában azonban részleteket rögzítettek vele lemezre az Adriana Lecouvreur-ből, koncerten pedig egy-egy alkalommal még ezt követően is láthatta a közönség: utoljára 99 éves (!) korában, 2010-ben, egy milánói koncerten.
Magda Olivero egy milánói kórházban halt meg. A Scala a hétfő esti előadás előtt egy perces csenddel emlékezett meg róla.
*
Egy hangfelvétel a régmúltból: Cilea: Adriana Lecouvreur - La dolcimissa effigie; Róma, 1940. január 12. (élő felvétel); km.: Magda Olivero és Beniamino Gigli
Egyik legnagyobb mai csodálója, a világhírű szoprán, Renée Fleming szerint Magda Olivero úgy énekelt messa di voce-t, ahogyan arra ő soha nem lenne képes. Példaként Loreley áriáját hozta fel, amelyet alább hallgathatnak meg.
Catalani: Loreley - Amor, celeste ebrezza... (élő hangfelvétel)
Magda Olivero bemutatkozása a Metropolitanben (65 évesen): Puccini: Tosca - Vissi d’arte; Metropolitan, 1975 (hangfelvétel)
Interjú olaszul és részletek a Traviatából és a Manon Lescautból (utóbbi felvételen Magda Olivero 83 éves)
