Július 6-án este mutatták be Philipp Himmelmann rendezésében Gaetano Donizetti Szerelmi bájitalát a Szentmargitbányai Kőfejtő Ruffini színpadán. A díszletet egy az ötvenes évekre emlékeztető óriási wurlitzer képében álmodta meg a neves díszlettervező, Raimund Bauer, amit a „vágyakozás jelképe“-ként emleget. Donizetti operáját 2016. július 6-tól augusztus 19-ig 21 alkalommal adják elő.
Kősziklák között egy óriási, vörös wurlitzer
Az alkotó brigád tagjaira, mint minden évben, idén is inspiráló hatással volt a kőfejtő természetes kulisszája. Elmondásuk szerint annak látványos ridegsége és terméketlensége inspirálta őket arra, hogy a színpad úgy nézzen ki, mint egy UFO a kihalt tájban. Nem reális, hanem képzeletbeli helyszínként igyekeztek megjeleníteni a „zene által megsokszorozott vágyat”. Ezeket a gondolatokat kapcsolták össze az 50-es, 60-as évek látványvilágával, ahogyan azt a háború utáni olasz filmekből ismerjük, azokból az időkből, amikor az első zenegépeket állították fel a bárokban. Így született meg az óriás wurlitzer ötlete: a padlón, mintegy forgószínpadként egy hatalmas fekete lemez és egy lemezjátszókar látható, ennek segítségével tudják a szereplőket is közelebb hozni a nézőkhöz.

Elena Sancho Pereg (fotó: Armin Bardel)
Elsőosztályú, keresett fiatal énekesek
A zenei megvalósításért az a Karsten Januschke felel, aki az Esterházy-kastély Haydn Termében tavaly és idén is vezényelte a Hókirálynő című gyermekoperát, mely Anna Netrebko védnöksége alatt valósulhatott meg. Januschke korábban Thielemann és Petrenko asszisztenseként dolgozott Bayreuthban.
A szereposztást elsőosztályú, fiatal, feltörekvő, nemzetközileg keresett énekesekre osztották. Jellemzően kettős, de Nemorino szerepében például hármas szereposztás van.
A főhős, Nemorinót a premieren a Kecskemétről származó Tarjányi Tamás alakította, aki ősztől Bonn után Münchenben folytatja pályafutását. Elmondása szerint Nemorino az egyik legszerethetőbb szerep. Július nyolcadikán az olasz Antonio Polit hallhattuk, aki májusban és júniusban a Római Operaház Traviata-előadásában, Sofia Coppola rendezésésben énelkelte Alfredo szerepét. A harmadik szereposztásban a román Ioan Hotea lép fel, aki tavaly debütált, szintén Alfredóként, Hamar Zsolt vezénylete alatt Wiesbadenben.

Tarjányi Tamás (fotó: Armin Bardel)
Adina szerepén két csodálatos szoprán osztozik, a spanyol Elena Sancho Pereg és az örmény Narine Yeghiyan. Sancho Pereg a Rajnai Német Operában énekel, míg Yeghiyan a Berlini Állami Operában, ahol állandó szereplője Baremboim premierjeinek. A premieren Elena Sancho Pereg énekelt.
Belcorét, a fess káplárt Andrei Bodnarenko (premier) és Matthias Hausmann, míg Dulcamarát, a szélhámos csodadoktort Uwe Schenker-Primus (premier) és Jonathan Lemalu alakítják. Gianettát Esther Dirkes (premier) és Katrin Koch formálják meg.
A darabnak van még egy magyar vonatkozása, hiszen a koreográfiáért Sziráky Gábor felel. A zenei igazgató és dirigens Karsten Januschke a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarát (amely egyébként a színpadon látható wurlitzer belsejében foglal helyet) és a Bécsi Filharmónia Kórusát vezényli.

Uwe Schenker-Primus (fotó: Armin Bardel)
Időpontok és információk:
Időpontok: 2016. július 6-tól augusztus 19-ig 21 előadás, szerdától péntekig
Kezdés: 20.30 órakor, beengedés 18.30-tól
Időtartam: 2 óra 45 perc szünetekkel együtt
Jegyárak: € 33 – € 145
További információ: www.operimsteinbruch.at




