Öt egymást követő estén öt különleges bemutatót láthat a közönség a Müpában, illetve Bécsben, a MuTh Színházban.
Először vendégszerepel Magyarországon az Izlandi Operaház társulata. Előadásukban Daníel Bjarnason Brothers című operája látható a fesztivál nyitónapján a Müpában, melyet a világhírű Kasper Holten rendezett.
Mély és súlyos morális kérdések merülnek fel a történetben: van-e határa az élethez való ragaszkodásnak? Megbocsátható-e az önvédelemből elkövetett gyilkosság? Kasper Holten a sajátos „északi stílusú” operaesztétika megalapozója, az előadás igazi kuriózum.
Brothers
Belgiumból is érdekfeszítő produkció érkezik a Müpa Fesztiválszínházba július 3-án. Annelies Van Parys (Leoš Janáček dalciklusát is felhasználó) Egy eltűnt férfi naplója című művét a nagy nemzetközi elismertségnek örvendő, „extra-modern” rendezéseiről híres Ivo van Hove vitte színpadra. Nevéhez számos prózai és zenés színházi rendezés kötődik. Dolgozott éldául David Bowie-val a Lazarus című musicalben, és felkérték a West Side Story színrevitelére is, amelyet New Yorkban, a Broadway-n mutatnak be jövő év februárjában. Az Armelen látható előadás olyan témákkal foglalkozik, mint a szenvedély, a kirekesztés és az identitás. Teszi mindezt egy őrületes, de viszonzatlan szerelem történetén keresztül.
Egy eltűnt férfi naplója
A zárónapon, július 6-án egy távoli ország társulatának előadásában Mozart remekműve, a Don Giovanni kerül színre Alföldi Róbert formabontó rendezésében. A bemutató Ecuadorban volt június 19-én, hatalmas sikerrel, az itthoni előadás a Müpában lesz. A budapesti előadáson a Pannon Filharmonikusokat Bogányi Tibor vezényli.
Don Giovanni (fotó: YoSoy Foto, Ecuador)
Bécsben július 4-én és 5-én két magyar produkciót mutat be a fesztivál: Szabó Máté rendezésében egy izgalmas Figaro házassága előadást láthat a közönség a Győri Nemzeti Színház Szimfonikus Zenekarának kíséretében, másnap, Medveczky Ádám vezényletével pedig Dargay Marcell-Horváth Csaba El valahová című előadásának ősbemutatóját tartják a MuTh Színházban a Forte Társulat művészeinek közreműködésével. Horváth Csaba ezzel a művel debütál operarendezőként.
Figaro házassága
*
A bécsi előadásokra idén is indítanak ingyenes Armel Operabuszt július 4-én és 5-én 14.00 órakor Budapestről, a Hotel Novotel Alkotás úti parkolójából (Alkotás út 63-65.), amelyet a belépőjeggyel rendelkező közönség, valamint a sajtó regisztrált képviselői vehetnek igénybe. Az operabuszok az előadások után visszaindulnak Budapestre.
A fesztivál PROGRAMJA
Az ARTE TV a korábbi évek hagyománya szerint idén is egyenes élő adásban közvetíti, és további fél éven át elérhetővé teszi az Armel Opera Festival előadásait az ARTE Concert csatornán.
Az ARTE Concert weboldalán ez évben is szavazhat a közönség a legjobban tetsző produkcióra július 7-én, reggel 9 óráig.
A legtöbb szavazatot kapott előadás ARTE Közönségdíjat kap.
Élő közvetítés és szavazás:
Július 2. Brothers
Július 3. Egy Eltűnt férfi naplója
Július 4. Figaro házassága
Július 5. El valahová
Július 6. Don Giovanni
forrás és fotó: Armel Opera Festival








