"A művészeten belül az opera a leginkább európai"
Mindjárt a zeneakadémiai diplomád után elkezdtél zenetörténetet tanítani?
Igen, 1998-ban. Először középiskolában, aztán a Debreceni Főiskolán, majd az Egri Tanárképző Főiskolán és a budapesti Bartók konziban.
Mit tapasztalsz a diákjaid körében? Fogékonyak újdonságokra az opera területén?
Furcsa, de középiskolában is, és egyetemi korosztályoknál is azt tapasztalom, hogy ízlés tekintetében rendkívül konzervatív a mai magyar diákság. "Rendkívül konzervatív a mai magyar diákság..." Például beviszek két különböző felfogású hangfelvételt egy műből, vagy ugyanazt az operajelenetet többféle rendezői változatban, és a társaság kilencven százalékának a hagyományos, nem pedig a formabontó, polgárpukkasztó változat tetszik. Ez évről évre elgondolkodtat, és egyelőre nem tudok rájönni, mi az oka. Az mindenesetre bíztató, hogy jó részük azért meggyőzhető. A fiatalok hozzászoktak például, hogy ha két ember kardozik, akkor ahhoz kard kell. De sokszor rájönnek, hogy bizonyos dolgokat fölösleges megmutatni.
Azt szoktad mondani, hogy a zene a legabsztraktabb művészet. Ez az operára mennyiben érvényes?
Az opera a színházi nyelven belül a legabsztraktabb színházi nyelv. A Karnyónéról megjelent kritikámban szintén felmerül ez a gondolat - úgy látszik, ez már egy mániám. Tény, hogy az opera nyelve valóban rendkívül absztrakt, nagy kultúrát, előképzettséget igényel. Idézőjelben értem a nagy előképzettséget, mert csak annyit jelent, hogy az embernek gyakran kell néznie, gyakran kell hallgatnia, gyakran kell ismételten átélnie valamilyen élményt, míg a közelébe jut. De szerintem ezt fél év alatt el lehet sajátítani, egyszerűen el kell járni operába, nézni, és az ember előbb-utóbb rájön a dolog nyitjára. Gyakran beszélünk európai identitásról, és hogy mivel lehetne ezt érzékletesen szimbolizálni. Ilyenkor általában a művészetre szoktunk hivatkozni. De a művészeten belül is a leginkább európai szerintem az opera. Ezt nagyon fontosnak tartom.
Miért a leginkább európai?
Mert nincs ázsiai operakultúra, nincs amerikai operakultúra, nincs ausztrál, vagy afrikai operakultúra, csak európai van. És ha játszanak Ausztráliában, Amerikában operákat, az az európai operakultúra importja, exportja, attól függ, honnan nézzük. Szerintem onnan lehet többek között lemérni az európai identitás válságát, hogy mennyire van válságban az opera. És a dolog fordítva is igaz. Ha sikerülne az operát újra abba a kulturális mezőbe visszaterelni, ahol a 19. században volt, az valószínűleg pozitív hatást gyakorolna az európai identitásra. Ugyanis itt több ezer éves európai mítoszokról, több száz éves európai legendákról van szó. Egy olyan nyelvezetről, amit elvileg csak mi érthetünk. Ázsiai ezt soha nem fogja megérteni, legfeljebb megtanulja. Tehát azt gondolom, hogy azokban az országokban virágzik jelenleg is az operakultúra Európában, ahol az európai identitás, a kulturális identitás nem kérdéses. Például Németország, vagy Franciaország. Ott nem merül fel az a kérdés, hogy én miben vagyok európai. Magyarországon állandóan felmerül, hogy mit jelent európainak lenni. Amíg ez egyáltalán fölmerülhet, addig az opera mindig válságban lesz.
A kulturális döntéshozók gyakran nem értik meg, vagy nem akarják megérteni, hogy hiába nagyon kevés embert érint egy komolyzenei hangverseny, vagy a magyarországi operakultúra állapota, az a kevés ember Magyarországon szinte egytől-egyig döntéshozó pozícióban van. Ilyen-olyan területén az életnek, de a társadalom meghatározó rétegét képviselik. "Egy abszolút szubkultúra a komolyzene-kedvelők tábora..." Egy abszolút szubkultúra (abból is talán a legszélsőségesebb) a komolyzene-kedvelők tábora. Ez a tábor kicsi ahhoz, hogy egy zenekar megszüntetése, vagy egy operaház bezárása kapcsán kimenjen az utcára, és tüntessen. Már csak azért is, mert ez a szubkultúra nem utcai demonstrációkban gondolkodik. Ír mondjuk egy cikket. Vagy hőbörög és lázadozik baráti társaságban, de az ízlésének, értékorientációjának kinyilvánítását nem az utcán gondolja megvalósítani. Nem transzparenseket ír, nem zászlókat lenget. Ha nem kapja meg itt a zenét, amit szeretne, megkapja máshol. Beül a kocsiba, két és fél óra alatt kint van Bécsben. Lehet, hogy előbb-utóbb ez lesz Magyarországon, ha nem sikerül észbe kapnunk. Majd Zágrábba, Pozsonyba, és Bécsbe járunk operaházba, ha itt nem történik komoly változás. Vagy pedig alternatív helyekre, gázgyárba, téglagyárba, fürdőkbe; operajátszásra teljesen alkalmatlan helyekre, mint a Millenáris Teátrum.
A Mozart - Maratonnak az volt a hatalmas varázsa, hogy bemutatta: az operaház nem csak abban a patkóalakú, több emeletes Ybl-palotában képzelhető el, hanem teljesen elképesztő környezetben is, ahol a hagyományos operai viszonyok is megfordultak, mert az árokban játszatták az énekeseket, és a zenekart tették fel a pódiumra. Ott minden kitekeredett a megszokottból, mégis abszolút autentikus és érvényes előadás született. Miskolcon az Artemis diadala is hasonló volt. Egyébként Nyugat-Európában sem csak operaházakban játszanak operát. Ez is a jövő útja. A műfaj belakja az adott tereket.
Az utóbbi időben a Művészetek Palotája is domináns szerepet játszik a magyarországi operaéletben. Erről mi a véleményed?
A Művészetek Palotájában kiváló félszcenírozott, tehát koncertszerű operaelőadásokat rendeznek. Mégsem szerencsés megoldás, hogy két államilag finanszírozott intézményben is játsszák ugyanazt a műfajt. Miközben az egyik intézmény, az Operaház kifejezetten erre van kitalálva, a másik pedig nem. Itt az állam részéről egy furcsa bizonytalanságot, logikátlanságot érzek. Hatalmas pénzeket fordít arra, hogy a Művészetek Palotájában is legyenek operaelőadások. Ezt azonban nem tartom a jövő útjának. Az elmúlt egy-két évben az igazán jelentős operaprodukciók inkább a Művészetek Palotájához, és nem a Magyar Állami Operaházhoz kötődtek, de ez nem biztos, hogy egészséges. Nem biztos, hogy hosszú távon érdemes ezt így fönntartani.
Csoma Orsi
fotó: Operaportál
