Ismét óriási közönségsikert aratott az Operaházban Nadine Secunde, aki Richard Strauss Elektrájának címszerepét énekelte. Az énekesnővel készült interjú első része.
A Kovalik Balázs színpadi és Kovács János zenei koncepciója által fémjelzett, tavaly bemutatott produkcióban a világ jeles operaszínpadainak drámai szopránja hatalmas vivőerejű, különleges színezetű, kiegyenlített hangjáról és tudatosan kidolgozott szerepfelfogásáról tesz tanúbizonyságot. Művészi koncepcióját a pályafutása során eddig összesen huszonhat Elektra-rendezés érlelte etalon értékűvé. A Németországban élő, amerikai énekesnő először 1988-ban, Kölnben lépett fel az operában, ekkor még Krüszothémiszt alakította, Gwyneth Jones partnereként. A főhősnő megformálására tudatosan várt: 14 évvel később, 2002-ben, Marseilles-ben énekelte először.
Elektra szerepe az egyik legnagyobb kihívás egy szoprán számára - szokták mondani. Ön is egyetért ezzel?
Elektra egyértelműen az operairodalom legnehezebb szopránszerepe és hosszú művészi érésre van szükség, amikor már el lehet vállalni ezt a különlegesen kényes feladatot. Sokáig líraibb szerepeket énekeltem, Elsát, Erzsébetet a Tannhauserben, Sieglindét, Krüszothémiszt és csak lassan, fokozatosan tértem rá a drámaibb hősnőkre. "... Az Elektra pályafutásom csúcspontja..." Elektra mellett Az istenek alkonya Brünnhildéje jelenti számomra a legnagyobb kihívást, de az Elektra címszerepének megformálása még ennél is nehezebb, mert mintegy két órás, szünet nélküli színpadi jelenlétet kíván. Az Elektra pályafutásom csúcspontja, s ennél többet már nem is érhet el egy drámai szoprán. Most már az a feladatom, hogy újabb árnyalatokkal gazdagítsam a szerep hangi és színészi megformálását.
Elektra, Magyar Állami Operaház, 2008 (fotó: Éder Vera)
Be kell vallanom, annak ellenére, hogy a görög hősnő neurotikus, hisztériás jellemével magánemberként kevéssé tudok azonosulni, színészként igyekszem hitelesen megoldani a feladatot. Krüszothémisz természetesebb, lágyabb, nőiesebb karakterét sokkal közelebb érzem az egyéniségemhez. Szerencsém volt, hogy ezt a szerepet a legkiválóbb Elektrákkal énekelhettem. Nagy hatással volt rám Marton Éva, Gwyneth Jones, Hildegard Behrens (stúdiófelvételen is, Seiji Ozawa vezényletével) alakítása. Nem szabad megfeledkeznem az akkor már Klütaimnesztrát megszemélyesítő Leonie Rysanekről sem, akivel egy méltatlanul ritkán előadott Janacek-operában, a Katja Kabanovában is lehetőségem nyílt egy színpadon fellépni. A 2002-es Marselles-i premieremet, amikor először formáltam meg a címszerepet, az ő emlékének szenteltük. Korszakalkotó elődeim mindegyike teljesen egyedi, sokrétű művész: inspirációt adtak számomra megtalálni azokat a személyes vonatkozásokat, amivel én is hozzá tudok tenni valamit a szerephez. Ezt csak szívből, a művészi őszinteség révén lehet megvalósítani, ezáltal válik az éneklés és a színpadi jelenlét komplexuma hitelessé. Azt szeretném, ha a közönségből minden egyes ember maradandó, katartikus élménnyel távozna a színházból az előadás után.
Elektra, Magyar Állami Operaház, 2008 (fotó: Éder Vera)
Szinte az összes meghatározó, modern színházat képviselő rendező hozzátett valamit Elektra-felfogásához. A számtalan interpretáció közül melyek gyakorolták Önre a legmélyebb hatást?
Az Elekta összetett műalkotás: Hugo von Hofmannstahl drámáját először prózai színházakban adták elő, Richard Strauss csak később zenésítette meg. A mű megértéséhez alaposan ismerni kell nemcsak a görög tragédiák világát, hanem a német filozófiai-irodalmi hagyományt, legfőképpen Nietzsche életművét és a századforduló korszakalkotó tudományos felfedezését, Freud pszichoanalízisét is. Az, hogy a színpadon ebből vizuális eszközökkel mennyi valósul meg, a rendező koncepciójától függ.
A művészi tökéletesség etalonja számomra az 1991-es londoni produkció, amelyet az akkori idők zenei életének világklasszisai fémjeleztek. Solti György vezényletével, Götz Friedrich rendezésével és Marton Éva főszereplésével egy olyan csapatmunkában vehettem részt, amelynek eredményeképpen egy emberi léptéket messze meghaladó előadássorozat született. Az énekesek kreativitásának Götz Friedrich tág teret engedett, hagyta, hogy a szerepet saját személyiségünkből építsük fel. A másik nagyformátumú egyéniség, akinek bécsi előadásában énekelhettem, Harry Kupfer. Ő már a próbák előtt rendelkezett egy aprólékosan, előre kidolgozott koncepcióval, ami a közös munkánk során nyerte el végső formáját. A játékteret úgy építette fel, hogy a főhősnőt kötelekkel határolta körül, s ezzel vizuálisan azt szemléltette, mennyire kevés lehetősége van a cselekvésre. Ruth Berghaus a freudi vonulatra, Elektra őrületére helyezte a fő hangsúlyt. Kényszerzubbonyban, megkötözve kellett énekelnem, ezzel fokozva végletekig a drámai hatást. Herbert Wernicke megközelítésében a címszereplőt kisgyermeknek, egyfajta "játékmackónak" állítja be, ezzel szimbolizálva cselekvésképtelenségét, személyisége megrekedését.
Kovalik Balázs értelmezése mennyiben segítette elő szerepfelfogásának továbbgondolását, árnyalását?
Szívesen emlékszem vissza a tavaly Budapesten eltöltött két és fél hétre, mert egy teljesen új, korszerű interpretáció született. Számomra kifejezetten zavaró, ha úgy kerülök be egy előadásba, hogy szinte csak azt mondják meg a próbákon, merre kell bemenni a színpadra. Kovalik Balázs nemzetközi mércével mérve is professzionális rendező, akinek határozott elképzelése van a darabról. "A rendezés újszerűen közelíti meg Elektra karakterét." A rendezés újszerűen közelíti meg Elektra karakterét. Bár alapvetően ő is a freudi értelmezést veszi alapul, koncepciójában a főhősnő nem egy rongyos öltözékű, még a szolgálóknál is megvetettebb státusú személy, hanem egy királylány. Jelmeze, egy gyönyörű fekete kosztüm is ezt szemlélteti. A díszlet mind a dráma mondanivalójának vizuális megjelenítése, mind az akusztika szempontjából tökéletes. Kovács János kiváló karmester, még az arcán is látszik a műfaj és az énekesek szeretete. Kifejezetten biztonságérzetet ad, hogy vele énekelhetek.
Tavaly Klütaimnesztrát Agnes Baltsa alakította, akivel korábban már Athénban is együtt léptem fel az operában. Mindig megtiszteltetés vele egy színpadon énekelni: művészként és fiatalabb pályatársként egyaránt példaértékűnek tartom hozzáállását, tapasztalatát és énektechnikájának kidolgozottságát. Idén szerepét Balatoni Éva vette át, akinek nemcsak gyönyörű hangja figyelemreméltó, hanem szerepformálása is. Igazi vad, őrült nőalakot varázsolt elénk, valóban sikerült átváltoznia Klütaimnesztrává. A jövőben is szívesen fellépnék vele, operaszínpadon és koncerten egyaránt. Az Elektra viszonyrendszerében meghatározott többi főszerepet is kiváló művészegyéniségek, Bátori Éva / Bazsinka Zsuzsanna, Gulyás Dénes / Wendler Attila és Perencz Béla személyesítették meg. A produkció másik Elektrája az igen tehetséges, fiatal énekesnő, Rálik Szilvia, aki hangi adottságai révén a nemzetközi élvonalban is szép pályafutásnak nézhet elébe.
Elektra, Magyar Állami Operaház, 2008 (fotó: Éder Vera)
Minden Richard Strauss operában találhatóak olyan zenei egységek, amelyeket a német Lied-kultúra szellemében, szinte dalénekesként kell megformálni. Természetesen, a zongorakíséretes dal műfajának intimitása egészen más, mert itt a több mint százfős zenekar hangerejével veszi fel a versenyt az énekes és ezzel párhuzamosan fejezi ki az érzelmeket. A helyes hangszín megtalálása és a kiegyenlített középregiszter elsődleges fontosságú. Gyakran énekelek gyakorlásképpen dalokat, annak ellenére, hogy még sohasem adtam dalestet. Ennek több oka is van: elsősorban színpadi személyiségnek érzem magam, nagyon sok felkészülési időt venne igénybe egy teljes dalest művészi kidolgozása és sajnos, manapság viszonylag kis közönséget vonz ez a műfaj. Saját magamnak lazításképpen - az ismert dalszerzők alkotásai mellett - kevésbé ismert dalokat is megszólaltatok, például Cornelius, Franz Abt és Loewe csodálatos szerzeményeit. Több zenekari dalciklus viszont koncertrepertoárom részét képezi, így a Wesendonck-dalok Wagnertől és Berg Hét korai dala is. Richard Strauss Négy utolsó éneke viszont kimaradt, mivel az egy könnyebb, líraibb hang számára - amilyet Strauss a Dafne címszerepére képzelt el - inkább megfelelő.
Péterfi Nagy László
fotó: Peter Brechtel
