A XX. század második felének meghatározó szopráncsillaga, Marton Éva negyvenéves pályafutás után most már teljes idejét a pedagógiai hivatásnak szenteli. Művészi igényessége, állandó tökéletességre való törekvése tanszékvezetői munkájának is vezérelve.

Az eddigi eredmények azt igazolják, hogy a magyar énekesképzésben a Zeneakadémia ének- és opera-tanszékvezetőjeként valóban új perspektívát nyitott. A minőség és a korszerű, tudatosan felépített operajátszás nemzetközi kritériumainak a kikerülő fiatalok egyre inkább képesek megfelelni. Az új projektek az ifjú növendékek horizontjának kiszélesítését tűzik ki, az egyre bővülő rangos külföldi társintézményekkel kialakított kapcsolatok is ezt célozzák meg.

Sokan mondják, milyen magas követelményeket állítok fel, de nem vagyok szigorúbb tanítványaimhoz, mint saját magamhoz. Egész életemet az állandó tanulás és munka kísérte végig, szinte három-négy emberre méretezett feladatot valósítottam meg. Most jutottam el egy olyan korba, amikor úgy érzem, vissza kell adnom mindazt, amit pályafutásom alatt kaptam. "...magas követelményeket állítok fel..."
A következetes hozzáállás mellett azt szeretném átadni a fiataloknak, hogy megtanuljanak tanulni. A lustaságra, az állandó "hat-hetekre" és "volnákra" nem épülhet sem egy élet, sem egy előadóművészi pálya. A Zeneakadémia művészeti egyetem, fontos a kreativitás, nem olyan, ahol a diák felmondja az anyagot. Az ének pedig ezen belül is az egyik legnehezebb, mivel az énekes nem egy hangszer: nem lehet belülről kicserélni, csak képezni lehet.
A legfontosabb a veleszületett hangi adottság, ehhez járul a tehetség, amely nemcsak muzikalitásból, szorgalomból, kitartásból tevődik össze, hanem abból is, hogy a diák a tanároktól képes legyen átvenni az instrukciókat és emberként is folyamatosan képezze magát. Manapság a legtöbben leülnek a TV elé, gondolkodás nélkül mindent elfogadnak és nem jönnek rá az önképzés fontosságára. Ha elmarad a kívánt fejlődés, sokszor egészségügyi, mentális okokra, pl. depresszióra is visszavezethető. Tanárként nekem erre nincsen jogom rákérdezni, csak akkor tudok segíteni, ha magától mondja el a diák a problémáját. Sokan azonban csak egyszerűen lusták, el akarnak öt évet tölteni az egyetemen, diplomát szeretnének, de ehhez én nem asszisztálok. Nem lesz mindenkiből operaénekes, viszont kellenek jó tanárok, igazgatók is, akiknél a zenei intézmények, iskolák, színházak vezetése megfelelő kezekben van. Előfordult az is, hogy valakit lebeszéltem a pályáról, ennek hatására olyan hivatást választott, ahol valóban kiteljesedett emberileg.

Marton Éva és tanítványai: Zalánkai Rita (a zongoránál),
Szakács Ildikó, Potyok Dániel, Wágner Adrienn, Orendt Gyula (fotó: Marton Éva engedélyével)

Az akadémiai képzésben számos újítást vezetett be, aminek az eredménye már most kezd beérni.

Tanítványaimon kívül minden növendékünk fejlődését figyelemmel kísérem a tanszékünkön. A véleményüket is kikérem, megkérdezem őket, miben segíthetek, mivel mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy jó kapcsolat alakuljon ki tanár és növendék között. Ugyanakkor a diákokban is ki kell alakulnia egy alkalmazkodóképességnek, mivel a színpadon is különféle emberekkel fog majd együtt dolgozni. Az osztályzáskor sem én döntök egyedül, egyik tanár sem vizsgáztathatja a saját növendékét, így én sem, a nagy vizsgákon pedig átlagot vonva, közösen osztályozunk. Így közösen állunk a hallgatók mögött, senki sincs csupán a tanárjára korlátozva.
Minden évben négy főszerepet kell a diákoknak megtanulni eredeti nyelven, ha ez nem történik meg, pótvizsgázniuk kell. A szigorú számonkérést eddig mindenki komolyan vette, csak ötös eredmény született. Az egyetem elvégzése után így nyolc szerepet tudnak, amibe bármikor, kis próbával be tudnak állni. "Kész művészeket szeretnénk képezni..."
Idén diplomázott első teljes egészében végigvitt opera-tanszakos osztályom is, Offenbach Hoffmann meséi c. operájának keresztmetszetével a Kiscelli Romtemplomban, Kovalik Balázs rendezésében. Az elkövetkezendő években is ezen a helyszínen szeretnénk tartani az év végi operavizsgákat, jövőre a Múzeumok Éjszakáján nagyszabású happeninget is tervezünk a Zeneakadémia más tanszékeinek bevonásával.
Elengedhetetlennek tartom, hogy végzőseink a korábbi gyakorlattal szemben ne zongorával, hanem zenekarral mutatkozzanak be. Kész művészeket szeretnénk képezni, ezért miután befejezték tanulmányaikat, én sem tanítom őket tovább. A Zeneakadémiát követően egyetlen énektanárom sem volt, a tanulás számomra a fellépések során a karmesterektől, a rendezőktől és a pályatársaimtól megszerzett tapasztalatot, tudást jelentette. Én magam például nem értem azokat, akik negyvenéves fejjel énektanárhoz járnak. Mindenki a saját maga tanára kell, hogy legyen. Képzésünk eredményességét mutatja az is, hogy ifjú művészeink iránt egyre több színház érdeklődik és szépen megállják a helyüket a pályán...

Péterfi Nagy László

(fotó: www,martoneva.hu)