A Xerxes-t április 30-án és május 15-én mutatták be a Magyar Állami Operaházban, Kovalik Balázs rendezésében. (Az operát két szereposztással játszák. Az egyikben Meláth Andrea, a másikban Várhelyi Éva alakítja Xerxes-t.) 

A Xerxes előadásán úgy tűnt, hogy a fizikai megterhelések ellenére nagyon szereted ezt a szerepet.

Valóban nagyon izzasztó a darab, nekem legalábbis. Autót, tankot vezetek, repülőn és hajón utazom, szokatlan helyzetekben kell énekelnem, meg kell osztanom a figyelmemet. "...az ember adrenalin szintjét kellően magasan tartja..." Ráadásul állandóan öltöznöm kell. A második felvonásban arra sincs időm, hogy kimenjek az öltözőbe egy kortyot inni vagy belenézni a kottába. Ott, a színen kell öltöznöm és innom. És persze mindig történnek apróbb balesetek: az autó nem akar megállni, nincs elég bomba a repülőben, bezárják a ruhámat a férfiöltözőbe; egyszóval mindig van valami, ami az ember adrenalin szintjét kellően magasan tartja. Mindezek ellenére nagyon élvezem, nagyon szeretem, és szerintem mindannyian, akik a színpadon vagyunk, szívből játszunk!

Purcell Dido és Aeneasának kivételével, amely egy rövid egyfelvonásos opera, és amely Vajda János Mario és a varázsló c. operájával párosítva szerepelt a repertoáron több, mint 20 éve, igazi, egész estés barokk operát még nem rendeztek a Magyar Állami Operaház színpadán. Mi ennek az oka?

Féltek tőle. Sokan azt hiszik, a barokk zene önmagában unalmas, pedig legfeljebb csak szokatlan. A zene érthetősége és élvezhetősége az előadóktól függ: az énekestől, a zenekartól, és a karmestertől, aki az egészet kézben tartja. Ugyanazt a zenét lehet csodálatosan jól és pocsékul előadni. Persze az is lehet, hogy a barokk korban szentimentálisabbak voltak az emberek, mint ma. Mindenesetre külföldön, főként Nyugat-Európában már húsz éve "reneszánszát éli" a barokk zene. "...így talán könnyebben megmozgatjuk az emberek fantáziáját..." Ez a produkció is már nyolc éve, 2001-ben ki volt tűzve, nagyjából ugyanezzel a szereposztással. Akkor azért vették le a napirendről, mert nem akarták, hogy a recitativókat magyar szöveggel énekeljük, Kovalik Balázs viszont ragaszkodott hozzá, és nagyon igaza volt. Így sokkal érthetőbb a történet, és természetesen a poénok is. Egyébként a magyar szöveget maga Kovalik Balázs fordította mai, kicsit szlenges magyar nyelvre. Persze vannak, akiknek ez már túl sok, de így talán könnyebben megmozgatjuk az emberek fantáziáját, hiszen közelebb áll hozzájuk. Gondolkodnak, és közben élvezik. Azt hiszem, ez minket, előadókat is nagyon inspirál a színpadon.

A tankban, a Xerxes előadásán (fotó: Csillag Pál)

Lehet áttörő sikerként értékelni ezt az előadást?

Szerintem igen. Ez az egyetlen lehetséges út. Barokk operát nem is lehetne másképp, csak ilyen nagyon modern rendezésben színre vinni. Hiszen, mint említettem, teljesen más a zenei textus, mint például a romantikus vagy klasszikus szerzőknél. Itt nincsenek együttesek, az opera puszta recitativók és áriák sorozata, ráadásul da capós áriákra kell gondolnunk, amelyekben az első rész díszítésekkel visszatér. Ez a mai néző és hallgató számára nagyon unalmas lehet. Muszáj lekötni a közönséget. Itt a szöveg, a rendezés, és a színpadkép is az újdonság erejével hat, amely szinte sokkolja az embert: autó, repülő, hajó, tengeralattjáró, és egyfolytában pörög a darab. A rendező, mondhatni, fél percet sem hagyott a közönségnek, hogy unatkozzék, mert mindig történik valami változás a színpadon.

Nem ez az első alkalom, hogy férfit kell megformálnod. Hangfajodban, a mezzoszopránban nem ritkák a nadrágszerepek, repertoárodban szerepel többek közt Cherubino a Figaro házasságából, Sesto a Titus kegyelméből, Stephano Gounod Rómeó és Júliájából és Octavian A rózsalovagból. Milyen ember, milyen férfi Xerxes?

Vannak nagyon hasonló és nagyon különböző jegyeink is. Én nem vagyok diktátor, sem erőszakos. Xerxesnek viszont sajnos muszáj annak lennie. Aki királynak, uralkodónak született, annak muszáj erőszakosnak lennie. "Ezek a figurák szokatlanul szélsőségesek..." Viszont már a kezdő platánfa-jelenetben kiderül, hogy Xerxes magányos ember. Érzi, hogy egyedül van, és nagyon vágyik a szeretetre. De hát ki szeresse, ha egyszer azt sem ő dönti el, kit vegyen feleségül? Szánalomra, sajnálatra méltó figura, akinek kegyetlennek kell lennie, hiszen ez az egyetlen fegyvere. Közben persze csak magára figyel, nem veszi észre, hogy a hullák ott vannak a földön, nem veszi észre, hogy szerencsétlen Ariodatész a darab végére teljesen lebénul, hiszen mindig őt küldi a csatába: ezekről neki nem szabad tudomást vennie. Érdekes figura. A közönség szemében szerintem egyáltalán nem pozitív hős, de ez így is van rendjén, mert így lehet a szerelmeseké a terep. A lányoknak, Atalantának és Romildának gyönyörű áriáik vannak, amelyek az ember lelkét kenegetik. Xerxes inkább bosszúáriákat énekel. Ez mutatja, hogy kemény figura... de rendkívül magányos.

Mi a közös ezekben a mezzoszoprán nadrágszerepekben? Miben különböznek egy tenor, bariton vagy basszusszereptől?

Azt vettem észre, hogy ezek a figurák szokatlanul szélsőségesek. Szélsőségesebb érzelmi palettát vonultatnak föl, mint egy hagyományos női vagy férfi szerep. Cherubino vagy Sextus például olyan széles érzelmi skálán mozog, hogy szinte nem is tudok hasonlót mondani. Ezek a karakterek végletekben gondolkoznak és léteznek: vagy nagyon szerelmesek és szenvedélyesek, vagy épp gonoszak és kegyetlenek.

Juditként a Kékszakállú herceg várában (partnere: Palerdi András;
Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, 2009) (fotó: Operaportál)

Händel korában ezeket a szerepeket kasztráltak énekelték, ma nők és kontratenorok is énekelhetik őket. Mennyiben hatna másként a színadon játszó kollégákra és az előadásra, ha Xerxest férfi játszaná?

Ez mindig attól függ, ki milyen aurát képez maga körül, és hogyan formálja meg a szerepét, ez pedig estéről estére változik. El tudok képzelni például egy olyan Don Giovanni előadást, ahol a Don Giovannit játszó énekes nem férfias, hanem kicsit érzékenyebb lelkű. Ekkor teljesen másként fog viszonyulni hozzá Donna Elvira és Donna Anna is. Lehet az is, hogy ugyanebben az előadásban Don Ottavio egy erős férfi. Ilyenkor pedig a vele való kontaktus lesz egy kicsit más, mint általában.

Mint a Pécsi Egyetem tanára, mit tanácsolnál egy növendékednek, ha Xerxes szerepét kellene játszania?

Xerxes-szel szinte mindenki találkozik egy kicsit a tanulmányai során, hiszen az Ombra mai fu című ária általában kötelező. "A szerep tanulás közben születik meg..." Ha valaki az egésszel meg akarna birkózni, mindenképpen azt mondanám neki: a legfontosabb, hogy egy szerepet nagyon kell tudni. Meg kell tanulni ahhoz, hogy megszülessék az emberben. Nem lehet leutánozni. Nem mondhatom azt, hogy a második áriában legyen nagyon mérges, mert attól még nem lesz jó. Az egésznek a titka, hogy nem lehet rá készülni: a szerep tanulás közben születik meg. Az ember a próbák során egyszer csak észreveszi, hogy magától jön. Ahogyan a rózsa virága kinyílik, a szerep is úgy születik meg az emberben. A növendékeimnek azt szoktam mondani, mindenki keresse meg magában a saját egyéniségét, mert csak ezzel lehet manapság érvényesülni. Muszáj, hogy egyéniségek szülessenek. Találja meg a saját Xerxesét! És persze nagyon élvezze, és ne akarjon soha férfi lenni, örüljön, hogy nőnek született. (nevet)

Ferencz Zsófi

(fotó: www.melathandrea.com)

Kapcsolódó oldalak ezen a honlapon:

Händel: Xerxész (Kritika az április 30-i és a május 15-i bemutatókról.)