A Májusünnep keretében 3-án és 5-én a Turandot előadására került sor, a világsztár ezúttal a címszerepet éneklő Sylvie Valayre szoprán, valamint a Kalafot megszemélyesítő Marcello Giordani tenorista volt.

A Turandot Puccini utolsó operája, amelyet már nem tudott befejezni. (Puccini 1924-ben halt meg, az operát a szerző vázlatai alapján Franco Alfano fejezte be. A művet végül 1926-ban mutatták be a milánói Scalában, Arturo Toscanini vezényletével.)

Turandot szerepe az operairodalom egyik legnehezebb szoprán szerepe, amelyet igen kevesen tudnak megfelelő színvonalon elénekelni (az utóbbi évtizedekben két olyan énekesnő volt, akinek neve szinte összeforrt a szereppel: Birgit Nilsson és Marton Éva). A szerep elképesztő hangi követelményeket állít az énekesnő elé: wagner-i hangerő, és nagyon biztos magasságok (magas H-k és C-k) kellenek ahhoz, hogy előadójának egyáltalán esélye lehessen a sikerre.

Sylvie Valayre és Marcello Giordani (fotó: Éder Vera)

A címszerepet ezúttal a francia Sylvie Valayre énekelte, nagyon jól, de nem elsöprő sikerrel. Az énekesnő repertoárja egyébként lenyűgöző: a lírai szoprán szerepektől (pl. Pillangókisasszony) kezdve Mozart szerepeken (pl. Fiordiligi a Cosí fan tuttéban) át olyan „hanggyilkos" szerepekig, mint Salome, Chrysothemis (Elektra), vagy Poulenc Az emberi hang című egyszereplős operájában az Asszony szerepe.

Sylvie Valayre magabiztosan uralta a szólamát, erős színpadi jelenléte van, és játéka is árnyalt, jóllehet, Turandot szerepe színészi szempontból meglehetősen egysíkú. Ezt ellensúlyozandó, az énekesnő néha kissé túl is játszotta a szerepét (a Kalaf számára feltett egyik kérdés után például gúnyosan „cicegni" kezdett…) A magas hangok szépen, nagy erővel szóltak, és átjöttek a legsűrűbb zenekari részeken is, míg a mélyebb hangok szerintem kevésbé voltak szépek. Összességében tehát minden rendben volt, de hiányzott az a plusz, amivel az egyébként igen vonzó Sylvie Valayre igazán lázba hozhatta volna a közönséget. Ennek igazolására talán elég mindehhez annyit hozzátenni, hogy bár a közönség nagy tapssal jutalmazta a francia szopránt, a legnagyobb tapsot ezúttal mégsem ő, hanem a Kalafot alakító tenorista, Marcello Giordani kapta.

Marcello Giordani, Létay Kiss Gabriella és Szvétek László
(fotó: Éder Vera)

Egyébként méltán, mert a tenorista nagyot alakított. Ahogy Sylvie Valayre esetében, úgy Marcello Giordanival kapcsolatban is elmondható, hogy repertoárja rendkívül széles. A klasszikus lírai tenor szerepektől kezdve (pl. Nadir a Gyöngyhalászokban vagy Nemorino a Szerelmi bájitalban; utóbbival debütált egyébként Giordani a New York-i Metropolitanben, 1993-ban) az ún. spinto szerepeken (pl. Cavaradossi a Toscában) át a hőstenor szerepekig (pl. Kalaf) terjed a repertoárja, de a bel canto operairodalom olyan „bravúr-szerepeit" is a magáénak tudhatja, mint Bellini A Kalóz és A puritánok vagy Rossini Tell Vilmos című operáinak tenor főszerepei. "Giordani kiválóan alkalmas Kalaf megformálására..."

Giordani mind megjelenésében, mind pedig hangszínét és hangerejét tekintve kiválóan alkalmas a férfias, erőteljes Kalaf megformálására. Csakúgy, mint Turandot esetében, itt is elmondhatjuk: bár a szerep nem ad lehetőséget túl sok színészi játékra, Giordani kihozta belőle, amit lehet. A Nessun dorma szép volt és erőteljes, biztos magas H-val a végén, a záró duettben pedig nem hiányzott a tenorista játékából a szenvedély és a gyöngédség sem. (A második felvonás duettjében, a „No, no Principessa…" kezdetű résznél egy magas C-t is megengedett magának, pedig ezen a helyen - élőben - ezt kevesen kockáztatják meg.)

Sylvie Valayre és Marcello Giordani (fotó: Éder Vera)

A harmadik főszereplő a Liú-t éneklő Létay Kiss Gabriella volt, aki kifogástalan produkciót nyújtott. "Létay Kiss Gabriella  méltó partner volt..." Lírai szopránja árnyaltan és átszellemülten szólt, szép pianókkal, a harmadik felvonásban, Liú halálakor pedig őszinte fájdalommal. Méltó partnere volt a két „sztárnak", ezzel a produkcióval a világ bármelyik operaszínpadán megállná a helyét.

Szvétek László szép, meleg basszus hangja kiválóan alkalmas az öreg Timur szerepének eléneklésére, de alkatilag nem illik még hozzá ez a szerep.

Szintén kitűnő produkciót nyújtott Ping, Pang és Pong, a három miniszter szerepében Kálmán Péter, Beöthy-Kiss László és Derecskei Zsolt. A három szereplő kiválasztása nem lehet könnyű feladat, mivel bár egyik sem főszerep, a szólamok nehezek és az énekesek sokat vannak a színpadon; vagyis ezek megformálását csak rutinos énekesekre szabad bízni. Ritkán fordul elő, hogy mindhárom miniszter szerepére megfelelő énekest találnak, ezúttal ez is sikerült (hangját tekintve hármójuk közül is ki szeretném emelni a Ping-et éneklő baritont, Kálmán Pétert).

Sylvie Valayre (fotó: Éder Vera)

Az előadás erősségét mutatja, hogy még a Mandarin kis szerepében is olyan kaliberű énekest hallhattunk, mint a már nemzetközileg is egyre ismertebb fiatal basszistánk, Palerdi András.

Róka István hitelesen játszotta és énekelte az öreg császár szerepét.

A Magyarországon már jól ismert karmester, Pier Giorgio Morandi ezúttal is igazolta hírnevét, irányításával a zenekar igen meggyőzően interpretálta a Turandot ezer színben pompázó, monumentális zenekari anyagát. A kórus nagyjából együtt volt (a Turandotban ez sem könnyű feladat), a gyermekkar szépen és pontosan énekelt. 

Nagyon jó előadás volt.

Csák Balázs

2009. május 5.
Magyar Állami Operaház

Giacomo Puccini:
TURANDOT

Szövegíró: Giuseppe Adami, Roberto Simoni, Franco Alfano 
Magyar nyelvű feliratok: Romhányi Ágnes
Rendező: Kovalik Balázs
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Jánoskuti Márta
A gyermekkar vezetője: Gupcsó Gyöngyvér
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Pier Giorgio Morandi

Turandot: Sylvie Valayre

Altoum: Róka István

Timur: Szvétek László

Az ismeretlen herceg (Kalaf): Marcello Giordani

Liu: Létay Kiss Gabriella

Ping: Kálmán Péter

Pang: Beöthy-Kiss László

Pong: Derecskei Zsolt

Mandarin: Palerdi András