Az utóbbi évtizedek első, ének-szakosok által előadott operaprodukciója nemcsak az énekesek fejlődését segítő pedagógiai célkitűzést teljesítette, hanem igazi művészi élménnyel is megajándékozta a közönséget. Az alapképzésben (!) tanuló fiatalok a barokk dalműben képességeik legjavát nyújtva feledtetni tudták, hogy még csak az akadémia diákjaiként állnak a pódiumon. Az opera-tanszék minőségi fejlődése után Marton Éva pedagógiai munkájának köszönhetően most beigazolódott, hogy az ének-tanszék is hasonlóan magas színvonalat ért el.

Az Alma Mater-koncertek keretében bemutatott előadás bizonyította, hogy a hallgatók a régizene interpretációs kérdéseiben autentikus ismeretekkel rendelkeznek. A legnehezebb feladat kétségkívül a címszerepet megszólaltató amerikai kontratenorra, Randall Scottingra hárult, aki Fullbright-ösztöndíjának köszönhetően Marton Éva irányításával tanul. "Előadásának csúcspontja a második felvonás-végi őrülési jelenet volt..." Scotting már komoly szakmai háttérrel rendelkezik (http://www.randallscotting.com/), 2005-ben a Colorado Operában, a Julius Caesarban debütált, Stephanie Blythe és Elisabeth Futral partnereként. Azóta számos amerikai és európai teátrumban bemutatkozott, többek között a New York City Operában (Händel Flaviójában és Agrippinájában), a Spoletói Fesztiválon, a Minnesota Operában és a neusterlitzi dalszínházban. Eddigi pályájának csúcspontjaként 2008-ban a Carnegie Hall-ban Ton Koopman vezényletével lépett fel egy Händel-koncerten. A kontratenor Orlandóként hozta az elvárt színvonalat, bár csak az első rész közepétől lendült bele igazán szerepébe. Elsősorban virtuozitásával és magas regiszterének csillogó hangszínével hatott, bár mély és középső regisztere között megfigyelhető némi kis törés. Előadásának csúcspontja a második felvonás-végi őrülési jelenet volt, ezt követően a közönség méltán köszöntötte őt hosszas tetszésnyilvánítással.

Randall Scotting (fotó: Balla Vivien)

Angelicát az opera-szakon tanuló Wágner Adrienn, Marton Éva tanítványa személyesítette meg. Szépen kidolgozott zenei frázisokat hallhattunk tőle, pedig az ifjú szoprán fő területe nem a régizene, hanem Mozart és a koraromantika.

Dorinda szerepében viszont a harmadéves Baráth Emőke, Pászthy Júlia tanítványa igazi meglepetést szerzett: természetes színpadi kisugárzásával, közvetlenségével szinte abszolút főszereppé avatta a pásztorlányka figuráját. Szép színű, kiegyenlített lírai szopránjával a régizenejátszás meghatározó személyiségévé válhat.

Vörös Szilvia

Ígéretes bemutatkozásnak lehettünk tanúi a mindössze húszéves (!) Vörös Szilvia esetében. A Medoro szólamát megszólaltató tehetséges mezzoszoprán Marton Éva tanítványa. Jelenleg még a barokk repertoár és a könnyebb fajsúlyú szerepek felelnek meg a hangkarakterének, de később akár olyan Wagner-hősnők tolmácsolója is lehet majd, mint Fricka, Brangene vagy Vénusz.

Zoroastro (aki nem más, mint a perzsa vallásalapító, Zarathustra) figuráját Nádor Magda tanítványa, a buffo szerepkörben jeleskedő Gradsach Zoltán formálta meg. Jellemábrázoló készsége még a statikus deus ex machina szerepben, hangversenypódiumon is átjött, vokális teljesítménye nagyon jó volt.

Gradsach Zoltán

Kitűnő stílusismertetével a Liszt Akadémia Zenekara professzionális együttesnek hatott. A magyar zenei élet nagy nyeresége lenne, ha a közreműködő tagok tanulmányaik befejezése után a jövőben is együtt maradnának és a régizene területén további előadásokat jegyeznének. A zenei irányítás az ifjú tenorista, Szigetvári Dávid kezében összpontosult, aki ezúttal karmesterként és csembalistaként tett bizonyságot tehetségéről és a barokk zene alapos ismeretéről. Lendületes, fantáziadús vezénylése a partitúra minden értékét felszínre hozta, a lírai részek poézisét is sikerült megteremtenie. A zenei előkészítésben, betanításban a kiváló zongorista, Gyökér Gabriella vállalt oroszlánrészt.

A Zeneakadémia ének-tanszéke kiállta az első komolyabb próbát. Várjuk a következőt!

Péterfi Nagy László

ORLANDO

(Háttér)

Az Orlando-tematika a Zeneakadémia operatanszakának januári félévi vizsgáján is középpontban állt: a Haydn-év kapcsán az Eszterházy család szolgálatában álló mester Orlando lovag (Orlando paladino) c. operájának keresztmetszetét ismerhettük meg, a címszerepben Pataki P. Dániel alakításával.

Az Orlando-feldolgozások alapja a 11-12. századi francia nemzeti eposz, a Roland-ének, amely Nagy Károly 1778-as hispániai hadjáratának történetét dolgozza fel. A feltételezhetően egy normann pap, Turoldus, Hódító Vilmos nevelője által írt alkotás meglehetősen szabadon kezeli a valós történelmi tényeket, a kereszténység és a pogányság harcára és a lovagi eszmények dicséretére hegyezve ki mondanivalóját. Az alapmű szerelmi szála (a főhős reménytelen szerelme Angelica pogány hercegnő iránt) lesz a vezérmotívuma a reneszánsz korszak két itáliai eposzának, Matteo Maria Boiardo Orlando Innamorato és az ennek történetét folytató Ludovico Ariosto Orlando furioso (Őrjöngő Lóránd) c. alkotásainak. Utóbbi, mint az európai irodalom egyik legnagyobb hatású poémája számos barokk zeneszerzőt ihletett meg. Händel három alkalommal is feldolgozta Ariosto művét, az Orlandón kívül az Alcina és az Ariodante c. operáiban. Lully, Luigi Rossi (Il palazzo incantato), Steffani, Domenico Scarlatti, Vivaldi (szintén három dalmű: Orlando furioso, Orlando finto pazzo és az Orlando), Rameau (Les Paladins), Piccini (két opera is), Guglielmi, Anfossi, Reber és Méhul (Ariodant) további adaptációi mellett a már említett Händel: Alcinán kívül ide kapcsolódnak a Ruggero és Alcina szerelmét feldolgozó művek is, Francesca Caccini (La liberazione di Ruggiero dall'isola d'Alcina), Campra, Albinoni, Guglielmi, Hasse, Gazzaniga és Paisiello tollából.

Händel

Az Orlando Händel londoni periódusának egyik legjelentősebb alkotása. A zenei szépségekben bővelkedő opera seria szövegkönyvét az Alessandro és Domenico Scarlatti számára is dolgozó Carlo Sigismondo Capece jegyzi. Az ősbemutatóra 1733 januárjában került sor a londoni King's Theatre-ben. A szerepek a kor leghíresebb énekeseinek íródtak, a főhős szólamát a híres kasztrált, Senesino számára komponálta a zeneszerző. Az opera összesen tíz előadást ért meg, ezután két évszázadra feledésbe merült. Első újkori előadása 1959-ben egy angol kisvárosban, Abingdonban zajlott le, de csak a nyolcvanas évek közepétől vált az ún. barokk repertoár részévé (12 lemezfelvétel került belőle hivatalosan forgalomba).

A címszerepet eleinte alténekesnők, Janet Baker és Marilyn Horne szólaltatták meg, ma már egy-két kivételtől (mint például Patricia Bardon és Marjana Mijankovic) eltekintve a kasztráltakat helyettesítő kontratenorok (James Bowman, Christopher Josey, Bejun Mehta, Christophe Dumaux, William Towers) vették át a szerepet. Még Medoro eredetileg mezzoszopránra írt szólamát is kontratenorok (Tobias Cole, Michael Maniaci, Matthew White, Jean Michel Fumas) énekelték az elmúlt évtizedben a legtöbbször.

Hazánkban 2001 márciusában láthattuk először az Orlandót a Budapesti Kamaraopera produkciójában, a Várszínházban, Philip Pickett és Németh Pál vezényletével, Moldován Domokos rendezésében. A főhőst Artur Stefanovicz és Bárány Péter, Angelicát Gonzalez Mónika és Kolonits Klára, Medorót Denis Lakey és Csapó József, Dorindát Hamvasi Szilvia és Jónás Krisztina, Zoroastrot Laborfalvi Soós Béla és Altorjay Tamás formálta meg.

Péterfi Nagy László