November 3. és 17. között rendezik az Armel Operaverseny idei döntőjét a Szegedi Nemzeti Színházban. A versenyzők itt már teljes opera produkciókban lépnek fel (a verseny első két fordulójában csak áriákat adtak elő). A produkciókat különböző operaházakban (az ún. partner operaházakban) tanulták be, és ezekben is mutatták be elsőként a darabot a döntőt megelőző hetekben. Az idei partner operaházak: Den Nye Opera - Norvégia, Divadlo Josefa Kajetána Tyla - Cseh Köztársaság, Szegedi Nemzeti Színház - Magyarország, Dicapo Opera Theatre - USA, Debreceni Csokonai Színház - Magyarország. A döntős versenyzők - akik természetesen a művek főbb szerepeinek valamelyikét kapták - tehát az egyes operaházak társulatához csatlakozva, az Operaversenyre már korábban kiválasztott rendezőkkel tanulták be a szerepeiket.

Az Armel Operaverseny idei döntőjében elsőként Knut Vaage norvég zeneszerző Veslefrikk című "családi operájára" került sor. A művet a bergeni Den Nye Opera produkciójában láthattuk.

A Veslefrikk előadásán két versenyző lépett színpadra: a moldáviai születésű román lírai szoprán, Iulia Vacaru a címszerepet játszotta, az orosz basszbariton, Alexander Polkovnikov pedig Don O'Day szerepét alakította. (A többi szereplő és a zenekar értelemszerűen a norvég társulat tagjaiból állt.) A darabot Alföldi Róbert rendezte.

Iulia Vacaru Veslefrikk szerepében

Az opera történetének alapja egy norvég tündérmese, a Veslefrikk és a hegedű. Ennek részleteit felhasználva és modernizálva írta meg Torgeir Rebolledo Pedersen librettista a szövegkönyvet. Bár a darab műfajának meghatározása "családi opera", az talán a jelen cikk címéből is kiderül, hogy személy szerint én ezzel nehezen tudok egyetérteni. Rögtön hozzá kell tennem, hogy a zeneszerző szándékait igazolják a mű norvégiai bemutatójáról szóló hírek. Nem voltam ott, de a beszámolók szerint az ottani előadás a gyerekek körében is nagy sikert aratott. "A családi-, illetve meseoperaként aposztrofált Veslefrikk története olyan 20-21. századi problémákat érint, mint a gyermekmunka, az elnyomás és a prostitúció, mindezt - első ránézésre - bájos-mesés közegben. A norvég szülőket azonban sem a történet, sem az opera bármiféle cukormázat nélkülöző plakátja nem riasztotta el. A teltházas előadások nézői között meglepően sok volt az óvodás és a kisiskolás, akik szemmel láthatólag egy pillanatig sem unatkoztak a felnőtteket is lebilincselő, egyszerre mozgalmas, börleszkesen vicces és szívbemarkoló másfél órás előadáson" - olvasható a norvég bemutatóról írt beszámolóban az Armel Operaverseny honlapján.
Alföldi Róbertnek lehet igaza, aki a mű norvégiai előkészületei során így nyilatkozott: "Észak-Európában a gyerekszínház nagyon más, mint nálunk." "A mű nyomasztó, sötét hangulatot áraszt." Biztosan így van, szerintem ugyanis a mű nyomasztó, sötét hangulatot áraszt és egyáltalán nem gyerekeknek való. A zene a legkevésbé sem dallamos, ráadásul a történet vége sem igazán happy end (de erről majd később). Mindezeket természetesen nem a darab negatívumaiként említem, hanem csak érvként a mellett, miért gondolom, hogy az előadás mindenekelőtt felnőtteknek szól.

Alexander Polkovnikov Don O'Day szerepében

A történet főhőse Veslefrikk, egy álmodozó fiatal lány, aki társaival embertelen körülmények között dolgozik egy babagyárban. A gyár vezetője, a gonosz Don O'Day és "testőrei" (a mesében: a "Varjak") rabszolgaként dolgoztatják és kihasználják őket.

A kezdő képek alatt a varrodában éjjel is dolgozó munkásokat látjuk, köztük Veslefrikket. A zene monoton, a szűk varrodai helységben lámpafénynél dolgozó munkások fásultak, az énekük gyászos.

Váratlanul törnek rájuk a motoron érkező, bőrdzsekis, agresszív "Varjak", vagyis a gyártulajdonos Don O'Day "emberei" (nevezhetjük őket testőröknek vagy verőlegényeknek is).

A "Varjak" érkezése

A "Varjak"

Az ezt követően belépő, zsarnok Don O'Day is félelmet keltő, a munkások rettegnek tőle.

Don O'Day éjszakánként is rendszeresen belopódzik az alvó munkásokhoz. (Valószínűleg nem csak azért, hogy ellenőrizze őket. Itt kell utalnom a darab szexuális felhangjaira is, amivel kapcsolatban Alföldi Róbert így nyilatkozott: "Az opera olyan fontos kérdésekről is szól - többek között a fiatalabb közönségnek - mint a gyerekmunka vagy a pedofília.")

Veslefrikk vezetésével azonban a munkások egy éjjel megszöknek.
Menekülés közben Veslefrikk találkozik három mesebeli lénnyel, az "Alkonykákkal". A vérszomjas Varjak őket is megnyomorították: egyikük néma, a másik süket, a harmadik vak. A látvány rémisztő, a groteszk figurák véres szája, szeme, füle egyenesen horrorisztikus. (Ekkor már végképp nem voltam róla meggyőződve, hogy norvég társaikhoz hasonlóan a magyar gyerekek is "börleszkesen viccesnek" találnák a művet...)
Ekkor egy kakukk jelenik meg, aki egy varázshegedűt ad Veslefrikknek (akinek a vágya egyébként mindig is egy hegedű volt). A lány a varázshegedűn játszva meggyógyítja a három Alkonykát.

Az "Alkonykák"

Don O'Day ("A Nappal Ura") közben éjjeli mulatót nyitott és már King O'Night-nak ("Az Éj Királyának") nevezi magát. Továbbra is üldözi Veslefrikket és a három Alkonykát, akiket végül sikerül is elfognia. A három lánynak az éjjeli mulatóban/bordélyházban kell dolgoznia bártáncosnőként, míg Veslefrikkre halál vár. A lánynak azonban a kakukk és a varázshegedű ismét a segítségére siet és a zenével a mocsárba csalja őrzőit. Veslefrikk és az Alkonykák végül megkegyelmeznek nekik és kimentik őket, de szigorú büntetés vár rájuk. (Ezen a ponton egyébként, ahol Veslefrikk és barátai megbocsátanak ellenségeiknek, a cselekménye eltér az eredeti mesétől, amiben bosszút állnak - mesélte el az előadást megelőző szegedi közönségtalálkozón a szerző.)

Ha eltekintünk a zenei hangzástól, a színpadképtől, és a szexuális utalásoktól, a történet maga eddig tényleg mesébe illő: a Jó legyőzi a Rosszat. "Az opera mondanivalója egy általános üzenet. Az, hogy fontos, hogy legyen egy álmunk, amiben nemcsak hiszünk, de meg is próbáljuk valóra váltani." - nyilatkozta Knut Vaage. "Finoman szólva nem happy end." Ez rendben is van, csakhogy a Rosszak felett győzedelmeskedő Veslefrikk és társai története itt nem ér véget. A mű utolsó jelenetében ugyanis megismétlődik a legelső jelenet. Újra a varrodában vagyunk, Veslefrikk és társai ismét ott dolgoznak. A zene megint monotonná válik, a szereplők mozdulatai gépiesek; kifejezéstelen, üveges tekintettel néznek maguk elé.
Finoman szólva nem happy end. Ha kifejezetten felnőtt "meséről" lenne szó, akkor most különböző pesszimista értelmezéseit adhatnám ennek a zárójelenetnek. Mivel azonban családi operáról van szó, tanácstalan vagyok; a néző saját fantáziájára bízom a jelenet megfejtését. (A teljes operafelvétel megtekinthető az Arte Live Web oldalán, itt: Veslefrikk)

Veslefrikk és az Alkonykák

A rendezés remekül adta vissza a cselekmény és a zene hangulatát, a nyomasztó légkört, a groteszk figurákat. Alföldi Róbert viszonylag kevés, de ötletesen felhasznált eszközzel élt (egy példa: a varrodai asztali lámpák vallatólámpaként is működtek). A szereplők a színpadon gyakran kamerával vették egymást, a kamera által felvett képek a színpad hátterében látszódtak kivetítve. "Alaposan átgondolt, és jól kivitelezett előadást láthattunk." A rendező a szereplők állandó, dinamikus mozgatásával igyekezett az igencsak halovány történetet izgalmasabbá tenni - nem volt könnyű dolga. A bizarr történet engem nem fogott meg, a groteszk szereplők közül - ideértve még Veslefrikket is - nehéz volt bárkivel is azonosulni. Ez azonban nem a rendezés hibája volt. Egyértelmű, hogy egy nagyon komolyan előkészített, alaposan átgondolt, és jól kivitelezett előadást láthattunk.

Nagyban hozzájárultak mindehhez Izsák Lili és Zöldy Z. Gergely - a mű hangulatát szintén nagyon jól visszaadó - díszletei is. (A színpadkép egyszerű, de ötletes volt. A varroda munkásai Singer varrógépeken dolgoznak, körülöttük mindenhol textilhulladék. Mögöttük, a hátsó falon, a magasban nyílik Don O'Day irodájának ajtaja. A gyár alatti térben zajlik Veslefrikk vándorlása és oda kell képzelnünk a mocsarat is.)

Szellemesek voltak és a darabhoz szintén jól illeszkedtek Nagy Fruzsina jelmezei is. A szeplős arcú, csíkos térdzoknis Veslefrikk vagy a madárcsőrben végződő bukósisakban motorozó Varjak egyaránt "erős" képek voltak.

A zene nem nyűgözött le, de kétségtelenül komoly értékekkel is bír. Az éjszaka a sötétben bolyongó Veslefrikk jelenetében nyilvánult meg számomra először igazán legnagyobb erőssége: a szellemes hangszerelés és a hangulatfestő erő. A természet éjszakai zajait a zenekar rendkívül illúziókeltően adja vissza (éppen ezért én feleslegesnek tartottam, hogy mindezt hangszóróból szóló madárcsicsergéssel és egyéb zörejekkel is kiegészítették). Az erőszakos Don O'Day és a Varjak jelenetei alatt általában izgatott ritmusokat és disszonáns hangzatok hallhatunk. A szerző ezekben a jelenetekben sok ütőshangszert alkalmaz - néha egyenesen dobszólókat hallunk -, míg a szomorúbb részeknél kapnak helyet a lágyabb hangzású vonósok és fúvósok. Végig vezető szerepe van a műben a zongorának is. A zenét otthon nem hallgatnám meg, de nyilván nem is ilyen célzattal íródott, hanem elsősorban a színpadi előadáshoz.

Alexander Polkovnikov Don O'Day szerepében

Ami a versenyszerepeket illeti: mindkét szerepe igényes és nehéz. A műben az énekszólamok inkább az énekbeszédhez állnak közel, a szaggatott dallamfoszlányok alapján kevésbé kaphatunk képet az előadók puszta hangi képességeiről, azonban muzikalitásukról és színészi adottságaikról annál inkább. Tovább nehezíti az énekesek dolgát, hogy norvégül kell énekelniük.
A Veslefrikket éneklő Iulia Vacaru már a második fordulóban is kedvező benyomást tett, akkor ezt írtam róla: "Vacaru-nak nem csak a hangja kifejező, megjelenése is szuggesztív". A véleményem most sem változott, és Vacaru kihozta a szerepből, amit lehetett, de nincs könnyű helyzetben. Veslefrikk szerepe ugyanis kissé egysíkú - hiába főszerep -, főleg, ha Don O'Day szerepéhez hasonlítjuk.

Utóbbi jelmezében az orosz bariton, Alexander Polkovnikov lépett színpadra. Ő is nagyon jó benyomást tett, pedig én magam a második forduló után ezt írtam róla: "Hangilag kevésbé tetszett nekem az orosz bariton, Alexander Polkovnikov, aki az Álarcosbálból énekelt. Nyilván egészen más szempontokat is figyelembe vett Alföldi Róbert, aki az általa rendezett opera [Knut Vaage: Veslefrikk] egyik főszereplőjének éppen Polkovnikovot választotta." A rendezőnek igaza lett, itt most nem a hang dominált, sokkal inkább a megfelelő karakterre volt szükség, jó színészi adottságokkal és persze megfelelő muzikalitással. Polkovnikov karizmatikus jelenség, erőteljes színpadi jelenléttel. Pontosan énekelt, bár a szólam szerintem túl mélyre van írva egy bariton számára.
Mindkét szereplőről elmondható, hogy viszonylag kevés színpadi tapasztalatuk ellenére meglepően érett alakítást nyújtottak, ami persze az őket felkészítő rendezőt is dicséri.
Hogy mindez mennyire lesz elég a verseny szempontjából, azt természetesen csak a többi produkció ismeretében lehet majd megítélni.

Iulia Vacaru Veslefrikk szerepében

A három Varjú (férfi énekesek) és a három Alkonyka (énekesnők) szerepe egyaránt komoly feladat. A nehéz hangközbeli ugrások és ritmusok pontos eléneklését tovább nehezíti az énekesek igen aktív színpadi jelenléte és csak gratulálni lehet a hat norvég énekesnek, akik kiválóan oldották meg a feladatot.

A karmester Peter Szilvay volt, aki az oslói Norvég Állami Zeneakadémián tanult, és a Norvég Rádió Zenekarának élén debütált karmesterként. Hogy mennyi hibával játszott most az általa vezetett zenekar, azt persze jelen mű esetében nem tudom megállapítani. Az azonban biztos, hogy részükről is alapos felkészülés előzhette meg az előadást, végig koncentráltan, színesen és kifejezően játszottak.

(fotó: Kelemen József)

Veslefrikk (lírai szoprán) - Iulia Vacaru (Románia)
Don O'Day / King O'Night (basszbariton) - Alexander Polkovnikov (Oroszország)

További szereplők:
Babagyári munkás/Alkonyka - Ragnhild Eide Akslen
Babagyári munkás/Alkonyka - Janna Vettergren
Babagyári munkás/Alkonyka - Hilde Veslemøy Hagen
Babagyári munkás/Kuncsaft/Varjú - Ola Marius Ryan
Babagyári munkás/Kuncsaft/Varjú - Per Andreas Tønder
Babagyári munkás/Kuncsaft/Varjú - Erlend Tvinnereim

Díszlet: Izsák Lili / Zöldy Z. Gergely
Jelmez: Nagy Fruzsina
Tolmács: Varga Eszter

Közreműködik: BIT20 Ensemble
Vezényel: Peter Szilvay

Rendező: Alföldi Róbert

A Den Nye Opera produkciója az AdOpera!-val az Armel Operaverseny és Fesztivál együttműködésével készült.

(Forrás: Armel Operaverseny és Fesztivál)

Cselekmény

Alkonyfölde három varjú károgásától hangos. Éhesek, és éhségüket leginkább egy véres steak csillapítaná. A finom falatot uruktól és parancsolójuktól, Don O'Day-től várják. Don O'Day egy babagyárat igazgat, hősnőnk, Veslefrikk itt tölti mindennapjait, kényszermunkára kárhoztatva fiatal társaival együtt. Pedig Veslefrikk álmodozni szeret, legnagyobb vágya nem más, mint egy hegedű. Bár mindannyian szabadulni szeretnének, Don O'Day tesz róla, hogy munkásai még csak gondolni se merjenek a szökésre. Egy éjszaka azonban mégis sikerül Don O‘Day éberségét kijátszva, Veslefrikk irányításával megszökniük egy északnak induló babaszállítmánnyal. Mivel egy munkása sem maradt, Don O'Day kénytelen a profilváltáson gondolkozni. De mert semmi elképzelése sincs, éhes varjai tanácsára áthelyezi tevékenységét az Éjszakába. Don O'Day-ből King O'Night-tá vátozik. S a babagyárral mit tegyen? Éjszakai szórakozóhellyé alakítja!

Menekülése közben, Alkonyfölde egy más táján Veslefrikk fura alakokba botlik: az Alkonykákba. Az egyiknek nincs szája, a másiknak szeme, a harmadiknak pedig nincs füle. Vajon ki tette ezt velük? Bizony, Don O'Day varjai! Ellopták szemüket, szájukat, fülüket, hogy Don O'Day mintának használhassa őket a babáihoz. Hirtelen egy kakukk tűnik fel egy közeli fán, s egy varázshegedűt nyújt át Veslefrikknek. Amint a lány játszani kezd, a három Alkonyka csodálatos módon visszanyeri hangját, látását és hallását. A három hálás Alkonyka álruhába bújtatja Veslefrikket, hogy Don O'Day ne ismerjen rá. Gyapjúsás zekét húznak rá, hosszú haját pedig egy gyapjúsás kalap alá rejtik. El vannak ragadtatva a Gyapjúsás Legénynek öltözött lánytól, és örömükben önfeledt táncot járnak.
A King O'Night-tá változott Don O'Day mégis Veslefrikk nyomukra bukkan. Álmában lepi meg a Gyapjúsás Legényt és három védtelen, kimerült társát. Foglyul ejti, és újdonsült nightclub-jába hurcolja mindannyiukat: a csinos lánykáknak remek hasznát veszi majd az éjszakai szórakozóhelyen, s a varjaknak is odavethet végre egy finom falatot az álruhás Veslefrikk személyében.

A bár megnyitójának éjszakáján az események szörnyű fordulatot vesznek. A lányoknak King O‘ Night kuncsaftjai előtt kell illegetniük magukat, amihez Gyapjúsás Legény szolgáltatja a zenét. Ismét szökni próbálnak, de kudarcot vall a tervük, és Veslefrikk lelepleződik. King O'Night - az Éj Uraként - kötél általi halálra ítéli Veslefrikket. A csodák azonban mindig a legváratlanabb pillanatokban történnek: a kakukk segítségével teljesül Veslefrikk utolsó kívánsága: újra játszhat a hegedűjén. A varázslatos muzsika Veslefrikk ellenségeit a közeli mocsárba csalogatja, amibe bele is süppednek nyakig. Veslefrikk és barátai azonban nem állnak véres bosszút rajtuk. Kimentik őket, s csak a jól megérdemelt büntetésüket szabják ki rájuk.

A moldáviai születésű román lírai szoprán, Iulia Vacaru Romániában kezdte énektanulmányait, majd 2008-ban a franciaországi Niedermeyer Konzervatóriumban szerzett diplomát. Ezután a Mozarteum Egyetem ösztöndíjasaként a mezzoszoprán Viorica Cortez irányításával tanult tovább, de részt vett Elio Bataglia és Herman Keckeis mesterkurzusain is. Vacaru számos díjat nyert franciaországi versenyeken, többek között a Léopold Bellan Zenei és Színművészeti Versenyen. Gluck Iphigenia Tauriszban című operájának címszerepében debütált. Rossini Kis ünnepi miséjében szólistaként lépett fel. Több tévéműsorban is sikert aratott.

Az orosz bariton a Nyizsnyij Novgorod-i konzervatóriumban szerezte művészdiplomáját zongora szakon, énekelni pedig a Moszkvai Szláv Egyetemen tanult. Fellépett az Arzamas-i Operaházban, a Prokofjev Színházban. Jelenleg a Moszkvai Nagy Színház (Bolsoj) és a Moszkvai Filharmonikus Zenekar vendégművésze. Olyan jelentős énekversenyek győztese, mint a Bella Voce vagy az Operaénekesek Független Nemzetközi Versenye. Főbb szerepei: Anyegin, Jeleckij (Pikk dáma), Robert, Georges Germont, Alfio (Parasztbecsület) és Escamillo.

Knut Vaage

Az 1961-es születésű Vaage Bergenben él. Zongorista és zeneszerzői tanulmányait a bergeni Grieg Akadémián végezte, zeneszerzői egyetemi oktatói képzésben pedig a Norvég Zeneakadémián részesült. Több stílusban komponál, szívéhez legközelebb mégis az improvizáció és a kortárs zene áll. Munkája során előszeretettel kísérletezik az improvizáció és a komponált zene közötti határ átjárhatóságával.
Főként szimfonikus műveket, operákat és szólóhangszeres darabokat ír. Művei gyakorta megtalálhatóak norvég és külföldi koncertek vagy fesztiválok műsorán.
Transit című hangszeres szerzeménye a Francia Kulturális Minisztérium felkérésére készült, és az Ensemble Court-circiut előadásában mutatták be első alkalommal. Movements című darabját a BIT20 Ensembe adta elő, míg Continue című művét a Stavanger Szimfonikus Zenekar, a Chaconne-t, a Hokkaido Gardens-t és a Tjat-ot pedig a Bergeni Filharmonikusok.
Első operája, a Someone is going to come, John Fosse azonos című színdarabja alapján készült. Bemutatójára 2000-ben került sor az Opera Vest előadásában, az Ultima Oslo elnevezésű kortárs zenei fesztivál keretében. A hazai és nemzetközi elismerést hozó mű CD-n is megjelent.
Jelenleg a Norvég Nemzeti Opera & Balett felkérésére ír operát. Librettistája ismét Torgeir Rebolledo Pedersen, csakúgy mint a Veslefrikk esetében.

"Senki sem dolgozhat Mariss Jansons assziszenseként három évig úgy, hogy ez ne hagyjon nyomot művészi munkáján. Egy olyan karmesterről beszélünk, aki hihetetlenül könnyedén kommunikál a közönséggel, pillanatok alatt változtatja bensőségessé a koncertterem hangulatát, vagy nevetteti meg a hallgatóságot." - írta Szilvay Péterről egy norvég kritikus. Szilvay Péter 1996-ban fejezte be tanulmányait az osloi Norvég Állami Zeneakadémián, majd a Norvég Rádió Zenekarának élén debütált karmesterként. Különleges életútja kiemeli a fiatal norvég karmesterek közül: 1998 és 2000 között a Stavanger Szimfonikus Zenekar rezidens karmestereként dolgozott, majd amikor karmesterségének első évében elnyerte az Év Karmestere- díjat, Mariss Jannson felkérte asszisztensének. Számtalan zenekarral dolgozott együtt, gazdag szakmai tapasztalatait például a Pétervári Filharmonikusoknál és más, jelentős skandináv szimfonikus zenekaroknál szerezte.

A jelenleg 15 tagú BIT20 Ensemble 1989-ben alakult, Bergenben. Skandinávia egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb kortárs együtteseként tartják számon: repertoárján szóló darabok és szimfonietták egyaránt megtalálhatók. Két állandó kamaraegyüttese is van: a BIT20 Jugband és a BIT20 Duo. A kortárs zenei fesztiválok és események szinte elképzelhetetlenek nélkülük. Felléptek a Festival Agorán (IRCAM Centre Pompidou, Franciaország), a Festival Précences-en (Radio France), a Soundstreamsen (Kanada), a Transart-on (Olaszország), a Huddersfield Contemporary Music Festival-on, (Barbican Centre, Anglia) valamint Moszkvában és Szentpétervárott. Állandó szereplői a norvég fesztiváloknak is: játszottak az Ultima, a Borealis, az Ilios fesztiválokon és a Bergen-i Nemzetközi Fesztiválon egyaránt. A koncertezés és a külföldi turnék mellett részt vesznek az oktatásban, rádióműsorok készítésében, lemezfelvételeken és kortárs operaelőadásokban is. Közel száz mű bemutatóján vannak már túl, és 23 lemezük jelent meg.

Magyarország egyik legelismertebb és legsokoldalúbb alkotóművésze. Színész, rendező, festőművész és médiajelenség, a komolyzene és az opera szerelmese. Tizenöt évig folytatott klasszikus zongora tanulmányokat, színészként diplomázott és 1992-től 2000-ig a Vígszínház társulatának tagja volt. 1995-ben kezdett rendezni, és már első munkájával nagy vihart kavart. Azóta folyamatosan rendez, magyar és külföldi színházakban egyaránt. Munkáját számos szakmai és közönségdíjjal ismerték el. 2003-ban állította színre első operáját, Gounod Faustját a Szegedi Nemzeti Színházban, amiért megkapta az évad közönségdíját a Legjobb Rendezés kategóriában. Második operarendezése (Verdi: Attila) a megújult Margitszigeti Szabadtéri Színpad nyári bemutatója volt 2004 júliusában. A 2005-ös év Alföldi számára már az „operák éve" volt: Eötvös Péter Le Balconja után Bartók A Kékszakállú Herceg Vára következett a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, majd 2005 novemberében a Versailles-i Opera felkérésére megrendezte Charpentier három kis darabját. A 2008-as Operaverseny és Fesztivál Legjobb Produkció-jának díját A salemi boszorkányok című előadás rendezőjeként nyerte el. 2006 és 2008 között a Bárka Színház igazgatója, 2008 júliusától a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója.
Rendezései a Nemzeti Színház repertoárján: Moliére: Tartuffe, János Vitéz I., János Vitéz II. Botho Strauss: A Park, Katona József: Bánk Bán Junior, Schiller: Ármány és szerelem valamint a folyamatosan teltházak előtt játszott Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból (Martin Sperr).

Az egyik legfiatalabb és legfelkapottabb magyar díszlet és jelmeztervező építész-tervezőművész szakon végzett, díszlettervezést - ezt követően - a Színház és Filmművészeti Egyetemen tanult. Évekkel ezelőtt egy Krétakör előadás hatására lépett díszlettervezői pályára - diplomamunkája egy önálló gyárépületből színházzá alakított épületterv volt a társulat számára. (A Krétakör nem rendelkezett saját színházépülettel, ezért befogadó színházakban játszottak és próbáltak.) Híven építészmentalitásához, tervezői stílusát leginkább az üres, tiszta tér, és a funkcionális minimáldíszlet jellemzi. Arra törekszik, hogy a látvánnyal ne „múzeumot" hozzon létre, a modernitást a klasszikus értékekkel igyekszik párosítani. A legnagyobb magyar rendezők - Ascher Tamás (Aki Kaurismaki: Bohémélet, Tiger Lillies: Jógyerekek képeskönyve), Mácsai Pál (Örkény István: Macskajáték, Georges Feydeau: A hülyéje, Tasnádi István: Finito), Máté Gábor (Belemenekülők, Szandtner Anna, Arnold Wesker: A konyha), Bodó Viktor (Tasnádi István: Tranzit, Hullámvölgy - Dalok délről) és Schilling Árpád (A szabadulóművész apológiája, Előszilveszter) - munkatársa. A Veslefrikk első munkája Alföldi Róberttel, aki maga is a letisztult díszletek híve.

1987-ben született Budapesten. Díszlet- és jelmeztervező diplomáját 2009-ben szerezte a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán Menczel Róbert és Gyarmathy Ágnes osztályában. 2010 szeptemberétől Budapesten a Színház- és Filmművészeti Egyetem mozgóképes látványtervező MA-szakán folytatja tanulmányait. Szcenikai és díszletépítési tapasztalatokat szerzett több nyári gyakorlaton át a szegedi Scabello díszletgyártó cég műhelyében. Díszlettervezőként Tasnádi Csabával a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban kezdett dolgozni (Feydeau: A hülyéje). Jelmeztervezőként Anger Ferenc rendezésében Rossini Ory grófja c. operájában dolgozott először, melyet a Szegedi Nemzeti Színházban, majd a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutattak be. Legutóbbi munkája a Tűzraktérben előadott A vihar kapujában c. Müller Péter dráma, melyben díszlet- és jelmeztervezőként vett részt. 2009-től az Operaverseny idején a köztereken megjelenő installációk tervezője.

Nagy Fruzsina

Nagy Fruzsina - amióta az eszét tudja - „alkot". Szakirányú tanulmányait Londonban kezdte, végül a Magyar Iparművészeti Egyetem textiltervező szakán diplomázott. Jelenleg DLA tanulmányaihoz folytat kutatásokat. Saját bevallása szerint szinten minden inspirálja: „Az emberi test és a világ viszonya minden aspektusból érdekel, legyen az jelmez, maszk, smink, divat vagy látvány...Minden munkámban felépítek valamiféle „rendszert", ami nem feltétlenül látható a kívülálló, a néző számára, nekem azonban rendkívül fontos. Ihletet utazás közben, más kultúrákból nyerek leginkább, ezért szeretek külföldön dolgozni."
Kedvenc munkái az elmúlt évekből: Jógyerekek képeskönyve (Örkény Színház, rendező: Asher Tamás), Az óra... (Shauspielhaus Graz, rendező: Bodó Viktor), Mizantróp (Krétakör, rendező: Schilling Árpád), Éjjeli menedékhely, Tél meséje (Gárdonyi G. Színház, rendező: Máté Gábor), Faust, A nagyratörő, (Gárdonyi Géza Színház, rendező: Csizmadia Tibor), Az állatfarm, Dadaisták (Katona József Színház, rendező: Bozsik Yvette), Alíz!, A párnaember (Gárdonyi G., rendező: Dömötör András).