Bármilyen hihetetlen, több mint ötven éven át egyetlen Händel opera sem volt műsoron a szomszédos operai fellegvárban, utoljára ugyanis 1959-ben mutatták be a Giulio Cesarét Bécsben. A szerepeket persze az operajátszás akkori legjelesebbjei tolmácsolták, a később az operaház vezetését is vállaló Eberhard Waechter, és a kiváló Mozart tenor, Anton Dermota mellett Irmgard Seefried, Ira Malaniuk, illetve Oscar Czerwenka. Igaz, más barokk operákat sem játszottak a Staatsoperben, egyedül Monteverdi Poppeáját adták elő Günther Rennert rendezésében, Herbert von Karajan direktorsága idején 1963-ban, amit aztán hat évre rá, 1969-ben Hans Swarowsky vezényletével még fel is újítottak.

Anja Harteros (Alcina) és Vesselina Kasarova (Ruggiero)

A napokban azonban az újdonsült bécsi operaigazgató, a Párizsból átcsábított francia Dominique Meyer ismét egy Händel remekművel, az itt még soha nem játszott Alcinával debütált. Meyer tehát megtörte a jeget, ráadásul atekintetben is, hogy a Staatsopert állandó játszóhelyként használó Bécsi Filharmonikusok helyett ezúttal a régi zene interpretálásában jeleskedő, Marc Minkowski vezette Musiciens du Louvre személyében francia zenekart szerződtetett a produkcióra. Még az előadói gárdát is nemzetközivé varázsolta: a Royal Shakespeare Company egykori irányítója, az angol Adrian Noble vállalta a produkció rendezését, karöltve a színpadképért felelős Anthony Warddal, az énekesek között pedig volt német (Anja Harteros), bolgár (Vesselina Kasarova), svéd (Kristina Hammarström), argentin (Veronica Cangemi), cseh (Adam Plachetka), sőt japán származású is (Shintaro Nakajima). Még a produkció világítását is egy angol, ősein keresztül azonban magyar származású személy, Jean Kalman "jegyezte".

Vesselina Kasarova (Ruggiero) és Anja Harteros (Alcina)

A premiert megelőző, Bécsben szokásos Publikumsgespräch (közönségtalálkozó) keretében Meyer kitért az Alcina bemutatását ellenzők két alapvetésére, miszerint a ház akusztikája nem megfelelő a barokk zene tolmácsolására, valamint arra, hogy nem túlságosan hosszú-e a darab ahhoz, hogy be lehessen fogadni, nem kellett volna-e talán húzásokkal rövidíteni? "Mi az, hogy terjedelmes?" - kérdezte Meyer, mert hogy a Szerelmi bájitalhoz képest a darab valóban hosszú, de a Parsifalhoz viszonyítva például igencsak rövid! A direktor védte az akusztikát is - ezt az előadás ismeretében én is alátámaszthatom, a hangzást ugyanis kiegyenlítetten kereknek éreztem, még a recitatívókat kísérő cembaló szólamot is nagyszerűen lehetett hallani, és a zenekari tuttik, csakúgy mint az áriákat, ariosókat tolmácsoló szólisták éneke is szépen érvényesült.

Kristina Hammarström (Bradamante)

és Adam Plachetka (Melisso)

Az 1735-ben, a londoni Covent Gardenben nagy sikerrel bemutatott opera címszereplője egy varázserejű boszorkány, aki férfiakat csábít a szigetére, ahol aztán állatokká, sziklákká, hullámokká, virágokká varázsolja őket, ha már rájuk unt. Élete azonban gyökeres fordulatot vesz, amikor szerelmes lesz az ifjú Ruggieróba, akit viszont az operában férfinak öltözött jegyese, Bradamante keres folyamatosan és végül meg is lel. A végig a szerelem körül forgó cselekmény többi szereplője: Alcina testvére, Morgana, az ő szeretője, Oronte, illetve Melisso, Bradamante tanítója és egy kisfiú, Oberto, aki szintén keres valakit, mégpedig elveszett édesapját (és amikor sikerül megtörni Alcina varázserejét, meg is találja egy oroszlánból emberré visszaváltozó férfi személyében). A mű 26 áriából és a hozzájuk kapcsolódó recitatívók füzéréből áll, a zenében a varázslástól a vad dühöt sugárzó féltékenységig számtalan emóciót rajzol meg mesterien Händel és operájában tulajdonképpen minden ezekről az érzésekről szól.

Anja Harteros (Alcina) és Vesselina Kasarova (Ruggiero)

Noble a zeneszerző korába helyezett kerettörténettel fűszerezte az előadást, az este az ő rendezésében ugyanis Georgiana Cavendish, Devonshire hercegnője palotájának báltermében indul, aki a barátaival, és családjának tagjaival előadja az Alcina című operát. Vagyis színház a színházban! Az ötlet bejött, még a színpad jobb szélére felhelyezett kis orkeszternek is talált fukciót, több ária esetében ugyanis ebből a fenti zenekarból kilépő szólóhangszerre bízta a kíséretet. Gond azonban, hogy Händel operájának nincs igazi cselekménye, egyetlen díszletként is csupán egy magasra nőtt vadzöld füves mező szolgált a háttérben. No meg néhány szék elöl, amelyeket ide-oda helyeztek a színpadon, hol kivittek, hol meg behoztak az operát néző vendégek, és az énekesek ezekre ülve - vagy rájuk támaszkodva - adták elő a bennük dúló érzéseket pazar zenékben kifejező áriáikat.  A darab annyira statikus volt, hogy tulajdonképpen nem volt igazi különbség az opera és egy hangversenypódiumon előadott Händel-oratórium között.

Vesselina Kasarova (Ruggiero)

Szerencsére azonban a zenekar olyan eleven és színgazdag händeli hangzást produkált, amely mindenért kárpótolt. Leginkább mégis az Alcinát alakító Anja Harteros rendkívül könnyed és finom éneklése marad meg az emlékezetemben, aki képes volt arra a csodára is, hogy a gyűlöletes személyből igazi szerelmessé formálódó hősnőt a darab végén már mindenki inkább sajnálta, semmint megvetette. A görög apa, és német mama gyermekeként született, ma 38 esztendős Harteros 1999-ben megnyerte a BBC tekintélyes Cardiff Singer of the World versenyét, és azonnal az operaszcéna ünnepelt szopránja lett. Főként Mozart, Verdi, Wagner és Richard Strauss operák főszerepeiben tündököl azóta is (de mint a bécsi előadás is mutatta, a barokk operák sem állnak távol tőle), kétségkívül ő korunk egyik primadonna assolutája, akit érdemes lenne - ha még megfizethető - Pestre is meginvitálni.

Veronica Cangemi (Morgana)

A másik sztár, a castrato szerepet (Ruggiero) megformáló, 1989-ben Harnoncourt által felfedezett Vesselina Kasarova ugyanakkor sajnos már korántsem volt ennyire meggyőző. Bár énektechnikája ma is bámulatos, mélységei is imponálóak, még a többek által manírosnak mondott mozdulatai, és mimikája sem voltak cseppet sem ellenemre, erősen zavart, hogy éneklése nem volt kiegyenlített. Hangja ugyanis hol nagy erővel szólt, hol viszont (és nem a piano részekben) alig volt hallható.

Anja Harteros (Alcina)

Az opera többi felnőtt szereplője közül a Morganát alakító Veronica Cangemi nyújtott leginkább maradandót. Kristina Hammarström és a két férfiú, az Oronteként fellépő, hannoveri születésű Benjamin Bruns (aki ettől az évadtól már a bécsi operaház társulatának a tagja), illetve az ugyancsak ide tartozó Adam Plachetka inkább csak megfelelően illeszkedtek a darabba. Kiemelkedett viszont a szereplőgárdából a Wiener Sängerknaben kiválósága, az Oberto nem jelentéktelen szerepét (Händel három áriával is megajándékozta) végig rendkívüli drámaisággal és szép kifejező erővel tolmácsoló, és a koloratúrákat is hihetetlen biztonsággal éneklő fiúszoprán, Shintaro Nakajima.

Lindner András

fotó: Wiener Staatsoper GmbH / Michael Pöhn

2010. november 14., Bécs, Staatsoper

Georg Friedrich Händel:
Alcina

Opera három felvonásban.

Szövegét Antonio Marchi írta.

Színpadkép: Anthony Ward
Világítás: Jean Kalman
Koreográfia: Sue Lefton

Vezényel: Marc Minkowski
Rendező: Adrian Noble

Szereplők:

Alcina - Anja Harteros
Morgana - Veronica Cangemi
Ruggiero - Vesselina Kasarova
Bradamante - Kristina Hammarström

Oberto - Shintaro Nakajima

Oronte - Benjamin Bruns

Melisso - Adam Plachetka