Gluck "Iphigénia Auliszban" és "Alkesztisz" című operái Lipcsében. Kritika.

 

 

 

 

A minapi Iphigénia Auliszban-premier szenzációját éppen az eredeti rendezés szolgáltatta. Konwitschny már az operához biggyesztett előjátékkal megadta az előadás parodisztikus alaphangját. Még mielőtt felhangzott volna a népszerű nyitány, a színpadon megjelent a trójai háborút az Iliászban megéneklő Homérosz és Gluck, mindketten korabeli ruhájukban. Bemutatkoztak egymásnak, majd a rendező fantáziájában elképzelt, a műről szóló beszélgetésük végén Gluck nagy derültség közepette felhívta a publikum figyelmét, hogy az előadás végén ne felejtsék el bekapcsolni mobil telefonjaikat, a vak Homérosz pedig arra kért mindenkit, hogy ne készítsenek fotókat az előadás közben. De a nyitány mozgalmas zenéjét is humoros akcióval töltötte ki a rendező, a forgószínpad segítségével ugyanis maratoni távfutóként ide-oda futtatta Mükéné és Aulisz között Arkaszt, Agamemnon mükénéi király szolgáját, akit előbb Auliszba, a görög katonák táborába szalasztottak, onnan pedig vissza egy másik üzenettel Mükénébe.

 

 

 

 

Az 1774 áprilisában Párizsban bemutatott tragikus opera librettója amúgy végig Agamemnon rettenetes lelki vívódása körül forog. Fel kell ugyanis áldoznia leányát, Iphigéniát, hogy így engesztelje ki Diána istennőt, amiért egy vadászaton megölt egy neki szánt szarvast. Diána azzal fenyegeti, hogy ha nem teljesíti a kérését, nem küld kedvező szelet az Auliszban veszteglő Trója ellen háborúba induló görög flottának. Iphigénia mindeközben az esküvőjére készül Akhilleusz hadvezérrel. A király pedig meg akarja menteni lánya életét, azonban népe követelését sem szeretné semmibe venni, amely nép már indulna is a harcba. Hiába könyörög Iphigéniának a vőlegénye, a lány nem hajlandó elmenekülni vele, helyette úgy dönt, hogy feláldozza magát a népéért. A drámai csapdahelyzetet az istennő oldja meg, aki áldását adja az esküvőre, egyúttal megáldja a görög harcosokat is és diadalt kíván nekik a kezdődő háborúban.

 

 

 

Konwitschny még a monda szerint a görög harcosok elrejtőzésére szolgáló hatalmas falovat is felvonultatta az operában és hogy ebbe a jelenetbe is humort csempésszen, a lovat gyerekek vontatták be a görög táborba. A belőle kiugró katonák is kisfiúk voltak, ők játszották el ugyanis, hogy mire is készülnek az igazi harcosok valójában. Végig nagyszerű paródiát láttunk, ezt a színes színpadkép is segítette (a korábban a grazi operaházat igazgató Jörg Kossdorf volt a díszlettervező). A rendező azonban semmit sem vett komolyan, és néha már túlzásba vitte a viccelődést. (A fürdőkád jelenetben például melltartót adott a királylány kezébe, aki nyilván nem láthatott még ilyet, ezért mindenkinek röhécselve mutogatta.)

 

 

 

 

Bár Gluck operájában nincsenek az Orfeuszhoz hasonló fülbemászó áriák, a zene így is mestermű, amelyet végig rendkívüli könnyedséggel és finomsággal reprodukált a nagyszerűen muzsikáló Gewandhausorchester (vezényelt Nicholas Kok). Akárcsak a bécsi Staatsoperben a Bécsi Filharmonikusok, a Gewandhausorchester is állandó játszóhelyének mondhatja a város operaházát. Mellettük az egységesen magas színvonalon éneklő szereplőgárdát kell kiemelni, amelyben ugyan nem voltak világsztárok, ez azonban még előnyére is vált a produkciónak, ugyanis nem voltak egymáshoz képest kiugróan különböző teljesítmények. A kölni operaház tagjának, a fiatal Mirko Roschkowskinak feltűnően szép lírai tenorja Akhilleusz szerepében mégis külön említést érdemel. A címszerepet éneklő, ugyancsak fiatal német szoprán, Manuela Uhl is magára irányította a figyelmet. Jól helytállt a két amerikai származású szólista, James Moellenhoff basszus (Kalakhasz főpap) és Anooshah Golesorkhi bariton (Agamemnon) is, csakúgy, mint az Arkasz szerepében fellépő Sebestyén Miklós magyar basszista, valamint a Klütaimnesztrát éneklő Karin Lovelius mezzoszoprán.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

***

 

Kevésbé mutatkozott leleményesnek Konwitschny a másik Gluck operában, az először 1767-ben Bécsben színrevitt Alkésztiszben. A műnek 1776-ben született egy francia verziója is, most azonban a kettő felhasználásával megalkotott úgynevezett lipcsei változatban adták elő. Igaz, a szinte horrorisztikus opera nem is ad lehetőséget ötletek puffogtatására, csak a harmadik felvonásban tudott a rendező kitörni a szüzsé adta tragédia kereteiből és nyújtott abszolút eredetit. A szüntelenül az istenek kiengesztelését célzó állat és emberáldozatok rituáléja körül forgó történet kulcsszereplője Admétosz thesszáliai király felesége Alkésztisz, aki hajlandó feláldozni magát, hogy így mentse meg haldokló férje életét. Amikor a király megtudja tőle, hogy azért nem halt meg, mert valaki meghal helyette, ez a valaki pedig éppen a felesége, haragra gerjed. Nélküle nem is akar élni, ezért követi halott nejét az alvilágba, ahonnan azonban Herkules félisten visszahozza őket az életbe. Apollón isten megáldja Herkules cselekedetét, Alkésztisz önfeláldozása, a házaspár hűsége pedig örök példa marad az emberek előtt.

 

 

 

 

Az opera lényegében egyetlen főszereplőre épül (Alkésztiszt a többek között Pavarottinál és Magda Oliverónál is tanult, már neves operaházakban is fellépő fiatal Chiara Angella szoprán alakította, igen meggyőzően). Mellette inkább csak a kórus kap kiemelt szerepet, amely kórust a rendező a görög drámákhoz hasonlóan felállítva szerepeltetett a darabban (végig szinte teljesen üres színpadon, ugyancsak Kossdorf díszletében). Itt a glucki muzsika is egysíkúbb annál, mint amit például az Iphigénia Auliszban vagy a korántsem véletlenül legnépszerűbb Gluck-opera, az Orfeusz és Euridiké kínál (egyébként Orfeusz az Alkésztiszben is felsejlik, a boldog lelkek táncához hasonlatos dallamok képében). De hogy ebben a drámában is legyen valami csattanó - úgy tűnik, Konwitschny nem képes türtőztetni magát - a harmadik felvonásban, a „Herkules képben" a rendező HerCool TV néven 21. századi tévéstúdiót és benne tánccal fűszerezett showműsort varázsolt a színre, amelyben a színpadon két oldalra ültetett kórusnak, mint publikumnak hatalmas táblákra felírt szövegeket kellett skandálniuk - a nézőtér igazi közönségének szüntelen nevetése közben. Azt viszont szomorúan állapítottam meg, hogy a szezonban mindössze hatodszor játszott Alkésztisz csak félházzal ment. Remélem, hogy a premieren zsúfolt nézőtér előtt nagy sikerrel előadott Iphigénia pár előadást követően nem jut majd hasonló sorsra.

 

 

Christoph Willibald Gluck:
Iphigénia Auliszban
Opera három felvonásban

 

Szövegét - Euripidész és Jean Baptiste Racine drámái nyomán - Leblanc du Roullet írta.

 

Díszlettervező: Jörg Kossdorff
Jelmeztervező: Michaela Mayer-Michnay
Világítás: Steffen Böttcher
Karigazgató: Volkmar Olbrich