Eladási rekordot döntött az Erkel Színház legújabb Varázsfuvola produkciója, s erre való tekintettel az Operaház igazgatósága nem sokkal a premier után úgy döntött, hogy a darab következő évadbeli előadásaira máris megnyitja a jegyértékesítést. Sajnos most is beigazolódott azonban, hogy a teltházas előadások nem mindig nyújtanak garanciát a magas színvonalú interpretációra.

Kolonits Klára (az Éj királynője)

Szinetár Miklós rendezése a maga eklektikus ötlet kavalkádjával nélkülözi az egységes koncepciót és a mélyebb gondolatiságot. A nyitójelenetben Tamino utcai zavargások elől menekül farmernadrágban és fehér ingben, majd miután eszméletét vesztette, a három udvarhölgy mesebeli herceget varázsol belőle. Ez a fajta rendezői koncepció a népszerű amerikai vígjátékok történetszövését idézi, s mint ilyen, nem bír túl sok eredetiséggel. A rendezés emellett tele van logikai ellentmondásokkal: ha Tamino utcai zavargások elől menekül, akkor miért jelenik meg végül a sárkány képe a háttérben? Sarastro, Monostatos és a kórustagok pedig miért viselnek 18. századi öltözéket az első felvonásban (Monostatos a másodikban is), ha egyébként a díszletek és a papok jelmezei inkább az ókori Egyiptomot és Görögországot idézik? Mi értelme van annak, hogy Sarastro rabszolgái rohamosztagosoknak öltözve jelennek meg, ha Sarastro egész végig az igazságos, bölcs pap szerepében tündököl?

Bretz Gábor (Öreg pap)

Az épített díszletre vetítést önmagában is problematikusnak érzem, ezt csak tetézi a vetítések látványszegénysége és közhelyszerűsége. Jó példa erre a képária: miközben Tamino Pamina szépségéről énekel, a háttérben Rost Andrea arcképe jelenik meg, ami aztán átváltozik híres művészek nő ábrázolásaivá az ókortól napjainkig. De hozhatnám példának a tanácstermi jelenetet is: miközben Sarastro bizalmat szavaztat Taminónak, a falra vetítve szabadkőműves szimbólumok tömkelege jelenik meg. A tűz- és vízpróba ábrázolása pedig kimerül abban, hogy a szerelmesek belépnek egy lávával, majd egy vízzel elárasztott templomba nézelődni. Azt pedig szintén rossz megoldásnak tartom, hogy a második felvonás tercettjét (pusztán azért, mert látszólag dramaturgiailag problémás helyen van) Szinetár egyszerűen kihagyta a darabból.

Klein Ottokár (Tamino)

Az énekesek nagyrészt magukra hagyatva mozogtak a színpadon: hiányzott az egységes játéknyelv, a színpadi megjelenítés aprólékos kidolgozottsága. A rendezőt semmi más nem vezérelte, minthogy egy bájos mesét varázsoljon a színpadra, de sajnos ezt sem sikerült következetesen és hitelesen kivitelezni. Ennek következtében egy közhelyes, ellentmondásos és nem túl sok eredetiséget felmutató színpadi produkció jött létre.

Mi nyerhette hát akkor el a közönség tetszését a rendezést illetően? Valószínűleg az, hogy Szinetár Varázsfuvolája Marton László néhány évvel ezelőtti vígszínházbeli rendezésénél sokkal közönségbarátabb, amennyiben épít a nézők előfeltevéseire a darabbal kapcsolatban, és csak jól bevált sablonokkal dolgozik. Emellett az énekesek számára is nagyobb teret hagy a zenei kibontakozásra és nem dolgozik a szöveg ellen.

Megyesi Zoltán (Monostatos) és Rost Andrea (Pamina)

Sajnos a zenei kivitelezés sem sikerült azonban minden tekintetben kifogástalanra. A szereposztás gyenge pontja Klein Ottokár Taminója volt. Klein színtelen és erőtlen tenorja gyakorlatilag minden dinamikai árnyaltság nélkül szólt. A magasabb regiszterekbe eső hangokat nem tudta rendesen kiénekelni, színészi kifejezőkészsége pedig amatőrnek hatott. Sarastro összetett, az ellentmondásokat sem nélkülöző jelleme (bölcs főpap, az igazság őre, miközben diktatorikus vonásai is megmutatkoznak) nehéz feladat elé állítja az énekeseket. Kovács Istvánt méltóságteljes színpadi megjelenése kétségtelenül alkalmassá teszi a szerepre. Azonban kevésbé súlyos hangmatériája, könnyedebb és világosabb színezetű basszusa miatt éneklésével nem tudott kellő súlyt kölcsönözni Sarastro alakjának. Kétségtelen azonban, hogy kulturált énektechnikájával szólama mélyebben fekvő, megerőltető részeit is magabiztosan énekelte.

Jakab Ildikó (Papagena) és Haja Zsolt (Papageno)

Haja Zsolt remekelt Papageno szerepében. Magasabb fekvésű, könnyed baritonjával és kiváló színészi játékával üde frissességgel formálta meg a madarász alakját.

Megyesi Zoltán Monostatosként tisztességesen helyt állt, s színészi képességeit se érheti különösebb kritika.

Bretz Gábor magabiztos és méltóságteljes öreg papja színészileg és vokálisan is nagyon meggyőző volt.

Az énekesnők közül kétségtelenül Kolonits Klára volt a legemlékezetesebb az Éj királynője szerepében. Magabiztosan, könnyedén énekelte ki a bravúr-koloratúrákat, s érzékeny dallamformálásának köszönhetően, a rendező ötlettelensége ellenére is képes volt teljes értékű alakítását nyújtani. Mindezt egy dramaturgiailag kidolgozatlan szerepben, amely nagyrészt lóg a levegőben, mert nincs kibontva a történetben.

Kovács István (Sarastro)

A Pamina szerepét megformáló Rost Andrea még mindig képes hitelesen megjeleníteni az ártatlan és bizonytalan fiatal lány alakját. Lírai szopránja kifinomult énektechnikával párosult, melynek következtében vokális teljesítménye is kellőképpen hatásos volt.

Jakab Ildikó Papagenaként tisztességes és megbízható alakítás nyújtott.

A három udvarhölgyet megformáló Balga Gabriella, Bátori Éva és Gál Erika szintén derekasan helyt állt szerepében.

A Három Dáma: Bátori Éva, Balga Gabriella és Gál Erika

Az énekkar kiemelkedő teljesítményt nyújtott, s a zenekari hangzásra se lehetett panaszunk.

Kovács János biztos kézzel vezette a zenészeket, ihletett vezénylése hatásosan bontotta ki Mozart zenéjének misztikumát és sokszínűségét, kifejező zenedramaturgiai hátteret festve az énekesek számára.

Az Erkel Színház új Varázsfuvola produkciójában tehát a zenei megvalósítást illetően számos értéket fedezhetünk fel. A május 6-i előadásra a Háznak - az első és a második premier szereposztásának vegyítésével - egy majdnem kifogástalan szereposztást sikerült kiállítania. A rendezés közhelyszerűsége és fantáziátlansága azonban sajnos nem méltó Mozart remekművéhez, és sokat ront az előadás színvonalán.  

Péter Zoltán

fotó: Csibi Szilvia

fotó: Herman Péter (a Három Dáma)

***

2014. május 6., Erkel Színház

Wolfgang Amadeus Mozart:

A varázsfuvola

Díszlettervező: Horgas Péter

Jelmeztervező: Velich Rita

Koreográfus: Nádasdy András

Karigazgató: Strausz Kálmán

Karmester: Kovács János

Rendező: Szinetár Miklós

Szereposztás:

Sarastro - Kovács István

Tamino - Klein Ottokár

Az Éj királynője - Kolonits Klára

Pamina - Rost Andrea

Első hölgy - Bátori Éva

Második hölgy - Balga Gabriella

Harmadik hölgy - Gál Erika

Öreg pap - Bretz Gábor

Fiatal pap - Mukk József

Papageno - Haja Zsolt

Papagena – Jakab Ildikó

Monostatos - Megyesi Zoltán

Első őrtálló - Szappanos Tibor

Második őrtálló - Cserhalmi Ferenc

Három rabszolga - Hoffmann Richárd, Varga Sándor, Vass Tamás