Az Armel Operafesztiválon Bruno Coli két Edgar Allan Poe-novella megzenésítése különleges színházi élményt ígért. A komponista hosszú ideje dolgozik a színházi szakmában, több operát, sőt, musicalt is írt már, nem meglepő tehát, ha a The tell-tale heart (Az árulkodó szív) és a The angel of the odd (A furcsa véletlenek angyala) tájékozott és rutinos zeneszerző benyomását keltette. Mindkét darab érdekessége, hogy Coli nem írt/íratott külön librettót a Poe-novellákból, hanem változtatás nélkül zenésítette meg azokat. Az árulkodó szív egyszereplős, angolul előadott „monodrámája” nem előzmények nélküli az operairodalomban (elég csak a két modern klasszikus, Francis Poulenc és Arnold Schönberg hasonló műveire gondolnunk), A furcsa véletlenek angyala azonban első megtekintésre szokatlan lehet a modern opera kedvelőinek is. Az egész előadást egy prózai narrátor kommentálja, miközben hol olaszul, hol angolul énekelnek. Hagyományos értelemben véve nincs cselekménye és dramaturgiája a darabnak, ám minden statikussága ellenére szórakoztató és nem is teljesen ismeretlen a budapesti közönség számára: a 2015-ös Operavizsga-fesztiválon a Poznani Művészeti Egyetem is ezzel a darabbal vendégszerepelt.

The angel of the odd (A furcsa véletlenek angyala)

A két egyfelvonásos olykor a populárisabb műfajok világát is megidéző, eklektikus zenéje jól jellemezte a bizarr, abszurd jeleneteket, nem nélkülözte a humort és az iróniát sem. Dallamviláguk könnyen befogadható, a zeneszerző valószínűleg szándékosan törekedett a közönségbarát megzenésítésre. A deklamáló részeket olykor arioso-szerű kisebb szólószakaszok, illetve melodramatikus részek váltották. Az est első felében (A furcsa véletlenek angyala) egy szatirikus „komédiát” kaptunk, majd a szünetről visszatérve egy bizarr pszichodrámával ismerkedhettünk meg. Nincs sok közös a két történetben, azokat elsősorban Poe személye és stílusa köti össze. Lorenzo Maria Mucci rendezése nem is próbált kapcsolatot kimutatni köztük.

The tell-tale heart (Az árulkodó szív)

A minimalista színpadra állítás elvetette a realista megjelenítést, a rendező inkább a bizarr és abszurd hangulatok, vagy éppen a gúny és az irónia ábrázolására törekedett. Nem ment bele részletesen a történések elemzésébe, a félig szcenírozás határát súroló színpadra állítás inkább csak illusztráció volt. Az egyszereplős Az árulkodó szív monodráma jellegénél fogva egyébként is megkövetelte, hogy a rendezés a realista enteriőr megjelenítése helyett a színészvezetésre helyezze a hangsúlyt. A furcsa véletlenek angyala esetében pedig minden, ami a színpadon történt, csak jelzésértékű volt. Egy 19. századi polgári lakás berendezését megidőző fotel és asztal, illetve London kivetített, ködös látképe, illetve az erre vetített egyszerű és ötletes animáció alkotta a díszlete.. A jelmezek is a 19. századot idézték, az énekesek és a narrátor pedig több jelenetet csak elmeséltek, anélkül, hogy eljátszották volna azokat. Jól követhető, egyszerű történetvezetés jellemezte az előadást, ami minden statikussága ellenére sem tűnt megrendezetlennek és kidolgozatlannak. A rendezés nem akart sokat mondani, de lekötötte a figyelmet, és szórakoztató produkció jött létre.

The angel of the odd (A furcsa véletlenek angyala)

A furcsa véletlenek angyalának címszerepét – ami egyben a versenyszerep is volt – éneklő, gaboni származású Adriana Bignani-Lesca egzotikus és temperamentumos énekstílusa jól ötvözte a klasszikus operaéneklés technikáját és stílusát a musicales-dzsesszes hangvétellel. Szólamának bizonyos részei ugyanis populárisabb zenei megoldásokat is tartalmaznak, ám a fiatal énekesnőnek ez sem jelentett gondot. [Megj.: Azóta már tudjuk, hogy Adriana Bignani-Lesca kapta az Armel Operafesztiválon a „Legjobb énekes” díjat. – szerk. -] Színvonalas, a nehezebb részeket is szépen megoldó, kiegyenlített vokális teljesítményéhez felszabadult, fesztelen színészi játék társult. Az Újságírót alakító William Hernández Ramírez fényes, fiatalos bariton hangjával, magabiztos színpadi jelenlétével, valamint jó színészi készségeivel hívta fel magára a figyelmet. A Férfi szerepében Gian Luca Pasolinit hallhattuk, aki tenorját több alkalommal visszafogta – ilyenkor elnyomta őt a zenekar – míg bizonyos részeknél teljesen kiengedte. Elképzelhető, hogy mindez a szerzői-karmesteri koncepció része volt, de egy erőteljesebb tenor hang mégis hatásosabb lett volna. Színészi játékával azonban valamelyest kárpótolta a közönséget. A Narrátor prózai szerepét Marcello di Giacomo formálta meg, életszerűen, könnyed színpadi mozgáskultúrával és jó jellemformáló képességgel.

The angel of the odd (A furcsa véletlenek angyala)

Az árulkodó szív bariton szerepét éneklő Marcello Lippire óriási feladat hárult, hiszen ő végig a színpadon van (és csak ő van a színpadon). Lippi hatalmas átéléssel és remek, hiteles színészi alakítással adta elő az elmebeteg gyilkos szerepét, amivel a kisebb vokális hiányosságokat is messzemenően ellensúlyozni tudta.

Bruno Coli karmesternél senki nem ismerheti jobban a két művet, hiszen saját operáit vezényelte. Irányítása alatt a zenekar ugyanolyan szépen szólaltatta meg a behízelgő, lágy dallamokat, mint a harsányabb részeket, a zenekari hangzás szépen árnyalt és összeszedett volt.

The angel of the odd (A furcsa véletlenek angyala)

A Poe-novellákat feldolgozó operák valószínűleg nem az újítás szándékával íródtak, de nem is gondolom, hogy minden kortárs darabnak a műfaj megújításának szándékával kellene fellépnie. Merész, formabontó avantgárd alkotások helyett egy zeneileg eklektikus, ügyesen megkomponált, szórakoztató operát, illetve egy dallamdús, megrázó monodrámát láthattunk. Fontosnak tartom, hogy az Armel Operafesztivál keretében időről-időre felbukkannak a szélesebb közönség számára könnyebben befogadható, „szerethető” kortárs darabok is.

Péter Zoltán

The tell-tale heart (Az árulkodó szív)

Fotók: Kállay-Tóth Anett

***

Rendező: Lorenzo Maria Mucci

Vezényel: Bruno Coli

*

*


AZ ÁRULKODÓ SZÍV (THE TELL-TALE HEART)


Szereplő:

A Férfi - Marcello Lippi