Az idei Armel Operafesztivál utolsó előtti estéjén három egyfelvonásos operát láthattunk a Thália Színházban. Huszadik századi szerzők műveit, amelyek közül a hazai közönség elsősorban Menotti A telefon című operáját ismerheti közelebbről, hiszen ezt a Magyar Állami Operaház az utóbbi években rendszeresen műsorára tűzte (az Operaház előtti Szfinx teraszon). A másik két mű Barber Lapjárás, illetve Hindemith Oda és vissza című darabja volt. A Menotti-opera hossza kevesebb, mint fél óra, a Barber- és a Hindemith-mű pedig tényleg egy-egy „miniatűr opera”: a Lapjárás mindössze kilenc perc, de az Oda és vissza időtartama is csak tizenkét perc.

Gian Carlo Menotti A telefon (The telephone) című operáját 1947-ben mutatták be, a zeneszerző írta a mű szövegkönyvét is.
A történet szerint az opera férfi szereplője, Ben ajándékot hoz Lucynak, és meg akarja kérni a kezét. A nő telefonja azonban folyamatosan csörög, Lucy bájcsevegései pedig nem adnak alkalmat a férfinak a lánykérésre, így Ben csalódottan távozik. Eszébe jut azonban egy utolsó lehetőség: az utcáról, telefonon mégiscsak eléri a nőt, aki boldogan igent mond.

Menotti: A telefon

A Lapjárás (A hand of bridge) Samuel Barber egyfelvonásosa (érdekesség, hogy a mű szövegkönyvét A telefon zeneszerzője, Gian Carlo Menotti írta). Az operát 1959-ben mutatták be.
Ebben a történetben két boldogtalan házaspár bridzspartijának vagyunk tanúi. Valamennyiüknek van egy-egy kis áriája, amelyben titkos vágyaikról énekelnek. Sally feleslegesnek érzi magát férje mellett, aki csalja őt; a nő arról énekel, hogy már csak egy fácántollas kalapra vágyik. Férje, Bill aggódik, hogy lelepleződik a felesége előtt, de csak titkos szerelmére, Cymbaline-re tud gondolni. Geraldine is szeretetre vágyik: férjétől nem kapja meg, és csak azt bánja, hogy haldokló anyjával nem tudott szorosabb kapcsolatba kerülni. Davidet, az üzletembert viszont csak az anyagi javak és az érzéki vágy foglalkoztatja: még több pénzt akar, és a tengerparton szeretne élni „húsz meztelen lánnyal és fiúval”.

Barber: Lapjárás

Paul Hindemith Oda és vissza (Hin und zurück) című operáját 1927-ben mutatták be (a szöveget Marcellus Schiffer berlini kabarészerző írta).
A libretto szerint a hazatérő férj leleplezi hűtlen feleségét, lelövi az asszonyt, és kiveti magát az ablakon. Ezt követően, nagyjából a mű közepén váratlan dolog történik. Belép a „Bölcs“ és elmondja: nincs jelentősége annak, hogy valakinek az élete a bölcsőtől tart a sír felé, vagy időben fordítva. Ekkor a cselekmény újraindul, de visszafelé. A szereplők feltámadnak, és minden eseményt újra látunk, egészen a férj hazaérkezéséig. (A szereplőknek visszafelé kell mozogniuk, és a zene is visszafelé van megkomponálva!). A befejezés így tulajdonképpen happy end.

Hindemith: Oda és vissza

Ezeket a darabokat értelemszerűen nem önállóan szokták előadni, hanem más művekkel együtt, ahogyan ez most is történt. Ennek oka azonban jelen művek esetében csak azok rövidsége lehet, mivel a darabok témájukat illetően vagy zeneileg nem alkotnak szoros egységet. Az előadással éppen ez volt a bajom: a rendezőnő, Ksenija Krnajski a három opera között mindenáron kapcsolatot igyekezett találni, vizuálisan és a rendezés koncepcióját tekintve is összemosva azokat. Mindez már az első percben nyilvánvalóvá vált: a színpad közepén négyágú lámpavasat láttunk, arról lógtak le, illetve annak tövében hevertek a három opera „kellékei”: egy óriás méretű rózsaszín telefon, négy hatalmas kártyalap és egy nagy pisztoly.

Menotti: A telefon

Pár perces művek kedvéért persze némiképp luxus, és nem is egyszerű feladat teljesen átrendezni a színpadot, bár néhány ötlettel azért ez is megoldható. Ezen az estén azonban a színpadkép végig változatlan maradt, mi több, a darabok között még rövid szünet sem volt. A telefon záró taktusai alatt már bejött a következő darabból, a Lapjárásból egy néma szereplő, majd pillanatokon belül ott volt a színpadon a négy szólista is; mintha be sem fejeződött volna az előző mű, és nem kezdődött volna el egy másik opera.
A műsorfüzet és a színlap három vígoperát említ, azonban ez sem pontos meghatározás, így a hasonló atmoszférájú színpadképet az azonos műfaj sem indokolja. A telefon tényleg vígopera, a Lapjárás azonban inkább drámai, az Oda és vissza pedig – kabaréelemeket is felvonultató – szatirikus hangvételű darab.

Hindemith: Oda és vissza

Mélyebb összefüggések hiányában a rendezésben a külsőségek domináltak: A telefon díszleteinek és jelmezeinek harsány színvilágát követve a Lapjárás szereplői is rikítóan voltak kifestve és felöltöztetve, de különc, bizarr figurák bukkantak fel az Oda és visszában is. Ez utóbbit persze A telefonhoz hasonlóan lehet bohózatként kezelni, ehhez viszont invenciózusabb rendezés kellett volna: éppen a mű második felében – amikor időben visszafelé zajlik a cselekmény – hiányoltam az ötletes megoldásokat, pedig ez a rész számos színpadi gegre ad lehetőséget. A leginkább azonban a Lapjárás rendezését éreztem melléfogásnak: az énekesek itt – szándékosan, de indokolatlanul – túljátszották a szerepeiket. Cirkuszi ripacsok voltak a színpadon, és nem négy pókerarcú játékos, négy ember, akik magánéletük rejtett titkait tárják fel.

Barber: Lapjárás

A produkció versenyszereplője A telefonban Ben szerepét alakító Richard Rittelmann volt. Két évvel ezelőtt az Armel Operafesztiválon ő énekelte Birtwistle Punch és Judy-jának főszerepét, óriási sikerrel (az előadás abban az évben a Legjobb produkció díjat kapta). Most kevésbé volt alkalma kibontakozni, de markáns baritonjával, karakteres színészi játékával így is ő volt az est legjobbja. Partnernője, a Lucy szerepét alakító Darija Olajos Cizmic már kevésbé volt meggyőző. A rózsaszín-fehérbe öltözött cicababaként színpadra lépő énekesnő nem volt elég játékos, kissé operettes énekhangja meglehetősen színtelen volt, népszerű áriája („Hello, hello”) pedig kifejezetten unalmasra sikeredett.

Menotti: A telefon

A Lapjárás előadói (Zeljko R. Andric, Jelena Koncar, Igor Ksionzik, Violeta Sreckovic) többé-kevésbé egyenletes színvonalon énekeltek (bár gyakran késtek), közülük leginkább talán a Geraldine-t éneklő szoprán, Jelena Koncar hangja tűnt ki.

Az Oda és vissza női és férfi főszereplőjének (Danijela Jovanovic és Sasa Stulic) produkciója elfogadható volt, a Bölcs embert alakító Branislav Cvijic tenorista viszont kifejezetten hamisan énelkelt.

Az Aleksandar Kojic által dirigált Szerb Nemzeti Színház Zenekara általában jó teljesítményt nyújtott. A telefon zenekari hangzásából ugyan hiányoltam az erőteljesebb kontrasztokat, a Lapjárás dzsesszes ritmusai, illetve az Oda és vissza „kabarézenéjének” izgalmas disszonanciái viszont kellő hangsúlyt kaptak.

Hindemith: Oda és vissza

Az előadás szerb nyelven zajlott. Ezt persze nem lehet hibaként felróni, de azért jobb lett volna a műveket eredeti nyelven (A telefont és a Lapjárást angolul, az Oda és vissza című operát pedig németül) hallgatni.

Nem állítom, hogy a produkciónak ne lettek volna jó pillanatai, de összességében hiányzott mind a kiforrott rendezői koncepció, mind pedig az igazán nívós zenei megvalósítás. Az viszont újabb jó pont az Armel Operafesztiválnak, hogy megismerhettük Barber és Hindemith egy-egy ritkán látható „miniatűr operáját”.

Csák Balázs

fotók: Kállay-Tóth Anett

***