„Valódi színházat, nézhető, élvezhető kortárs operát akar látni? Jöjjön az Eiffel Műhelyházba!” – akár így is hirdethetné az Operaház Vajda János A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása című előadását.

Vajda János a Karnyóné után ismét egy remek vígoperát, vagy ha úgy tetszik, ezúttal tragikomédiát alkotott. Moliére előtt kívánt tisztelegni, melyhez Bulgakov Őfelsége komédiása című írását, valamint Moliére A képzelt beteg-ét hívta segítségül, a darabot, melyben a szerző utoljára lépett színpadra. Bulgakov műve adja a kerettörténetet, a miliőt, melyben a Napkirály kényétől függő társulat a címben szereplő fergeteges komédiát játssza.

A királlyal való párbeszédek és a felvonások közötti némajáték szinte észrevétlenül növelik a feszültséget, melyet a nézőben maga a játszott mű hivatott oldani. Hogy mi Moliére „bűne”, csak áttételesen derül ki, de aligha akad néző, aki hazatérve (vagy már hazafelé tartva) ne nézne utána, hogy őfelsége és a bíboros feltehetően a Tartuffe-öt nehezményezi. Bár a kerettörténet a tragédia felé tart, ami közben a színpadon történik, önfeledt szórakozást kínál, és ezt, a komédiát szolgálja minden, amit látunk és hallunk.

Wiedemann Bernadett és Hábetler András

Vajda János szívesen él zenei idézetekkel, elég a Karnyóné groteszk mérgezési jelenetében Dido búcsúáriájának hangjaira gondolni. Nincs másképp ezúttal sem: a kerettörténet kezdetén kortárs zenei rétegbe ágyazott szabályos, a király bevonulását kísérő francia szvit hangzik fel, nemcsak Moliére, vagy maga a Napkirály, hanem a szintén az udvarban szolgáló Lully árnyát is felidézve ezzel. A forma szintén a Lully által kidolgozott szabályokat követi. A barokk szvittel ötvözött nyitány után a korabeli francia opera egyik elmaradhatatlan kelléke – prológ a király dicséretével – következik. Ezt ezúttal egyedül Moliére adja elő, mielőtt a XIV. Lajos előtt láthatóan megilletődött (reszkető?) színészek őfelsége kegyes főbólintására – miszerint rendben, megtekinti előadásukat – belekezdenének a játékba.  A Napkirály páholya a színpad mélyén, velünk szemben helyezkedik el, így jelenlétének feszültégét végig érezhetjük mi, a nézők is.

A darab, amit előadnak, nem tér el Moliére Képzelt betegétől, a Várady Szabolcs nevével fémjelzett librettó legfeljebb itt-ott kiemel, más világításba helyez részeket, esetleg a színházi hatás kedvéért összevon: az eredetiben a szolgáló öltözik a végén csodadoktornak, itt Cléante teszi ezt, a hatás talán még jobb, mint az eredetiben. Egy-egy betoldást azért hallunk, („Orvos família! – Inkább orvos maffia!”) ami csak még közelebb hozza a több évszázados művet. Fergeteges komédia ez, az alkotói gárda láthatóan lubickol benne. A zene is sziporkázóan szellemes: Purgó doktor megjelenésekor például ismét a király bevonulását kísérő francia nyitány pontozott ritmusait halljuk – és ez így is van rendjén, hiszen ez esetben maga az orvos, élet és halál ura jelenik meg. Argan felesége álságos kedveskedését viszont táncritmus kíséri.

Ami a rendezést illeti, üdítő ízig-vérig színházat látni (ez a színrevitel feltehetően nem fog a közösségi médiában hosszú bejegyzésfolyamokat generálni). Ami esetleges túlzással Szabó Máté él, a komédiát szolgálja, és „belefér” az előadásba. Gondolhatunk itt akár a szerelmes Angelika áradozása közben a forgószínpadon körbe vitt Cléante alakjára, vagy a darab végén alkalmazott meghökkentő és anakronisztikus rendezői megoldásra, mely félig-meddig el is veszi a jelenet drámaiságát. Nem marad adós a színrevitel a korabeli francia opera másik nagy ismertetőjegyével, a táncosok szerepeltetésével sem, bár ők csak időnként jönnek elő, és leginkább Argan félelmeit hivatottak megtestesíteni.

Ninh Duc Hoang Long, Farkasréti Mária,
Rácz István, Szeleczki Artúr és Hábetler András

Az előadói színvonal kiegyenlített, hangilag és színészileg egyaránt kiváló alakításokat láthatunk és hallhatunk. Wiedemann Bernadett (Béline, a feleség), aki már a Karnyónéban is bizonyította mókázó kedvét, Hábetler Andrással való jelenete után nyíltszíni tapsot kapott. A saját bevallása szerint eredetileg orvosnak készülő Rácz István ezúttal orvos, azt pedig, hogy a nagy drámai basszus szerepek mellett a vígjáték sem áll tőle távol, bizonyította már Pomádé királyként, és azóta is fel-feltűnik buffo szerepekben. Az előadás megmentése érdekében ezen az estén betegen lépett színpadra (melyről a nyitány előtt a közönséget tájékoztatták), hangja mégis kiegyenlítetten szólt. Felháborodása a beteg „önhatalmúlag” gyógyulása felett, vagy ahogy kissé együgyű fiát instruálta, feledhetetlen. Ninh Duc Hoang Longgal tökéletes párost alkottak. A vietnami ifjú nemcsak hangjával, hanem játékával is méltó partnere volt idősebb társainak. Kevesebb játéktér nyílik a szerelmesek, Szeleczky Artúr (Cléante) és Horti Lilla (Angelika) számára, de amit kellett, megtettek; ifjak, tehetségesek, szerethetőek voltak, és őszintén drukkoltunk nekik. A cselekményt természetesen a szolgáló bonyolítja, lendíti előre, Farkasréti Mária nagyszerű tolmácsolásában. Kettős szerepben, mint keretjátéki tragikus hős, és mint a vígjátéki buffo vitte hátán az előadást Hábetler András (Argan-Moliére). A mellkasunk folyamatosan kezd szorulni az övével együtt, míg Argan iránt alig érzünk szimpátiát, egészen tragikus felismeréséig, mely ki is józanítja bolondériájából. Argan nem rossz ember, csak az egész életét eluralja a mánia, amit felesége maximálisan ki is szolgál, önös céljai elérésében. Zseniális színpadi megoldás Argan második felvonásbeli első áriája, melyben – köszönhetően a fel-feltűnő, úgymond valóságbeli alakoknak (a színpadra például benéz oldalról a bíboros), és persze Hábetler Andrásnak –, nem tudjuk, hogy most a szerző, vagy a képzelt beteg szorongása az, amit a monológban hallunk.

Jelenet

A bulgakovi keretjátéknak köszönhetően nem csak üdítő szórakozást nyújt Vajda János műve, hanem filozofikus eszmefuttatásokra is késztet: milyen kis vagy nagy mániákkal rendelkezünk mi magunk, és meddig lehet elmenni az önfeladásban, meghunyászkodásban? Miközben az ember a nevetéstől oldalát fogva távozik, Moliére szavai visszhangoznak a fejében: „Ti ne alázkodjatok meg! Nem érdemes.”

V. Szűcs Imola

fotó: Berecz Valter 

*

2024. június 9., Budapest, Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem

Vajda János:

A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása

Opera két felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

A szövegkönyvet Molière A képzelt beteg és Bulgakov Őfelsége komédiása című darabja alapján írta Várady Szabolcs

Díszlettervező: Cseh Renátó

Jelmeztervező: Füzér Anni

Világítástervező: Barad Dávid

Koreográfus: Bodor Johanna

A mű és az előadás dramaturgja: Mátrai Diána Eszter

Rendező: Szabó Máté

Szereplők:

Molière / Argan: Hábetler András

Béline: Wiedemann Bernadett

Angelika: Horti Lilla

Cléante: Szeleczki Artúr

Toinette: Farkasréti Mária

Dr. Purgó: Rácz István

Teofil: Ninh Duc Hoang Long

XIV. Lajos: Szappanos Tibor

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara

Karmester: Kovács János