Különleges operabemutatóval zárta premierjeinek sorát ebben az évadban a Janáček Színház: a huszadik századi operairodalom méltatlanul keveset játszott remekművét, Karol Szymanowski Roger királyát állították színpadra. A darabot legutoljára 2007-ben adta elő cseh társulat Prágában, s akkor is csak koncertszerűen, Brnóban pedig még sohasem tűzték műsorra.

A Roger király egyfajta antiopera, hiszen nincs igazi cselekménye, s bár valós történelmi személy köré szővi meséjét – II. Roger király Szicíliában uralkodott a kora középkorban –, nem tekinthető történelmi operának sem. A helyszínválasztás szimbolikus: a 11. századi Szicília az arab, a görög és a keresztény kultúra találkozásának színtere volt, és Szirakúzában halt meg a tragédia első mestereként számon tartott Aiszkhülosz is. Szymanowskira nagy hatást gyakorolt az antik és a középkori kultúra: második operáját többek között Euripidész Bakkhánsnőkje ihlette, a címszereplő pedig a harmadik felvonásban a görög színház romjai között ébred. A szerző egyébként maga is járt Szicíliában, ahol lenyűgözte a sziget sokszínű kultúrája és gazdag történelme.

Jelenet (Jiří Brückler és Vít Nosek)

A Roger király szerzői műfajmegjelölése „misztérium”, aminek központi alakja egy rejtélyes pásztor, akinek Istenről szóló tanításait megbotránkozva hallgatják az egyháziak, míg a népet és a királynét elvarázsolja prédikációja. A király az alattvalók és a papok állásfoglalása között őrlődik, és tanácsadója, az arab Edrisi hatására végül megkíméli a pásztor életét, majd meghívja őt palotájába. Mikor a második felvonásban Roxána királyné erotikus, keleti kolorittal beoltott dalt énekel, megjelenik a pásztor, a zenekar pedig az eksztázisig fokozódó keleti táncmuzsikába kezd. A harmadik felvonásban Roger álmát éljük át. A királyné és Edrisi követi a titokzatos idegent a messzeségbe, a király azonban habozik. A befejezés nyitott: nem tudjuk meg, hogy a címszereplő végül hogyan döntött.

A pásztor a hedonizmust, vágyaink megélését hirdeti, s ez az érzelmi szabadság vonzó alternatívát kínál a tömegeknek az egyház merev, önmegtartóztató felfogásával szemben. A darabot tekinthetjük szimbolikus példázatnak, ami a tudatalattiba kalauzol bennünket, s remek lehetőséget teremt a kortárs rendezők számára a pszichologizálásra. A szövegkönyv megidézi a középkori misztériumok kedvelt témáját, a test és a lélek vitáját a testi élvezetek és a lelki mélységekben megélt szerelemről. Ezenkívül fontos szerepet játszik benne a Hold és a Nap szimbóluma, amik összefüggésbe hozhatóak a művészettel és az érzelmekkel, de a Nap utal a megváltóra is.

Jiří Brückler és Vít Nosek (hátul)

Vladimír John rendezése nem is törekedett a realisztikus színpadra állításra, szürrealista látomást varázsolva elénk: a színpadon álom és valóság egybefolyik, a jelmezek és a díszletek pedig felerősítik a zene misztikus atmoszféráját. A rendezői koncepció ügyesen kiaknázza a történet adta lehetőséget a pszichologizálásra, s kiemeli annak időtlenségét. Egyik nyilatkozatában John úgy fogalmazott, hogy az előadást egy időtlen térbe helyezte, s a pásztort a király alteregójaként képzelte el. A rendezés letisztult minimalizmusa egyértelmű szimbólumrendszerrel operál: geometriai formák, kör alakú emelvény, a sötét és világos színek ellentéte, vagy éppen a tükör a szétnyíló piramis belsejében. Martin Krupa megvilágításai is ezt a sejtelmes, baljóslatú hangulatot erősítik fel, s találóan járulnak hozzá az álomszerű hangulat megteremtéséhez.

A díszletek és jelmezek eklektikus kavargása ötvözi a realisztikus és fantasztikus jegyeket. Az ajtókeret, az oszlopok vagy a színpad kőmintázata, Roxána második felvonásbeli keleties öltözéke a kora középkort és a késő antikvitást idézi meg stilizáltan. Az énekkari művészek, valamint a főpapok jelmeze futurisztikus hatást kelt, a király öltözéke pedig huszadik századbeli. Ez a megoldás sajnos nem mindig éri el a megfelelő hatást – a királyné jelmezének szürkesége a második felvonásban például nem kiemeli, hanem a tömegbe simítja Roxana alakját.

Jelenet

Jan Kodet koreográfiájának vannak hatásos pillanatai: jól sikerült többek között a pásztor beléptetése. A második felvonás átszellemült keleti táncának ugyanakkor – melynek a pásztor és a balettkar férfi táncosai a főszereplői – többnyire csak illusztratív jelleget tudtam tulajdonítani. Ennek köszönhetően egyes jelenetek feleslegesen túlmozgatásosnak tűntek, ami elvett a feszültebb jelenetek hatásosságából.   

Szymanovszky muzsikája nem állítja egyszerű feladat elő megszólaltatóit. Sztravinszkij stílusának befolyását éppúgy felfedezhetjük a partitúrában, mint Wagner, Debussy vagy Richard Strauss zenéjének hatását, de a zeneszerző merített a népzenéből is. Az opera zenei szövete olykor a Kékszakállú herceg várának megoldásaira is emlékeztett, hisz a cselekmény itt is kizárólag lelki síkon játszódik, és alaphangulatként itt is melankolikus zenei motívumok uralkodnak.

Robert Kružík vezetésével a színház zenekara nagyszerűen vette a partitúra támasztotta akadályokat, s a maestro mindent megtett, hogy a zenészek játékából kihozza a maximumot. Az előadás nem maradt adós a szélesen áradó drámaisággal, az érzékiséggel és a himnikus magasztossággal, egyetlen jól felépített zenedrámai ívre húzva fel az egész produkciót, felvillantva a mű zenéjének sokszínűségét.

Az énekkarra is nagy feladat hárul, a brnói színház kórusa pedig kitett magáért. Különösen az első felvonás kórustablói sikeredtek magukkal ragadóan lenyűgözőre, de a kórus az est további részében is szépen helyt állt.

Veronika Rovná

Jiří Brückler kimért és átgondolt alakítása jól érzékeltette a címszereplő gyötrődéseit. Baritonja magabiztosan mozgott a felsőbb és alsóbb regiszterekben is, érzelmileg intenzív vokális alakítása pedig szinte hibátlanul interpretálta szólamát.

Roxána szerepében Veronika Rovná lépett színpadra. Energikus szopránja különösen jól érvényesült a második felvonás áriájában, de mindvégig igyekezett azonosulni a figurával, magabiztos színpadi jelenléttel varázsolva elénk a királyné alakját. Dinamikailag azonban nem mindig árnyalta megfelelően énekhangját, ennek következtében vokális interpretációja bizonyos részletekben egysíkúnak hatott.

A Pásztort alakító Petr Nekoranec szép, erőteljes tenorhangjával hívta fel magára a figyelmet (bár túl erős vibratója olykor már zavaró volt), szuggesztív szerepformálása révén pedig telitalálatnak bizonyult a szerepre.

Edrisi hálátlanabb szerepében Vít Nosek nyújtott figyelemre méltó teljesítményt. Különösen a Roger királlyal énekelt második felvonásbeli jelenete sikerült kimagaslóan, de a két szélső felvonásban is nagy professzionalizmusról, jó színészi készségekről tett tanúbizonyságot. 

Az érsek és a diakónus szerepében David Szendiuch és Jana Hrochová produkált több, mint korrekt alakítást, hozzájárulva az első felvonás magas színvonalú megszólaltatásához. 

Jelenet

A Roger király brnói bemutatása egyértelműen mérföldkő a társulat történetében. Tovább erősíti azt a vélekedést, hogy érdemes operát nézni a Janáček Színházban, amelynek falai között színvonalas műhelymunka folyik, s a változatos repertoárban a ritkaságok iránt érdeklődök is találhatnak számukra megfelelő darabokat.

Péter Zoltán

fotó: Marek Olbrzymek

*

2025. június 15., Brno, Janáček Színház

Karol Szymanowski:

Roger király

Opera három felvonásban, egy részben, lengyel nyelven, cseh, német és angol felirattal

Librettó: Karol Szymanowski és Jarosław Iwaszkiewicz

Díszlettervező: Martin Chocholoušek

Jelmeztervező: Barbora Rašková

Világítástervező: Martin Krupa

Koreográfus: Jan Kodet

Dramaturg: Patricie Částková

Karigazgató: Martin Buchta

Rendező: Vladimír John

Szereplők:

Roger II., Szicília királya: Jiří Brückler

Roxana, felesége: Veronika Rovná

Edrisi, arab tudós, a király tanácsadója: Vít Nosek

Pásztor: Petr Nekoranec

Érsek: David Szendiuch

Diakónus: Jana Hrochová

Szopránszóló: Eva Daňhelová

Tenorszóló: Pavel Valenta

Közreműködik a Janáček Opera Kórusa és Zenekara, a Brno Gyermekkórus, valamint táncosok

Karmester és zenei koncepció: Robert Kružík