Sokan és sokszor temették már az opera műfaját, vagy legalábbis múzeumnak titulálták azt, mondván, hogy a zeneirodalom Puccini óta nem tudott felmutatni olyan komponistát, aki széles körben ismertté és népszerűvé vált volna, és akinek művei a világ dalszínházainak repertoárjában tartósan gyökeret tudtak volna verni.

Új operák azonban napjainkban is születnek, és olykor szép sikereket aratnak, sőt, reményre adnak okot a műfaj jövőjét illetően is.

E tekintetben a Bartók Tavasz fesztivál egyik legizgalmasabb programja Hisham Gabr Szindbád, az ománi tengerész című operájának budapesti bemutatója volt, amely grandiózusságában szépen megidézte a műfaj európai történetének utolsó hőskorát, a tizenkilencedik századi romantika zenés színházi világát, tudatosan építve a keleti és a nyugati zenekultúra párbeszédére.

Ragaa Eldin (Szindbád) (fotó: Nagy Attila)

Reda el Wakil (Uralkodó) és Ashraf Sewailam (Samaan) (fotó: Nagy Attila)

A darab az arab irodalom egyik legismertebb alakja köré szőtt filozofikus mesével varázsolta elénk az Ezeregyéjszaka történeteiből is ismerős, a romantika idealizmusával átszőtt Kelet világát, Szindbádot nem csupán tengerészként, hanem sokoldalú, reneszánsz személyiségként ábrázolva.

Zenei nyelve ennek megfelelően tudatosan vállalt szintézisre törekedett. Gabr az arab népzenei dallamvilág karakteres fordulatait és modális gondolkodását ötvözte a nyugati nagyopera hagyományaival, elsősorban a romantikus szimfonikus hangzás eszköztárával. A partitúrában nagyszabású kórustablók váltakoznak a 19. századi operák világát idéző áriaformákkal, együttesekkel és terjedelmes, festői igényű zenekari szakaszokkal.

Ez a stiláris sokszínűség tudatosan vállalt eklektikát eredményezett, amely elsősorban nem újító gesztusaival, hanem atmoszférateremtő erejével bizonyult hatásosnak: a zene szinte folyamatosan aláfestette és felnagyította a színpadi látomást, romantikus pátosszal és egzotikummal telítve Szindbád utazásainak világát, ami látványos előadást tett lehetővé.

Dima Bawab (Fairouz) és Ragaa Eldin (Szindbád)
(fotó: Nagy Attila)

Jelenet; a Győri Balett táncosai (fotó: Nagy Attila)

A történet elbeszélése ugyanakkor felemásra sikerült. Szindbád sokszor csupán az események szemlélője, nem pedig aktív alakítója; a drámai feszültség olykor elapad, a filozofikus betétek pedig megakasztják a cselekmény lendületét. Pedig a librettó számos olyan elemet sorakoztat fel, amelyek – a régi szövegkönyvek kliséire építve – izgalmasabb történetvezetést ígérnek: eltűnt hercegnő, áruló miniszter, álruhába bújt szerető, gonosz varázslónő. Mivel azonban a cselekmény egyes szálai nem kapcsolódnak szervesen Szindbádhoz, a címszereplő több alkalommal is háttérbe szorul, a mese szálai széttartóak lesznek.

Káel Csaba rendezése igyekezett kihasználni a zeneműben rejlő színpadi lehetőségeket, és bár (költségkímélő megoldásként) vetített díszletet alkalmazott, ezt professzionálisan valósította meg, így az nem bizonyult illúziórombolónak. A hazai előadások gyakori hibája, hogy épített díszletekre vetítenek realisztikus háttérképeket, amelyek éppen ebből fakadóan nem érik el a kívánt hatást; ezúttal azonban ilyesmi nem történt. A vetített díszletek a cselekmény helyszíneit és idejét igyekeztek megidézni: egzotikus lakatlan szigetet, barlangot, nyüzsgő kikötőt, háborgó tengert vagy palotabelsőt. Az elénk táruló képek igényes kivitelezése – sablonossága ellenére is – hatásosan teremtette meg a mese atmoszféráját.

Gala el Hadidi (Varázslónő) (fotó: Nagy Attila)

Jelenet (fotó: Nagy Attila)

A rendezés alapvetően a klasszikus operarendezések tablószerű beállításaira épült, így vizuálisan szépen komponált színpadi képeket kaptunk, ugyanakkor a szereplők közötti viszonyrendszer kidolgozása felszínes maradt. Szerencsére az énekesek szakavatottan formálták meg alakjaikat, hús-vér emberekként jelenítve meg a szereplőket.

Káel rendezői koncepciója ugyanakkor több ponton elsiklik a darab filozófiai mélységei felett. Miközben kétségtelenül jól működő, látványos és kellemesen szórakoztató előadást hoz létre, kevéssé törekszik a mű gondolati rétegeinek mélyebb kibontására és értelmezésére. Mivel a közönség számára ismeretlen darabról van szó, ez a megoldás nem vállal különösebb kockázatot, inkább biztosra megy. Az ováció, a vastaps nem is maradt el, amiben jelentős szerepe volt a nívós zenei kivitelezésnek.

A zenészek Hisham Gabr irányításával színekben gazdag hangzásvilágot teremtettek – különösen az instrumentális részek voltak magukkal ragadóak. Gabr érzékenyen emelte ki a drámai csúcspontokat; dicséretet érdemel a tömegjelenetek elevensége, az egész előadást átszövő líraiság, valamint a letisztult hangzás. A romantikus operákat megidéző egzotikus hangzásvilágot az arab népi ritmusok alapozták meg: a tánczene mindent átható lüktetése és a szélesen áradó dallamvilág fület gyönyörködtetően kelt életre.

Jelenet (fotó: Nagy Attila)

Dima Bawab (Fairouz) és Ashraf Sewailam (Samaan) (fotó: Nagy Attila)

A címszerepet alakító Ragaa Eldin tenorja ideális választásnak bizonyult a heroikus hangvételű szólamra: markáns színpadi jelenlétével uralta a teret, vokális szerepformálása különösen az érzelmileg túlfűtött jelenetekben hatott meggyőzően. Előadásában a főhős nem pusztán legendás alakként, hanem érzékeny, valóságos emberként is megjelent.

A szoprán főszerepet, Fairouzt éneklő Dima Bawab mindvégig magabiztosan birtokolta szólamát: kifogástalan frazeálással és szép muzikalitással lehelt életet a figurába, miközben érzékenyen reagált a karakter legapróbb lelki rezdüléseire is.

Gala El Hadidi a Varázslónő szerepében ragadta magával a közönséget: erőteljes, sötét tónusú mezzoszopránja tekintélyt parancsoló fenségességet kölcsönzött a figurának, s bukásában is megtartotta méltóságát.

Telitalálat volt az intrikus szerepére Ashraf Sewailam, még akkor is, ha színészi képességeit önhibáján kívül nem tudta teljességükben megmutatni. Samaan alakja és cselekedetei ugyanis nem válnak szervesen a címszereplő útjának részévé, így a figura inkább illusztratív marad, és meglehetősen sablonosan követi a romantikus operalibrettók bevett kliséit. Sewailam azonban intelligens énekes, aki jól bánik a hangjával; ennek köszönhetően nemcsak vokálisan, hanem színészileg is képes volt súlyt és jelentőséget adni a szerepnek.

Reda el Wakil uralkodója megjelenésében méltóságteljes, korrekt alakítással testesítette meg a bölcs uralkodóhoz társított, némileg elcsépelt elvárásokat, bár vokálisan időnként erőtlenebbnek hatott. Figyelemre méltó teljesítményt nyújtott Hani el Shafei a kalóz szerepében: nagy energiákat mozgósítva, szépen ívelt dallamformálással énekelt. A kisebb szólamokat éneklő magyar énekesek – Cser Péter, Hámori Szabolcs és Antóni Norbert – több mint korrekt teljesítményükkel biztos pontjai voltak az előadásnak. A Magyar Rádió Énekkara megbízhatóan ugrotta meg a kotta támasztotta feladatot, a kórusrészleteket árnyalt, egységes hangzással szólaltatva meg.

Ragaa Eldin (Szindbád) (fotó: Hirling Bálint)

Hisham Gabr (fotó: Hirling Bálint)

A Szindbád, az ománi tengerész az opera hagyományait idézi fel és helyezi új kontextusba. Gabr műve közönségbarát, magával ragadó zenei élményt nyújt: látványos zenei tablókkal, az európaiak számára egzotikusnak ható dallamokkal idézi meg a romantika zenei világát, keleti koloritja pedig a 18-19. század Kelet iránti rajongását eleveníti fel számunkra. Nem tudom, hogy a Szinbád tartósan gyökeret fog-e verni a világ dalszínházainak repertoárjában, de a nyugati világ operaszínpadai által is sikerre vihető, igényes darabot ismerhettünk a Duna partján.

Péter Zoltán

*

2026. április 12., MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Hisham Gabr:

Szindbád, az ománi tengerész

opera két részben, arab nyelvan, magyar és angol felirattal

Librettó: Nader Salah El Din

Díszlettervező: Szendrényi Éva

Látványtervező : Rabb Sándor Alex

Jelmeztervező: Velich Rita

Fénytervező: Schön Vilmos

Koreográfus: Velekei László

Rendező: Káel Csaba

Szereplők:

Szindbád:Ragaa Eldin

Fairouz: Dima Bawab

Samaan: Ashraf Sewailam

Varázslónő: Gala el Hadidi

Uralkodó: Reda el Wakil

Kalóz: Hani el Shafei

A varázslónő tanítványa: Dina Iskander

Idegen: Cser Péter

Hírvivő: Hámori Szabolcs

Tengerész: Antóni Norbert

Közreműködött a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara és a Győri Balett

Karmester: Hisham Gabr