Ha az ember azt hallja: „kortárs operabemutató”, némi szorongással, lelket-fület próbáló élményre számítva vág neki a dalszínházhoz vezető útnak. Utóbbit illetően mind Vajda János (Az ítélet), mind Selmeczi György (Királyi fenség) operája üdítő élmény, bátran ajánlható bárkinek, akár bevezetésül a kortárs operák rejtelmeibe.
A ma élő zeneszerző bizonyos értelemben szerencsésnek is mondható, hiszen különböző korok zenei eszközeinek, megoldásainak széles skálája áll rendelkezésére. Ezekkel az eszközökkel egyformán élt a most bemutatott operák mindkét komponistája.
*
Először Thomas Mann Királyi fenség című műve került színre, Selmeczi György feldolgozásában. Mozgalmas, meseszerű darab. A királyi fenség, a kisebb fiú, akit még kis testi hiba is hátráltat, az első perctől foglya a szabályok, a szertartások világának, ahol a kérdéseire nem kap őszinte válaszokat, vagy éppen semmilyen választ nem kap. Az udvar életét az etikett és a szertartások határozzák meg. Lehet, hogy a „kedélybeteg” idősebbik herceg is épp emiatt „nem ragyog”. A kisebbik fiú jöttét meséhez illően jóslat előzi meg, majd korálszerű fohászt hallhatunk („csak az Úr tudja, mi miért van, csak a csend a tiszta beszéd”). Talán a változhatatlanság jelképe, hogy – mint a korálból megtudjuk – e királyságban még a hegedűk is vasból vannak. A korál az opera egyik rondószerűen visszatérő eleme. A másik ilyen elemet a napi hírek jelentik, ezekből értesülünk a háttérben zajló eseményekről.
Királyi fenség - Bátki Fazekas Zoltán, Csák Ádám, Tóth-Fejes Dániel,
Döbörhegyi Mihály Pál és Mester Viktória
A cselekmény az opera első felében főleg szertartásokon zajlik – bálokon, az államfő temetésén –, és kiemelt szerepe van az őrségváltásnak is. A szertartások bőséges alkalmat kínálnak a bevezetésben említett zeneszerzői eszköztár kiaknázására. Az őrségváltásokkor ismerős hangzatok mintha a Háry Jánosból vagy a Pomádé királyból valók lennének, erősítve a meseérzetet. „Lux perpetue luceat eis” – hallhatjuk a temetésen, a bálok pedig a különböző táncok (pl. francia négyes) felidézésének terepei. Mindezzel együtt a zene mégis valamilyen titokzatos, groteszk egységet mutat.
Királyi fenség - Kerek Dávid és Kovács István
A királyfi mellett egyetlen, vele őszintén törődő emberként a nevelő áll. Szerepe leginkább az, hogy a fiút emlékeztesse arra, hogy herceg, tehát ehhez illően kell viselkednie. Ha átlépi a társadalmi korlátokat, megszégyenül. Tart mindez addig, míg ebbe a zárt világba be nem lép a modern világ császára, az amerikai milliomos (attribútumként egy fekete szolgával), aki semmibe veszi a konvenciókat. Csupán hercegnek lenni számára kevés; a fiúnak saját teljesítménye alapján kell méltóvá válnia lánya kezére. A modern „királylány” szintén szenved attól, hogy apja lánya, és hogy nem tehet meg bármit. Mindkét fiatal végigjárja az önkeresés rögös útját, míg megőrizve a régit és újat alkotva megtalálja saját feladatát.
Királyi fenség – Jelenet (Balga Gabriella, Megyimórecz Ildikó, Szemenyei János és Rácz István)
Az opera díszlete mesébe illő, színes, látványos, mintha egy játékkastélyt látnánk. Nagy az apparátus, a történet fonala pedig néha el is sikkad a sok mászkálásban; számos esetben a rendezés hivatott megértetni, mi is történik éppen. Csak a herceget hárman játsszák, hiszen gyermek, kamasz és ifjú alakban is elénk lép. A gyermek és a kamasz szerepében Kriston Andor, illetve Kerek Dávid volt látható egy-egy jelenet erejéig. Ügyesen játszottak, hangjuk persze – mivel nem kiforrott énekesekről van szó – természetszerűleg kilógott társaiké közül. Szintúgy eltért a hangja a harmadik, a legidősebb hercegnek, Szemenyei Jánosnak, aki a prózai, illetve a musical színház mezőnyéből érkezett. Hangi volumene, színészi jelenléte erőteljes, ám ami a Porgy és Bess Sporting Life-jánál – dzsesszopera lévén – nem volt feltűnő, most hallható volt: az eltérő iskola, a többiekénél nyitottabb éneklésmód. Bársonyos basszusával Kovács István visszafogott Mestere (Überbein) az előadás fajsúlyos szereplőjének bizonyult. A hölgyek közül Megyimórecz Ildikó Imma Spoelmannja vált ki hangi és színészi adottságaival; énekszólamának egyenletes, szépen csengő előadásán nehéz volna fogást találni.
Királyi fenség - Szemenyei János és Megyimórecz Ildikó
Színészileg rendkívül hálás feladat jutott Balga Gabriellának (Löwenjoul grófnő), melyet minden pillanatban maximálisan ki is használt. Ezen az estén három zeneakadémista is színre lépett a három udvaroncként (Tóth-Fejes Dániel, Döbörhegyi Mihály, Csák Ádám), akik – mint a három katona a C'est la guerre-ben, vagy a három udvaronc az István a királyban – egymásra refelktálva, egymás mondatait folytatva, marionettbábu-szerűen jelentek meg. Bátki Fazekas Zoltánnak jutott az idős nagyherceg szerepe. Jelképes szereplő, maga testesíti meg a társadalmi rendet. A baritonista feladatának megfelelően megközelíthetetlen, hideg figurát alkotott. Mester Viktória szerepe szerint "prológ" volt, aki váteszként és a herceg dajkájaként tűnt fel; hogy épp melyikként, az a parókája színéből volt tudható. Mezzoszopránunk jósnője mintha egy romantikus operából lépett volna elő, míg a dajkát kedves, melegszívű figuraként ábrázolta.
*
Az est Vajda János Az ítélet című művével folytatódott, mely Dürrenmatt A baleset című novellájának operai újragondolása. Ez esetben egy sikeres, látszólag rendben lévő ember lép be egy, a múltját feltáró, játékos helyzetbe, hogy végül lélektani dráma bontakozzék ki a szemünk előtt.
Az ítélet - Rácz István, Balczó Péter, Szélpál Szilveszter és Cseh Antal
Vajda a tőle megszokott módon most is gyakran él a zenei idézetek, parafrázisok eszközével. Ezúttal legtöbbször az operett műfajához nyúl. Főhőse valóságos belépőt énekel, mikor munkájáról kérdezik, mikor pedig hódításaival kérkedik, mintha a „Vágyom egy nő után” dalbetétet hallanánk. Hasonló, némileg porosabb dallamvilág jut a „dicső” múlton kesergő hóhérnak. Mikor szótlanságából végre kibillen, hogy félelmetes alakként magasodjon a többiek fölé, a „Deres már a határ” kezdetét, majd egy amolyan igazi sírva vigadást hallhatunk hegedű kísérettel. A lassú rész után pedig jön a gyors („Hej!”), mint a 19. századi népszínművekben. A népszínmű és az operettdallamok mutatják: alapvetően operettbíróság, játékbíróság az idős uraké. Az operett mellett, helyzeti jellemzésként, szabályos, klasszikus zárlatokkal ellátott zongorakíséretes dal csendül fel ügyészi vádbeszédként, a megcsalt férj kitöréséhez Verdi stílusa dukál, a bordal pedig – akár csak az utolsó szavak prózai megoldása – mintha a Parasztbecsületből lenne ismerős. (Tekintve a házasságtörést, mint ősbűnt, jogos zenei megoldások.) Ezekkel a zeneszerzői eszközökkel Vajda elkönnyíti a drámát, és a néző már nem tudja, meddig játék a játék, és honnantól válik – egyáltalán válik-e? – a darab komollyá.
Az ítélet - Horváth István, Szélpál Szilveszter, Balczó Péter, Cseh Antal és Rácz István
A játékot a való élet filmthrillerszerű zenéje köti össze, illetve szakítja meg. A legsúlyosabb mondatok kiemelője pedig a csend, hiszen ahogy az est során elhangzott: „Csak a csend a tiszta beszéd.”
Traps szerepében Horváth Istvánra hárult a legnagyobb feladat, melynek maximálisan meg is felelt, mind hangja, mind színészi kvalitásai alapján. Arcjátékát szinte végig láttuk, a magabiztosságtól a fokozatos lerészegedésen át a játék komollyá válásáig. Rajta kívül a négy öregúrból ketten, a végig vidám hangulatban lévő Cseh Antal (Schneider) és Balczó Péter (Zorn) énekesként is hozták a tőlük megszokott magas színvonalat. Szélpál Szilveszter (Kummer) alakítása (szándékosan) elbizonytalanította a nézőt: nem is tudtuk, meddig játszott, és mikor volt komoly. Traps ellenpólusa, Rácz István (Pilet szerepében) már némaságában is fenyegető volt, játékából előbb lehetett sejteni hivatását, mint ahogy arra fény derült. A szereplők közül egyébként ő volt az, aki mindkét operában játszott. Dörgő basszusa a Selmeczi-operában is fajsúlyos szerepre predesztinálta, amelyben a milliomos apa erőteljes figuráját keltette életre, megteremtve az első rész legfeszültebb pillanatait. A második operában – visszatérő zsörtölődésével – Farkasréti Mária (Simone) házvezetője felelt a rondóformáért.
*
A két kisopera rendezője, Szabó Máté ezúttal is ízig-vérig színházat, valódi dalszínházat rendezett.
Poétikus az első operában a pillanat, mikor a konvenciókat áthágva a herceg közli a nevelővel, hogy barátjának szeretné tekinteni. A nevelő a földre dobja zakóját, majd mégis arról kezd értekezni, miért nem lehet a társadalmi határokat átlépni. Visszaemlékszik egy lányra is, akivel a becsület, a társadalmi rend, a konvenciók miatt lemondtak egymásról, mert így volt helyes. Majd visszaveszi, és beszéde végére lassan begombolja a felsőjét.
Szintén emlékezetes megoldás, mikor a második operában a Traps önmagát leleplező elszólását kiemelő erőteljes akkordra Pilet leveszi napszemüvegét, és jelentőségteljesen felé fordul, amitől előbbinek az ezt követő, hosszúnak tűnő pillanatnyi csendben szinte torkán akad a falat. Hogy ezeket a pillanatokat még jobban átéljük, a második kisopera szereplőinek arcát a föléjük lógatott vászonra vetítve kinagyítva is látjuk, így a darab a szokottnál is magasabb szintű színészi játékot követel.
Az ítélet - Horváth István
A két mű által megkívánt nagy létszámú zenekart Szennai Kálmán fogta össze, változatos színeket hozva elő a nagy báli zenéktől a második opera intim, lélektani pillanataiig.
Ha az előadás bármilyen hiányérzetet hagyhatott a látogatóban, az kizárólag a nézőszám volt, amit a cikk elején említett elfogódottság okozhatott. Pedig mind a két mű, mind pedig a színrevitel valódi színházi élményt nyújtott. A néző azzal a megnyugtató érzéssel távozhatott, hogy a magyar opera nagyon is élő műfaj, és van még olyan része, amelyik nem szakadt el a nézőktől.
V. Szűcs Imola
fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház
***
2026. április 18., Budapest, Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Selmeczi György:
Királyi fenség
Opera egy felvonásban
Ősbemutató
Szövegíró: Horváth Péter
Angol szöveg: Keszthelyi Kinga
Díszlettervező: Antal Csaba
Jelmeztervező: Füzér Anni
Világítástervező: Szilárdi Csaba
Videótervező: Czeglédi Zsombor
Koreográfus: Kováts Gergely Csanád
Dramaturg: Perczel Enikő
Karigazgató: Csiki Gábor
Rendező: Szabó Máté
Szereplők:
Prológ: Mester Viktória
Nagyherceg: Bátki Fazekas Zoltán
Albrecht: Erdős Attila
Klaus Heinrich: Szemenyei János
Kamasz Klaus: Kerek Dávid
Gyermek Klaus: Kriston Andor
Überbein: Kovács István
Samuel Spoelmann: Rácz István
Imma Spoelmann: Megyimórecz Ildikó
Löwenjoul grófnő: Balga Gabriella
Miniszter: Tóth-Fejel Dániel
Szárnysegéd: Csák Ádám
Orvos: Döbörhegyi Mihály Pál
Kapitány: Somogyi Balázs
Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara
Vezényel: Szennai Kálmán
*
Vajda János:
Az ítélet
Opera egy felvonásban Friedrich Dürrenmatt A baleset című kisregénye nyomán
Ősbemutató
Szövegíró: Várady Szabolcs
Forgatókönyvíró: Mátrai Diána Eszter
Angol szöveg: Keszthelyi Kinga
Díszlettervező: Antal Csaba
Jelmeztervező: Füzér Anni
Világítástervező: Szilárdi Csaba
Videótervező: Czeglédi Zsombor
Koreográfus: Kováts Gergely Csanád
Rendező: Szabó Máté
Szereplők:
Traps: Horváth István
Schneider: Cseh Antal
Kummer: Szélpál Szilveszter
Zorn: Balczó Péter
Pilet: Rácz István
Simone: Farkasréti Mária
Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara
Vezényel: Szennai Kálmán
***
CSELEKMÉNY
Királyi fenség
Történik egy kis német hercegségben, a 19-20. század fordulóján.
Az udvar a hercegi ház hagyományos, szertartásos életét éli, ám jövőjét sötét felhők árnyékolják be. Az országot gazdasági válság sújtja: rossz az aratás, bezárnak a bányák, a gyógyfürdők alig hoznak bevételt. A rózsák is hiába nyílnak, nem illatoznak.
A Nagyherceg elsőszülött fia, Albrecht kedélybeteg. Egy jóslat szerint félkezű herceg születik, ő lesz a kiválasztott, aki majd áldást hoz az országra. Nagy az öröm, amikor a kis herceg valóban megszületik. A kacska kezű Klaus Heinrich a hercegség reménységévé válik, a derék és béketűrő nép rajong érte. Neveltetése során elsajátítja az udvari etikett szabályait és a hercegi szerep kötelezettségeit. Különös gondolkodású nevelője, Überbein tanár megérteti vele, hogy születése, származása révén hivatása elrendeltetett.
A Nagyherceg halála után a korona Albrechtre, az idősebb fivérre száll; ő azonban a számára terhes protokolláris tisztséget Klaus Heinrichre ruházza át, egyúttal a „királyi fenség” címet adományozva neki.
Ekkor tér vissza az Óhazába az Amerikában meggazdagodott, mogorva Samuel Spoelmann, emancipált lányával, Immával. A milliárdos üzletember a gyógyvizektől vár gyógyulást.
Az ifjú herceg rajongva közeledik a független gondolkodású, szépséges Immához. A két magányos fiatal ugyanarra vágyik: kiszabadulni a saját világuk korlátai közül, és diadalmaskodni a hagyomány kényszerítő ereje felett.
A hercegséget egy csapásra megmenthetné az amerikai milliárdos lányának házassága a kacska kezű trónörökössel – frigyre lépne velük a régi, arisztokratikus és az új, modern, polgári világ. A jóslat beteljesedni látszik.
Imma azonban nem hajlandó pusztán udvari díszként élni. Szembesíti Klaus Heinrichet azzal, hogy a hercegség hagyományainak képviselete, a formák, a protokoll, a külsőségek őrzése kevés ahhoz, hogy megtépázott országát kivezesse a válságból. A hercegnek valódi felelősséget kell vállalnia.
Samuel Spoelmann csalódik szülőhazájában, és lányával együtt visszatér Amerikába.
Klaus Heinrichnek egyedül kell nagy akarattal és alázattal felkészülnie a kormányzásra. De a herceg nincs egyedül, vele tartanak ezrek.
A mesének pedig mégis jó a vége!
Az ítélet
Traps kereskedőnek egy éjszakán lerobban az autója, így jobb híján betér egy közeli házba. Itt nemcsak szállást és vacsorát kap, hanem nagyon is szívélyes fogadtatás várja. Négy nyugdíjas úriember és egy házvezetőnő invitálja őt a körükbe. Traps elfogadja a meghívást, és még a férfiak közös játékában is részt vesz.
A nyugdíjasok eredeti szakmájukat játsszák: a házigazda Schneider bíró, Kummer ügyvéd, Zorn ügyész, Pilet hóhér. A képzelt tárgyaláshoz már csak egy vádlott hiányzott – ezt a szerepet ölti magára az újonnan érkező Traps.
Az este a sok ínyenc fogástól és még ínyencebb boroktól egyre fergetegesebb lesz, a résztvevők egyre illumináltabb állapotba kerülnek. A játékról lassan kiderül, hogy nem is csupán játék. Az ártatlan Trapsnak fény derül egy bűnére vagy legalábbis immár halott ex-főnökére és a mögötte sejtelmesen meghúzódó szerelmi-féltékenységi történetre. Az önfeledt este tárgyalása és halálos ítélete végül tragikus fordulatot vesz.
forrás: OPERA
