Érthető és logikus választás a Bécsi Állami Operaházban A varázsfuvolát színpadra vinni. A turisták – akik ma már a bécsi operaközönség túlnyomó többségét teszik ki – imádják, és könnyű behozni a diákcsoportokat is erre az előadásra. A rendszeres operába járók pedig nyilván kíváncsiak, hogy milyen újdonságot lehet még kitalálni ennek az örök kedvencnek a színpadra állításában.

És újdonságban nincs hiány. A rendező, a cseh származású, Svájcban élő Barbora Horáková érezhetően tisztában van a célközönség igényeivel. A nyitány alatt három gyerek BMX biciklin jön be, iskolatáskával a hátukon, bicikliznek egy kicsit, majd bemennek egy elhagyatott kastélyféle épületbe, ahol különböző izgalmas dolgot találnak, óriási kalitkákat, madárfejű csontvázakat, poros képeket. Csúzlival lőnek a lépcső balusztrádján álló üvegekre (bár itt nem vagyok benne biztos, hogy a nézőtéren ülő diákok ezt felismerik, vagy egyáltalán tudják, mi az a csúzli), majd elbicikliznek. Természetesen ez a három BMX bandita lesz később a három fiú.

Sok a vetített háttér, gyakran ez is a madártematikában, ami a rendezés visszatérő eleme. A díszlet nagy mértékben kihasználja az óriási belmagasságot, többemeletes struktúrák között mozognak a szereplők.

Michael Nagl (Papageno)
(fotó: © Bécsi Állami Operaház / Michael Pöhn)

Jessica Pratt (az Éj királynője) és Pavol Breslik (Tamino)
(fotó: © Bécsi Állami Operaház / Michael Pöhn)

A rendező két ponton is embernagyságú bábokat használ. Papagena nem vénasszonynak van öltözve, hanem egy vénasszonybáb mögé bújik, amit ő irányít.

A második alkalom, amikor bábok jelennek meg, meglepőbb a dramaturgia szempontjából. Tamino és Pamina utolsó duettjében Tamino nem az addigi ruháját hordja, hanem rendes utcai öltözetben jelenik meg. Az ő ruhája a hátára kötött és vele hasonló nagyságú bábon van. A báb úgy mozog, mint ő: a lábuk bokában és csípőben össze van kötve, és a báb karjait az énekes egy bottal irányítja úgy, hogy a báb mozgása az énekes mozgásának a tükörképét képezi – két, a hátánál összekötött, szimmetrikusan mozgó figura. De a báb egy öregember: Tamino öregkori képmása. Majd Pamina is ugyanígy jelenik meg: két Tamino, két Pamina. A két báb hihetetlenül komplikált mozgássort végrehajtva összeölelkezik, megfogja egymás kezét (miközben persze az énekesek énekelnek – az osztott figyelem magasiskolája). A duett végén a szereplők leválnak a bábokról, amelyek – kézen fogva – a magasba emelkednek.

Mindez persze öncélú, művészieskedő, magamutogató furcsaságnak is hathatna, de a dramaturgiai koncepció fontos része. A fináléban ugyanis minden szereplő utcai ruhában van a színpadon. Az opera világában oly fontos felvilágosodás itt a hétköznapi emberré válást jelenti. Elmaradnak az ominózus díszletek, a romantikus jelmezek, és mindenki úgy jelenik meg, ahogy bejött a művészbejárón. Vitatható persze, hogy a finálé hogyan illeszkedett volna bele Emanuel Schikaneder szabadkőműves koncepciójába, de ez mindenesetre egy viszonylag új és szokatlan Varázsfuvola-értelmezés – és Mozart zenéjét tekintve nem is áll olyan távol a mű szellemétől.
 

Florina Ilie (Pamina) és Matthäus Schmidlechner (Monostatos)
(fotó: © Bécsi Állami Operaház / Michael Pöhn)

Ante Jerkunica (Sarastro)
(fotó: © Bécsi Állami Operaház / Michael Pöhn)

És nem is a díszlet, a bábok és a BMX biciklik jelentik a fő attrakciót, hanem a zene. Az persze nem meglepő, hogy a Bécsi Állami Opera zenekara világszínvonalon játszik. Talán kicsit meglepőbb, hogy a zenészek minden sallang és romantikus pátosz nélkül játszanak (és ez igaz az énekesekre is). A világ legnagyobb és leghíresebb operaházaiban, mivel a repertoár nagy része a XIX. századból való, a barokk és klasszikus operákat – Mozartot, Händelt, Purcellt, Monteverdit – sokszor kicsit (vagy néha nem is annyira kicsit) romantizálva adják elő.

Ennek itt nyoma sincs. Ez nagymértékben a karmester, Ivor Bolton érdeme, akinek óriási tapasztalata van a barokk és klasszikus operák és különösen Mozart műveinek előadásában, főleg mivel tizenkét évig a salzburgi Mozarteum zenekar vezetője volt. Ez alkalommal – talán a hely szelleme miatt is – érezhetően a bécsi Nicolas Harnoncourt stílusában adta elő A varázsfuvolát.

A Taminót éneklő Pavol Breslik ezt a harnoncourti egyszerűséget nagy rutinnal képviselte. Breslik a világ leghíresebb színpadjain játszott különböző Mozart-szerepeket, és Taminót is többször énekelte már, például egy emlékezetes előadásban a londoni Covent Gardenben.

Az előadás legnagyobb meglepetése azonban két fiatal és egyelőre kevésbé sztárolt énekes volt. Pamina szerepét a román származású Florina Ilie énekelte. Ilie eddig leginkább különböző francia operatársulatoknál, illetve a frankfurti operaházban lépett fel és inkább XX. századi művekben. De olyan természetességgel és professzionalizmussal játszotta (nem is beszélve a bonyolult bábjelenetről) Pamina szerepét, mint aki kiskora óta kizárólag Mozartot énekel.

Pavol Breslik (Tamino) és Florina Ilie (Pamina)
(fotó: © Bécsi Állami Operaház / Michael Pöhn)

Ilia Staple (Papagena) (fotó: © Bécsi Állami Operaház / Michael Pöhn)

A másik fiatal énekes Michael Nagl volt Papageno szerepében. A tapsrendben egyértelműen Nagl volt a közönség kedvence és nem csak Papageno hálás szerepe miatt. Nagl hazai pályán lépett fel: Bécsben nőtt fel, itt tanult énekelni és itt kezdte a pályáját. Papagenót többször is játszotta egyelőre rövid karrierje során, kezdve a 2022-es debütálásával a salzburgi fesztiválon. Nagl hangja ideális ehhez a szerephez, de ugyanezt lehet elmondani tagadhatatlan színészi és különösen komikus képességeiről.  

Az egyetlen énekes, aki kicsit távolabb állt a hangszerelés harnoncourti szellemétől, az az előadás legnagyobb sztárja, az angol Jessica Pratt volt. Pratt korunk egyik legelismertebb koloratúrszopránja és repertoárjában több Mozart-szerep is van, de mint globális sztár, előadásmódjában talán nehezebben alkalmazkodott az előadás szelleméhez.

A rendezés tehát a célközönség minden szegmense részére hozza, amit kell. Vannak itt tinibarát poénok, nem is beszélve a színpadi biciklizésről. Vannak látványos díszletek és vizuálisan elsöprő erejű háttérvetítések. A beavatottabbak számára pedig a felvilágosodás operájának van egy viszonylag új értelmezése. Végül és nem utolsósorban a bécsiek kapnak egy igazán bécsi, harnoncourti zenevilágot. Mindenki választhat ízlése szerint.

Nánay Bence

*

2026. június 22., Bécsi Állami Operaház

Wolfgang Amadeus Mozart:

A varázsfuvola

Opera két felvonásban

Librettó: Emanuel Schikaneder

Díszlettervező: Falko Herold

Videótervező: Falko Herold

Világítástervező: Stefan Bolliger

Jelmeztervező: Eva Butzkies

Bábtervező: Marius Kob, Eren Karakuş

Rendező: Barbora Horáková

Szereplők:

Sarastro: Ante Jerkunica

Tamino: Pavol Breslik

Beszélő: Adrian Eröd

Az Éj királynője: Jessica Pratt

Pamina: Florina Ilie

Első hölgy: Jenni Hietala

Második hölgy: Alma Neuhaus

Harmadik hölgy: Stephanie Maitland

Papageno: Michael Nagl

Papagena: Ilia Staple

Monostatos: Matthäus Schmidlechner

Közreműködik a Bécsi Állami Opera Zenekara és Kórusa

Vezényel: Ivor Bolton

lead-kép: Ilia Staple (Papagena) (fotó: © Bécsi Állami Operaház / Michael Pöhn)