A Macbeth szüzséje nem kínálta magát tálcán a librettistáknak és az operakomponistáknak, Giuseppe Verdit azonban ez korántsem tántorította el. Shakespeare tragédiáját a világirodalom egyik legnagyszerűbb alkotásának tartotta, s ha már nem lehetett belőle valami megszokottat létrehozni, egy szokatlanul nagyszerű operát komponált. Nincs tehát semmi meglepő abban, hogy az utóbbi évtizedekben az 1840-es években született művei közül éppen ez vált a világ operaházainak leggyakrabban játszott darabjává. Szlovákiában ugyanakkor az elmúlt közel nyolcvan esztendő során viszonylag ritkán került színpadra: a Kassai Nemzeti Színházban 2024-ben mutatták be először, a pozsonyi teátrum repertoárjából pedig lassan két évtizede hiányzik.

A Macbeth Shakespeare egyik legfeszesebb dramaturgiájú tragédiája, a hatalomvágy természetének talán legmegrendítőbb színpadi ábrázolása. A trón megszerzésének vágya és elvesztésének paranoiája fokozatosan fordítja ki önmagából a címszereplőt, akinek erkölcsi és lelki leépülése áll a dráma középpontjában. A véres kezű skót uralkodó saját becsvágyának foglyává válva gázol egyre mélyebbre a bűnben, miközben tetteinek következményeitől rettegve mindinkább elveszíti kapcsolatát a valósággal. Shakespeare művének kortalanságát éppen ez a mélylélektani pontosság adja: a zsarnokság működési mechanizmusa és az emberi jellemre gyakorolt romboló hatása évszázadok óta alig változott. Erre a gondolatra építette a Kassai Nemzeti Színház 2024 márciusában bemutatott Macbeth-produkcióját Anton Korenči is, aki a történetet történelmi közegéből kiemelve, groteszk és ironikus elemekkel átszőtt színpadi világban értelmezte újra.

Takarékossági okokból a produkció egy korábbi Tannhäuser-előadás díszleteit vette át, az így kialakított színpadképek azonban megfelelő keretet biztosítottak a cselekménynek, s jól illeszkedtek a rendezői elképzelésekhez. Korenči elsősorban a hatalom természetrajzát ábrázolja, ezért kiemeli a történetet a középkori közegből, és igyekszik teljesen deheroizálni a címszereplőt. A jelmezek ugyan leginkább a két világháború közötti időszakot idézik, mégsem köthetők egyértelműen egyetlen korszakhoz sem, ami tovább erősíti a színpadi értelmezés időtlenségét.

Jelenet

A színpadra állítás példázatszerűen vizsgálja a társadalom hatalmi viszonyait, Macbeth erkölcsi lezüllését és az erőszak spirálját, amely végül magával rántja a becsvágyuktól elvakult, gátlástalan főszereplőket. Az előadástól nem idegen az irónia és a groteszk sem. A tragikus és komikus elemek keveredése Shakespeare drámáira is jellemző, Korenči koncepciójában pedig elsősorban a hatalom kisszerűségét és abszurditását hivatott érzékeltetni. A rendező teljesen megfosztja Macbethet hősi vonásaitól, és egyfajta antihősként jeleníti meg: olyan akaratgyenge figuraként, aki felesége és a főurak bábjaként sodródik az eseményekkel.

Az első felvonásban nem Lady Macbeth olvassa fel férje levelét, hanem maga Macbeth számol be annak tartalmáról, méghozzá olyan hangnemben, mintha magyarázkodna hitvesének. Ezt követően papucsban, egyszerű vacsoráját fogyasztva hallgatja végig a nő hatalomról szőtt terveit: a férfi tehát felesége alárendeltjeként jelenik meg. A házaspár otthona egy huszadik század eleji polgári villa belső terét idézi, amelynek agancscsillárja, bőrfotelje és egyéb, nem éppen kifinomult ízlésről árulkodó berendezési tárgyai a lakók szellemi korlátoltságát hangsúlyozzák.

A vészbanyák az első felvonásban egy bordélyház alkalmazottjaiként jelennek meg, a harmadik felvonásban azonban már Macbeth rémálmainak szereplőivé válnak. Fekete-fehér ruhát viselő, várandós asszonyok alakját öltik magukra, akik fenyegetően körbezárják a címszereplőt. Eközben a háttérben vetített filmen egy gyermekét elveszítő anya tragédiája bontakozik ki, ami akár a Macbeth házaspár múltjának valamely feldolgozatlan traumájára is utalhat, de Macduff családjának lemészárlását is felidézheti.

Marek Gurbaľ (Macbeth)

Az alvajáró jelenetben az orvos és az udvarhölgy ezoterikus eszközökkel próbálja megtisztítani a teret az ártó szellemektől. Macbeth és felesége számára valóság és képzelet mindinkább összemosódik, realitásérzékük fokozatosan cserbenhagyja őket, ami végül bukásukhoz vezet. Korona és palást helyett a hatalom jelképe egy díszes nyaklánc és egy aktatáska, amelyeket az első felvonásban Macbeth, az utolsó jelenetben pedig a megrémült Malcolm kezébe nyomnak. Macduff szigorú tekintettel méri végig a diktátor utódját, majd hatalmas rács ereszkedik a színpadra. A kör bezárul: a hatalomgyakorlás törvényszerűségei újra és újra megismétlődnek, a zsarnok bukása pedig korántsem jelenti a zsarnokság végét.

Macbeth szólama a legnehezebb Verdi-baritonszerepek közé tartozik, így több mint dicséretes, hogy Marek Gurbaľ rutinosan, komolyabb technikai hibák nélkül énekelte végig az estét. Olykor ugyan túlságosan is lekötötte figyelmét a kotta hű megszólaltatása, így kevesebb energiája maradt a zenei megformálás finomabb árnyalataira, de összeségében élvezetes alakítással örvendeztetett meg bennünket. Hangadottságai megfelelőek a szerephez, a rendezői elképzeléseket pedig szinte tökéletesen valósította meg. Olyan életszerűen varázsolta elénk a pitiáner papucszsarnok alakját, hogy színészi teljesítménye kárpótolt kisebb vokális hiányosságaiért.

Tatiana Paľovčíková-Paládiová kellő drámai erővel és meggyőző színészi játékkal formálta meg Lady Macbeth embert próbáló szerepét. A magasabb fekvésű, szenvedélyes kitöréseket olykor forszírozva, éles, már-már kiabáló hangon szólaltatta meg, ugyanakkor mindvégig határozott jelenség maradt a színpadon. A koloratúrákat szépen megoldotta, énekléséből pedig nem hiányzott a lendület és kifejezőerő sem. Értelmezésében Lady Macbeth domináns, férjén uralkodó asszonyként jelent meg, aki kíméletlen következetességgel terelte végig a címszereplőt a hatalom felé vezető úton.

Myroslava Havryliuk (Udvarhölgy) és Tatiana Paľovčíková-Paládiová (Lady Macbeth)

Banquóként a kárpátaljai magyar énekes, Mihály Podkopájev lépett színpadra, akit érces zengésű, a mélyebb regiszterekben is erőteljes basszusa ideálissá tett a szerepre. Otthonosan mozgott Verdi zenei világában, szép dallamíveket rajzolt, és érthetően artikulálta az olasz szöveget. Vokális teljesítménye mellett színpadi jelenlétével is méltóságot és súlyt adott a tragikus sorsú figurának.

Macduff szerepében Martin Šrejma kellemes hangszínű, erőteljes tenorjával és kulturált éneklésével hívta fel magára a figyelmet. A magasabb fekvésű szakaszokat is magabiztosan szólaltatta meg, miközben mindvégig érződött, milyen biztos technikai tudással bánik a hangjával. Különösen emlékezetes volt a negyedik felvonásban felhangzó „Ah, la paterna mano” kezdetű áriája, amelyet remek stílusérzékkel, nagy érzelmi töltettel és drámai kifejezőerővel tolmácsolt, s amelyet a közönség szép tapssal jutalmazott.

Maksym Kutsenko hitelesen és energikusan keltette életre Malcolmot, különösen a Macduff-fal és az énekkarral közösen énekelt jelenetei sikerültek jól. Az orvos, illetve az udvarhölgy szerepében Martin Kovács és Myroslava Havryliuk nyújtott figyelemre méltó teljesítményt.

A Kassai Nemzeti Színház énekkara az előadás egyik legnagyobb erősségének bizonyult. Mind a férfi-, mind a női kar tagjai nagyszerű felkészültségről tettek tanúbizonyságot, kiegyenlített, színgazdag hangzásvilágot teremtettek, és lendületesen szólaltatták meg Verdi muzsikáját. Az együttes fegyelmezett, szépen összehangolt éneklésével jelentősen hozzájárult a nagy tömegjelenetek hatásos atmoszférájának kialakításához. A felvonások fináléi rendre magukkal ragadóan hangzottak fel, de különösen emlékezetes maradt a negyedik felvonás „Patria oppressa” kezdetű kórusa, amely megrendítő erejével az egész este egyik zenei csúcspontja volt.

Jelenet

A zenekar Igor Dohovič irányításával biztos támaszt nyújtott az énekeseknek. A muzsikusok hatásosan emelték ki a drámai csúcspontokat, miközben a líraibb részleteket is érzékenyen interpretálták. A karmester gondosan építette fel az egyes felvonások zenei-dramaturgiai íveit, s ügyelt arra, hogy az előadás sodrását ne törjék meg a közönség tetszésnyilvánításai. Csak a nagyobb szerkezeti egységek lezárásakor engedett hosszabb lélegzetvételnyi szünetet, így a zenei folyamat feszessége mindvégig töretlen maradt.

Az október végi Macbeth-előadás meggyőzően bizonyította, hogy érdemes operát nézni Szlovákia második legnépesebb városában, mert a Kassai Nemzeti Színház operatagozatának professzionalizmusa – minden anyagi nehézség ellenére – vitathatatlan.

Péter Zoltán

fotó: Kassai Nemzeti Színház / Joseph Marčinský

*

2026. október 30., Kassai Nemzeti Színház

Giuseppe Verdi:

Macbeth

Opera négy felvonásban, két részben, olasz nyelven, szlovák felirattal

Librettó: Francesco Maria Piave

Fordítás: Anton Korenči

Dramaturg: Stanislav Trnovský

Díszlettervező: Juraj Fábry

Jelmeztervező: Simona Vachálková

Mozgáskonzultáns: Andrej Petrovič

Fotók: Joseph Marčinský

Videó: Tomáš Hodermarský

Korrepetitor: Júlia Grejtáková, Daniel Boronkay

Koncertmester: Peter Michalík

Zenei rendező, karigazgató: Peter Valentovič

A karigazgató asszisztense: Iryna Demyanyshyna

Rendezői koncepció: Stanislav Trnovský, Anton Korenči

Rendező: Anton Korenči

Szereplők:

Macbeth: Marek Gurbaľ

Lady Macbeth: Tatiana Paľovčíková-Paládiová

Banquo: Mihály Podkopájev

Macduff: Martin Šrejma

Malcolm: Maksym Kutsenko

Lady Macbeth udvarhölgye: Myroslava Havryliuk

Orvos: Martin Kovács

Macbeth szolgája: Oliver Olejár

Gyilkos: László Havasi

Szolga: Kristián Guttek

Első jelenés: Mihály Podkopájev

Második jelenés: Silvia Ondočko

Harmadik jelenés: Filip Doboš

Duncan: Pavol Cebák

Gyerekek: Marko Andrejko / Martin Závadský

Közreműködik a Kassai Nemzeti Színház Zenekara és Énekkara

Karmester: Igor Dohovič