A hangerő és az intonáció megítéléshez két „mérési" helyszínt választottam. Az első részt igazán pompás pozícióból, a földszint hatodik sorából hallgattam végig, a második részt pedig a legfelső szintről, a diákjegyesek állóhelyéről. Az első félidőben Bartoli hangját kielégítő nagyságúnak hallottam. Elképesztő pianóit lesve észre lehetett venni, hogy mekkora erőfeszítés árán jön létre egy-egy hosszan kitartott, halk hang; milyen koncentrációt igényel ezen hangok vibratómentes megszólaltatása, milyen mérnökien kell adagolni a levegőt, hogy szükség esetén ezek a pianók nyílegyenesen cressendáljanak majd decressendáljanak. Ámulni kellett a művészi extázis és a tökéletesen kontrollált testi működés harmóniájától.

Bartolinál az ész, a szív és a rekeszizom összehangolása egyedülálló. "...az ész, a szív és a rekeszizom összehangolása egyedülálló..." Díszítőtechnikája, híven a művek szelleméhez, néha a „parasztvakítás" minősített esete, egyszer-egyszer össze is folynak a tizenhatodok, trilláiban pedig nem mindig válnak el kristályosan az egyes hangok. A gyors tempókat többször is még gyorsabban kérte (két alkalommal is leolvasható volt, hogy tempo, tempo szavakkal buzdította a zenekart, egyszer például a „Come nembo che fugge col vento" kezdetű áriában, amit nem is a Tempo, hanem Gyönyör énekel…), talán „levegő-gazdálkodási" okokból. Az elképesztő díszítéseken a da capo áriák visszatéréseiben természetesen csavart még egyet.

Igazán nagy drámai tehetségét az olyan tételekben igazolta, mint a „Caldo sangue" a „Io sperai trovar nel vero", a „Lascia la spina" vagy az „Ah, mio cor". És ne feledkezzünk meg a produkció hatáselemzésekor Bartoli lényének kisugárzásáról, színpadi viselkedésének megejtő egyszerűségéről és bájáról, emberi gesztusainak őszinteségéről. (No, mindezek már az emeleti ülésekből kevésbé látszódtak.) Én elhittem neki, hogy meglepődött azon, hogy mennyien és mennyire szeretik őt Magyarországon.

A Bázeli Kamarazenekarhoz jó kapcsolat fűzi az énekesnőt. Az együttes (hallottam a zenekart Bázelben és néhány éve Budapesten is) stabil, de nem kiugró minőségre képes, stiláris tekintetben (barokk, bécsi klasszikus és 20. század) rugalmas és tanulékony. Most nagyszerű koncertmesterük (Julia Schröder) irányításával kísértek, többnyire jól, néhány baki azonban be-becsúszott. A historikus hangszerkópiák (trombita, oboa) játékosai az elfogadhatónál többször húzták fel a hallgatóság szemöldökét, egyszer-egyszer pedig a vonóskar intonációja sem volt kifogástalan. (Az együttes honlapja szerint Bartoli ezt a műsorát majd csak június 20-án énekli Bázelben, s a zenekari tagok listáját nézegetve pedig kitűnik, hogy Budapestre nem a „törzsgárda" jött el: nem mindegyik pultnál a legjobb muzsikus ült…)

Az előadás hamisságai nem ugyanúgy szólnak elől, mint hátul. Az első sorokban az ember még könnyedén elválasztja az énekhangot a kísérettől, sőt, ha kifejezetten az énekest figyeli, a kíséret diszkréten a háttérben marad. A kis tévesztéseket észre sem lehet venni. 20-30 méterrel messzebb viszont már akusztikailag képtelenség az énekszólam és a zenekari kíséret szétszálazása, olyan, mintha minden egyetlen hangforrásból érkezne, a legkisebb megingás is a hamisság érzetét kelti, és nem lehet eldönteni, hogy az énekes vagy valamelyik hangszeres hibázott. Kivétel itt is akad, ha például a trombitás fúj nagy luftokat… Egy-egy ilyen gikszer dominószerű borulásokat is eredményezhet, és távolabbról hallgatva Bartoli gyorsabb tempói is a kaotikusság érzetét kelthetik. "Bartoli nem cirkuszolt..."

Molnár Szabolcs

fotók: Művészetek Palotája (sajtófotók) 

2009. május 1., Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

CECILIA BARTOLI
és a
Bázeli Kamarazenekar

Alessandro Scarlatti

San Filippo Neri – „Qui resta… L’Alta Roma" (a Könyörület recitativója és áriája)
Sedecia, re di Gerusalemme – „Caldo sangue" (Ismaele áriája)
Sedecia, re di Gerusalemme – „Ahi qual cordoglio… Doppio affetto" (Ismaele recitativója és áriája)

Georg Friedrich Händel

F-dúr concerto grosso, op. 3/4; Menuetto
Il trionfo del Tempo e del Disinganno:
„Un leggiadro giovinetto" (a Gyönyör áriája)
„Io sperai trovar nel vero" (a Szépség áriája)
„Come nembo che fugge col vento" (a Gyönyör áriája)

Ouverture és Sonata
„Lascia la spina" (a Gyönyör áriája)
La Resurrezione – „Disserratevi, o porte d’Averno" (az Angyal áriája)

F-dúr concerto grosso, op.3/4; Andante – Allegro
Rinaldo – „Augelletti" (Almirena áriája)
Giulio Cesare in Egitto – „Se pieta" (Cleopatra áriája)
Amadigi di Gaula – „Destero dall’empia, dite" (Melissa áriája)

F-dúr concerto grosso, op. 3/4; Andante – Allegro
Alcina – „Ah, mio cor" (Alcina áriája)

Lotario – Ouverture és Gavotte
Rinaldo – „Dunque i lacci… Ah, crudele" (Armida áriája)
Lotario – „Scherza in mar" (Adelaide áriája)