A népszerű basszistát és fesztiváligazgatót az interjú első részében az Operafesztiválról, a második részben operaénekesi pályafutásáról kérdeztük.
2. rész
Diákkorában zongorázott, hegedült, és zenegyűjtő is volt. Mikor kezdett énekelni?
Édesanyám gyerekkoromban mindig énekelt nekünk, sokat zenéltünk is otthon. Édesapám hegedült, noha a foglalkozása építész volt. Számomra nagyon fontos Kodály és Bartók szellemisége, és az, hogy a "lelkünkben is énekeljünk". Szüleinkkel operába és koncertekre jártunk, de együtt is énekeltünk; népdalokat, sőt, még gregoriánt is. Egy nagyon szép, éneklő családom volt. Szombatonként járt hozzánk a zongoratanárnő, és hegedültem is, de hamar kiderült, hogy van énekhangom is. Énekeltem az általános iskolai kórusban, 14 éves koromtól pedig már felnőtt kórusban, ahol felhívták rá a figyelmemet, hogy érdemes lenne komolyan tanulnom az éneklést.
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába jártam, de édesapám - bölcs ember lévén - azt mondta: "fontos dolognak tartom, hogy zenével foglalkozol, de az is fontos, hogy legyen egy privát szakmád is". Én pedig úgy döntöttem, hogy fogorvos leszek. Közben azonban felvettek a Zeneakadémiára, és ekkor végleg eldöntöttem, hogy operával szeretnék foglalkozni. "A milánói Scala ösztöndíjasa lehettem..."
A Zeneakadémia elvégzése után nagy lehetőség nyílt meg előttem: 1986-1988-ig, Magyarországról elsőként - természetesen meghallgatásokat követően - a milánói Scala ösztöndíjasa lehettem. Elkezdtem olaszul tanulni, megismertem az olasz repertoár egy jelentős részét, olasz korrepetitorokkal dolgozhattam, és több mint 100 előadást meghallgattam - van, amelyiket tízszer is. Nagyon nagy művészeket láthattam, olyanokat, mint Domingo, Pavarotti, Carreras, Cappuccilli, Freni, Gruberova és nagy karmestereket, mint Riccardo Muti, Giuseppe Patané, Claudio Abbado, Carlos Kleiber és sorolhatnám még a számos élményemet, ami Milánóhoz köt. Koncerteken is felléptem, majd elmentem előéneklésre Luzernbe, az ottani Stadttheater-be. Ott szerződtetett Marcello Viotti, a jeles olasz karmester. Ezt követően legalább 15 produkcióban volt szerencsém vele fellépni, nagyon sokat tanultam tőle. Sajnos, pár évvel ezelőtt nagyon fiatalon meghalt.
fotó: Operaportál
Mikor és hol debütált?
Az első fellépésem a Magyar Állami Operaházban volt, Wagner Parsifaljában énekeltem Titurelt. Ezt követően 2 produkcióban is énekeltem a milánói Scalában, Luzernben pedig Mozart: Figaro házasságában léptem fel, Don Bartolo szerepében. Azóta 40 szerepet énekeltem el. A szerepek nagyon széles skáláját ismerhettem meg és adhattam elő az orosz repertoártól az olaszon át a németig. Nem csak operákat, de számos oratóriumot és dalt is.
Felléptem Monteverdinek a Poppea megkoronázása és az Orfeo című operáiban, valamint Schütz, Vivaldi és Bach oratóriumokban. A kortárs zeneszerzők közül pedig énekeltem Arvo Paert, Henzét, Szokolayt, Petrovicsot, Ránkit, és Szőnyi Erzsébetet is.
Nagyon közel áll hozzám Verdi: A végzet hatalmában Padre Guardiano szerepe, a Don Carlosban Fülöp király, Wagner Parsifaljában Gurnemanz, a Tannhäuserben Hermann őrgróf. Sokat énekeltem Beethoven Fideliójában Roccót, a legtöbb estén azonban Mozart Varázsfuvolájában léptem fel, Sarastro szerepében.
Szerintem a hangi adottság és a lelki felkészültség határozza meg, hogy egy énekes milyen szerepeket énekelhet el. A washingtoni opera például a 90-es évek közepén egyszer felkért, hogy a Don Carlosban énekeljem el a Főinkvizítor szerepét. Én azt feleltem: ha már Don Carlos, akkor Fülöp király. Az van nekik, mondták, Főinkvizítorra van szükségük. Én pedig azt válaszoltam: sem habitusom, sem hangi adottságaim nem tesznek arra alkalmassá, hogy ezt a szerepet elénekeljem. Vagy: Hagen szerepét bizonyára nem fogom tudni és nem is szeretném elénekelni. Az egy más fajsúlyú szerep, testileg és hangilag is, oda valóban egy Martti Talvela típusú énekes kell. Jobb, ha az ember óvatosan vállal szerepeket. Volt egy "kritikus szerep" is, amit elvállaltam: Gounod Faustjában Mefisztó, ami basszbariton szerep. Én viszont hangi adottságaimnál fogva basso profondo, azaz mélybasszus vagyok, ami egyébként világszerte igen ritka hangfajnak számít.
Ozmint 3 rendezésben is énekeltem, legalább 90 előadáson. Amikor a rendezőnek volt kellő fantáziája és a szerep megformálását tekintve nem azt vette alapadottságnak, hogy Ozminnak kétméteres, nagydarab embernek kell lennie, hanem egy mozgékony, fürge Ozminnak, én mindig megfeleltem.
Ozmin szerepében (partnere Derecskei Zsolt)
a Magyar Állami Operaházban, 2003-ban (fotó: Mezey Béla)
Buffo szerepeket is énekel?
Több alkalommal énekeltem a Sevillai borbélyban Don Basilio szerepét, ami mindig nagyon közel állt hozzám és amit egyébként mindig serioso basszusok szoktak énekelni, annak ellenére, hogy egy komikus darabról van szó. De próbálkoztam Musztafa szerepével is az Olasz nő Algírban című operában. Szívesen elénekelném a Don Pasquale címszerepét, vagy Don Magnificót a Hamupipőkében, de koromnál fogva még nem kerestek meg ezek a szerepek. "A hang a lelkiállapotunkat tükrözi..."
Az, hogy mit tud az ember elénekelni, egyrészt kondíció és gyakorlás kérdése, a hangot állandóan karban kell tartani. Másrészt a hang, ami belőlünk jön, a lelkiállapotunkat tükrözi. Nincs olyan énekes, akinek nem volt kevésbé sikerese időszaka. Mostanában persze elfoglaltságaim miatt még hetente sem tudok gyakorolni, de ha valamire készülök, azt megelőzően nagyon intenzíven gyakorlok.
Sokkal többet énekelt külföldön, mint Magyarországon. Mi ennek az oka?
Amikor leszerződtem Svájcba, majd Németországba, olyan feladatokat kaptam, amilyeneket akkor Magyarországon nem biztos, hogy megkaphattam volna. Én mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy kötődjek egy színházhoz. Ekkor ugyanis a rendezővel másfél hónapot végig tudok dolgozni, analizálni tudom a szerepemet, műhelymunkát tudok végezni, amit nagyon szeretek. A 90-es évek közepén ráadásul létszámstop volt a Magyar Állami Operaháznál, akkor nem is volt arra lehetőség, hogy hazajöjjek és oda szerződjek. Ettől függetlenül 2005-ig rendszeresen felléptem a Magyar Állami Operaházban.
Nem tart attól, hogy Magyarországon egyre inkább a Miskolci Operafesztivál igazgatójaként, és nem operaénekesként tartják majd számon?
Nem vagyok hiú ember. Zenészkörökben pontosan tudják, hogy operaénekes vagyok.
A Magyar Állami Operaházban is betölt egy pozíciót.
Ott jelenleg művészeti tanácsadó vagyok, a nagyszerű Fischer Ádám és Kovalik Balázs mellett dolgozom. Segítettem a jövő évi műsorterv elkészítésében, és az egyes előadások szereplőinek kiválasztásában is komoly szerepem volt, beleértve a külföldi vendégművészeket is. A Nemzeti Filharmonikusokhoz is kötődöm, Kocsis Zoltán mellett is művészeti tanácsadóként dolgozom. Segítem őt a programok összeállításában, és közben igyekszem tőle minél többet tanulni és élvezni azt az általa vezetett műhelymunkát, amely csak a legnagyobbakra jellemző.
Van énekes példaképe?
Az olasz repertoár áll hozzám legközelebb, ezért talán Cesare Siepit említeném elsőként, aki egy hihetetlen kvalitású basszista volt. Természetesen több szláv kollégát is szívesen említek, például Nyikolaj Gyaurovot, és Boris Christoffot. A magyar énekesek közül pedig Polgár Lászlót és Kováts Kolost. Most csak olyan énekeseket említettem, akiket testközelből is hallhattam és láthattam.
Van ideje zenét hallgatni?
Természetesen sokat hallgatok zenét "hivatalból". Tudnom kell, hogy hol, milyen darabokat játszanak, így havonta több külföldi operaház előadását is megnézem. Esténként szoktam régi felvételeket is hallgatni. Ilyenkor felteszem például Tancredi Paserót, Alexander Kipnist vagy a Bruno Walter által vezényelt fantasztikus Figaró házasságát a Metropolitanből, Ezio Pinzával.
Hol szeret leginkább énekelni? Van kedvenc operaháza?
Nagyon jól éreztem magam Amerikában. Ott elkényeztetik az énekeseket, az operaház egész csapata arra törekszik, hogy a vendégénekesek a legjobb formájukat hozzák. "Mindig kerültem az intrikát..." De jól éreztem magam Párizsban is, vagy a tavalyi évben a bolognai Teatro Communaléban. Elkényeztettek persze a milánói Scalában is, amikor még ösztöndíjasként ott felléptem. Sok helyen éreztem, hogy nagy szeretettel vesznek körül, de én is mindig kerültem az intrikát és hogy véleményt mondjak a kollégákról. Most, fesztivál igazgatóként vagy tanácsadóként is nehezen teszem ezt meg. Ha mégis szükséges, azt mindig segítő szándékkal teszem. Évek óta járok nemzetközi versenyekre zsűrizni, ezekre a helyekre rendszeresen vissza is hívnak, vagyis elfogadják a véleményemet. Ezt nagy megtiszteltetésnek tartom, ugyanakkor önbizalmat is ad ahhoz, hogy bizonyos kérdésekben döntéseket tudjak hozni.
A Fidelio koncertszerű előadásán (Rálik Szilviával) Miskolcon,
a Művészetek Házában, 2008-ban (fotó: Miskolci Operafesztivál Kht.)
Kik voltak a legemlékezetesebb partnerei?
Piero Cappuccilli, mind a Trubadúrban, mind a Rigolettóban. Utóbbi operát Renato Brusonnal is énekeltem, a Trubadúrt pedig MicheleCriderrel is. Szívesen említem Giuseppe Giacominit, akivel az Aidában léptem fel. Sokszor énekeltem Ramon Vargas-szal, és felléptem Giorgio Zancanaróval, Bruno Polával. Felejthetetlen marad számomra a Jelena Obrazcovával való szereplésem is a Trubadúrban. Fogtuk egymás kezét, mielőtt beléptünk a színpadra. Olyan nagy karmesterekkel is együtt dolgozhattam, mint Carlo Franci, Marcello Viotti, Fabio Luisi, Daniele Gatti, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patané, hogy csak az olaszokat említsem. És még sorolhatnám.
Énekesi tervei?
Ősszel megyek Párizsba Varázsfuvolát énekelni. Már idén is hívtak Mexikóba, ahová nem tudtam elmenni, de jövőre szeretnék. Ott valószínűleg Ozmint fogok énekelni. Sajnos most kevesebb időm van, számos felkérést nem tudtam elvállalni. Hamarosan el kell döntenem, hogy maradok-e a menedzseri pályán - ahol szolgálhatom a magyar operakultúrát, akár mint tanácsadó, akár mint a Miskolci Operafesztivál igazgatója -, vagy újból elkezdek gyakorolni. Nincs késő, mert egy basszistának még 48 évesen is bőven van ideje, akár húsz évet is aktívan énekelhetek még.
Csák Balázs
