A szólisták nélküli opera koncepciója bevált: a kórus nemcsak a történetet mesélte el, hanem az egyes karaktereket is megszemélyesítette. Az énekkar különböző egységei keltették életre a három abszolút főszereplőt, Szemérmetes Erzsókot, a széles tenyerű Fejenagyot és Bagarját (a többi szereplő kimaradt az adaptációból). A komponista által elvégzett dramaturgiai egyszerűsítés megfelelt a zenés színházi műfaj követelményeinek, az epikus műből megelevenedett, élő drámai alkotás lett. A „koncert kórus-opera" 18 zárt számból épül fel, ezek egy része a barokk korban kialakult jellegzetes műfajokat idézi. A zenetörténeti jártassággal és zeneszerzői tudással megkomponált fúga (No. 3. Hortyogó fúga), korál (No. 4.) és air (No.11.) mellett több recitativo is helyet kapott (főleg zenekari kíséretes recitativo accompagnatók, de a barokk és klasszicista dalművek recitativo-gyakorlatának megfelelően egyes részeknél - a csemballót helyettesítve - csak zongora kísérte a kórust). A magyar kórusmuzsika elsősorban Kodály nevével egybeforrott nemes hagyománya mellett a zenei hangzás egyes helyeken Puccini vígoperája, a Gianni Schicchi szellemiségét idézte, másutt Sosztakovicsra vagy Prokofjevre asszociálhattunk. A szerelmi vallomásoknál - a paródia szellemiségének megfelelően mintegy idézőjelbe téve - igazi romantikus bel canto dallamíveket hallottunk, a verekedésnél pedig egy valódi csata-tablójelenet elevenedett meg előttünk. A végső roham előtt egy hatásos induló adott a kocsmai összecsapásra jelt, a verekedés hevében pedig egy helyütt még Liszt Les preludes című szimfonikus költeményének közismert motívuma is felcsendült.

 

A Debreceni Kodály Kórus (karigazgató: Pad Zoltán), mint abszolút főszereplő minden szempontból megfelelt a követelményeknek. Professzionális együttes, minden szólam sokat dolgozott az ideális hangzáskép kialakításán. Amikor kell, elemi erővel szólnak, de a lírai részek bensőséges pianói is maradandó élményt hagynak a tolmácsolásukban. A karakterizáló képességük megmutatására is tág terük nyílt: hitelesen bújtak a szereplők bőrébe, hangszínükkel láttatni tudták a hősökben lezajló folyamatokat. A Debreceni Filharmonikus Zenekar felszabadult, lendületes, dinamikus játéka is példaértékű - nyilvánvaló volt, hogy örömmel vesznek részt az alkotómunkában. A Szegedi Operafesztiválon David Alagna Egy halálraítélt utolsó napja című operájában is bizonyító zenekar nívójára biztos garancia a főzeneigazgató, Kocsár Balázs, aki immáron több éve a hamburgi opera vendégkarmestere (most is éppen egy sikeres Rigoletto-sorozatról érkezett haza a német nagyvárosból). Kocsár Balázs ezúttal igazi alkotótársnak bizonyult: Tóth Péter partitúrájának minden rétegét kibontotta és igazi csapattá fogta össze a zenekart és a kórust. Reméljük, a közönség és a közreműködők számára is emlékezetes ősbemutatót a jövőben további előadások is követni fogják.

***

 

 

A komédiát az est második részében az opera antik gyökereihez, az ókori görög színházi tradícióhoz visszanyúló és azt feltámasztani kívánó neoklasszicista Sztravinszkij-mű, az Oedipus rex ellensúlyozta. A Szophoklész-dráma alapján a XX. század első felének meghatározó francia művésze, Jean Cocteau írta a librettót, aki a zeneszerzővel együtt minimális szcenírozást képzelt el a színpadon. Az első előadásra koncertszerűen került sor 1927-ben, Párizsban, a következő évben pedig a bécsi Staatsoper tűzte a műsorára. Azóta inkább koncertszerűen hangzik el, hazánkban is ez a tendencia érvényesül: a Magyar Állami Operaház színpadán sohasem került színre. "Cselóczky Tamás képes volt a figura súlyát megjeleníteni ..." A Zeneakadémia falai között számos alkalommal megszólalt, a Művészetek Palotájában éppen egy évvel ezelőtt, 2009. január 18-án adta elő először a Budafoki Dohnányi Zenekar, Dian Tchobanov vezényletével.
Az Oedipus rex középpontjában a címszereplő áll, a többi szereplő az ő vonatkozási rendszerében kap fontosságot. Ezért egy olyan átütő erejű tenoristán is múlik a darab interpretációja, aki a jelenlétével képes megfelelő súlyt adni az antik tradíciónak megfelelően statikusan elidegenített, de ugyanakkor saját életének tudatalattijával szembesülő tragikus hősnek. Az utóbbi évek legújabb tenorista felfedezettje, Cselóczky Tamás képes volt a figura súlyát megjeleníteni, bár színészileg és hangilag még érnie kell. Ígéretes tehetség, jó irányban halad, minden eshetőség meg van rá, hogy kiváló hőstenor legyen. Pár éve tűnt fel az Operettszínházban és vidéki színpadokon, Szegeden és Debrecenben énekel, és néhány olyan szép szerep is áll már mögötte, mint Manrico, Radames és Kalaf. Ez utóbbit idén a Szegedi Szabadtéri Játékokon is énekelte, Rost Andrea és Rálik Szilvia társaságában. Nem kifejezetten olasz hang, nem is nagyon illeszkedik az itáliai hőstenor-tradícióba, viszont megfelelő képzéssel jó Wagner-tenor lehetne. A thébai király bonyolult szólamát megfelelően abszolválta, csak a darab elején - vélhetően a bemutatkozás drukkja miatt - jelentett számára nehézséget néhány magas hang, később azonban ezeken a problémákon is túl jutott. A szokásos tenorhiány közepette várom, hogy mikor lép fel a Magyar Állami Operaházban.