Múzeum és/vagy Színház

Bánk bán-előadások az Erkel-évfordulón

Nehéz helyzetben van a kritikus, ha egy másfél évtizede műsoron tartott, délelőtti matiné keretében előadott repertoárelőadást és egy nemrég bemutatott, elevenen ható, új produkciót kell összehasonlítania. Ne legyünk igazságtalanok, ugyanis a kettő nem mérhető össze. Az operajátszás máig megoldatlan problémája a „stagione- avagy repertoárszínház" kérdése. Az utóbbiak esetében, még olyan nagy házaknál is, mint a Metropolitan vagy a bécsi Staatsoper, óhatatlan, hogy számolni kell ma már elavultnak ható, poros színpadraállításokkal is.

Molnár András (Bánk bán), Kertesi Ingrid (Melinda) és Bede
Fazekas Csaba (Tiborc) (fotó: Éder Vera)

Az Operaház több mint másfél évtizede, 1994 óta tartja a műsorán Kerényi Imre Bánk bán-rendezését. "A 'múzeumi' keretet a kiváló előadók sem tudták szétfeszíteni..." Az előadás, Csikós Attila szép díszletei ellenére (különösen a Madarász Viktor Hunyadi László siratása c. festményét megelevenítő zárójelenet marad emlékezetes) mára már kissé muzeálisnak hat; még az sem teszi élővé a produkciót, hogy a középkori történet a XIX. századi nemzeti romantika korszakában elevenedik meg. A „múzeumi" keretet sajnos még a többségében kiváló előadók sem tudták szétfeszíteni: mindenki igyekezettel helyt állt ugyan, lehet méltatni ennek vagy annak az énekesnek a teljesítményét, de a kívánt katartikus hatás elmaradt.

A két főszereplő, Kertesi Ingrid és Molnár András alakítása abszolút etalonnak számít, ők énekeltek az ős-Bánk bán 1994-es lemezfelvételén is, amelyen Gertrudis szerepében Marton Éva hallható.

Az operaházi előadáson Kertesi Ingrid - hangja és művészete teljében - hitelesen ábrázolta Melinda tragédiáját, és kellő mélységet tudott adni az interpretációjának. Ismét megbizonyosodhattunk, hogy gyönyörű lírai hangszíne, szép pianói és virtuóz technikája a jelenlegi magyar operajátszás egyik legnagyobb egyéniségévé avatják őt.

A címszerepet éneklő Molnár András maradéktalanul „hozta" a befelé forduló, tépelődő nagyúr figuráját, nemes tartásával színpadi jelenlétének valóban súlya van. Vokálisan az olasz és a német énekstílus szintézisét teremti meg, a zenei íveket magas zenei kultúrával és kidolgozott legato-technikával szólaltatja meg.

Pánczél Éva ideális Gertrudisnak bizonyult: szép színű, nagy vivőerejű drámai mezzoszopránjával különösen a II. felvonásban teremtett izzó légkört.

A 76 éves Bede Fazekas Csaba korát meghazudtoló hangi intaktsággal szólaltatta meg Tiborcot. A győri dalszínház vezető drámai baritonja színészileg is minden apró részletében kidolgozott, összetett alakítást nyújtott.

Molnár András (Bánk bán), Kertesi Ingrid (Melinda) és Kováts Kolos (II. Endre)

(fotó: Éder Vera)

Kovács Kolos basszusa ezúttal is megfelelő súlyt és méltóságteljességet adott az általa utóbbi években sokszor megformált szerepének, II. Endrének.

Massányi Viktor dinamikus Petúr bánja is dicséretet érdemel.

Az Ottót alakító Nyári Zoltán teljesítménye hangi szempontból hagyott némi kívánnivalót maga után, ez főleg a Kertesi Ingriddel énekelt duettben nyilvánult meg. A Varázsfuvola Taminója nyilvánvalóan fordulópontot jelentett a művész életében, remélem, hogy figyelemreméltó alakítása után nem fordul meg ez a tendencia.

Clementis Tamás intrikus Biberachja igen meggyőző volt.

Sólom mester nyúlfarknyi szerepében az egykor nemzetközi színpadokon is fellépő jeles lírai baritonistánkat, Martin Jánost hallottuk.

A zenekar kiegyenlítetten játszott, Dénes István megfelelő gyakorlattal és művészi invencióval fogta össze a játékukat.

***

A Debreceni Csokonai Színház pár nappal későbbi, Thália-beli vendégszereplése új utakat, és valódi alternatívát nyújtott nemzeti operánk előadási tradíciójának a történetében.

A Bánk bán ma ismert változata Rékai Nándor és Kenessey Jenő zenei átdolgozásának, ill. a librettó nyelvezetét korszerűsítő Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv dramaturgiai finomításainak köszönhetően igencsak eltér Erkel eredetijétől. Az 1861-ben bemutatott ős-Bánk bánt az 1994-es hanglemezfelvételt követően csak 2008-ban mutatták be - a debreceni társulatnak köszönhetően - operaszínpadon, illetve a kelet-magyarországi anyaszínház mellett a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon és a Gyulai Várszínházban is.

Keszei Bori (Melinda) és Cselóczki Tamás (Bánk bán) (fotó: Felvégi Andrea)

Az eredeti mű előadása az előadók számára sokkal nagyobb kihívást jelent. A zene ugyanis egy teljes hanggal (nagyszekunddal) feljebb van, a szólisták tehát magasabb lágéban énekelnek. Most értettem meg igazán, hogy a Bánk bán tulajdonképpen egy bel canto opera, amit az átdolgozás a XX. század pszichológiai realizmusához és énekkultúrájához igazított. A húzások éppen ettől a bel canto-tradícióban gyökerező jellegtől fosztották meg az alkotást, ami legszembetűnőbben a II. felvonás felépítésében és a Tisza-parti jelenetben nyilvánul meg. A II. felvonás Melinda-Bánk bán nagyjelenete igazi bel canto kettős, amely gyors résszel fejeződik be (az átdolgozás zenekari közjátéka teljesen felborítja az eredeti jelenetépítkezést). Bánk bán és a királyné kettőse is sokkal terjedelmesebb, ezt követően pedig nem zárul le a felvonás, hanem II. Endre jellegzetes bel canto ária-fináléjaként következik (a jelenleg játszott verzióban a lassú rész a III. felvonásba került, a stretta pedig kimaradt). A III. felvonás első képe, a Tisza-parti jelenet pedig egy szabályos őrülési jelenet, formailag hasonló módon felépítve, mint a Lammermoori Lucia, a Puritánok vagy a Kalóz (Bellini) ilyen típusú felvonásegységei. Melinda megszemélyesítőjének itt sokkal több lehetősége nyílik a koloratúrtechnika csillogtatására, mint a jelentősen megkurtított változatban. A szerep egyébként a kor magyar bel canto csillaga, a lírai koloratúrszoprán Hollósy Kornélia hangi adottságaira íródott. Az eredeti változatban sokkal nagyobb súlyt kap Biberach, akinek a címszereplővel énekelt kettősét az átdolgozásban Petúr bán veszi át.

Keszei Bori (Melinda) és Pataki Adorján (Ottó) (fotó: Felvégi Andrea)

Vidnyánszky Attila rendezése - minden megkérdőjelezhető, eklektikus vonása ellenére - igazi színházi élménnyel ajándékozta meg a közönséget.  "Valós emberi drámát láthattunk..." Valós emberi drámát láthattunk, történelmi papírmaséfigurák helyett pszichológiailag motivált, összetett személyiségekkel. A színpadraállítás az emberi kapcsolatok rendszerében megnyilvánuló örökérvényű konfliktusok bemutatására koncentrált, így teremtette meg azt a katartikus hatást, amely miatt érdemes volt a Széchényi Könyvtárban őrzött partitúrát ilyen formában a szélesebb közönség előtt is bemutatni. A rendezői alapkoncepció bebizonyította, hogy a Bánk bán - megfelelő színrevitelben - az átdolgozás mellőzésével is máig elevenen ható alkotás. Talán csak a szöveg hatott néhol régiesen, de ez sem volt nagyon zavaró.

A zenei irányítás Kocsár Balázs kezében összpontosult és a szegedi operaverseny, ill. a Müpa-vendégszereplések után most is meggyőzött arról, hogy a debreceni társulat minden tekintetben vetekedik a fővárosiéval. A nemzetközi operaházakban is gyakran vezénylő főzeneigazgató komplex dalszínházban gondolkodó, társulatépítő művészegyéniség, olyan, aki nemcsak zeneileg teremt példaértékű produkciókat, hanem az énekhangokhoz, a szólisták szerepeinek kiválasztásához is ért. A szereposztás ezúttal is megfelelt a minőségi követelményeknek, egyetlen gyenge láncszem sem árnyékolta be az együttes teljesítményét.

Cselóczki Tamás (Bánk bán) (fotó: Felvégi Andrea)

A címszereplő Cselóczki Tamás alakítása revelációval hatott: ő a manapság egyre ritkább hőstenor hangfaj képviselője, különleges hangmatériájának színezete a nagy német tenoristákra emlékeztet. A drámai részek mellett a líraiakat is emlékezetessé tette, szép pianókat hallottunk tőle, az I. felvonás románcát pedig bensőséges poézissel adta elő. A hangja minden regiszterben kiegyenlített, a magasságai is ércesen szólnak. Bánk bán tragédiáját mély empátiával láttatta; hitelesen élte át a színpadon a feleségét és gyermekét elvesztő apa fájdalmát.

Ideális partnere volt Melindaként Keszei Bori, aki a bécsi Staatsoper tagjaként hangilag és művészileg egyaránt sokat érett az elmúlt években. Ez az első nagyformátumú bel canto hősnő, amelyet alakít, reméljük, a későbbiekben Rossini, Donizetti és Bellini operáiban is fellép. Az egykori lírai koloratúrszoprán hangja ma már figyelemreméltó vivőerővel rendelkezik és a drámai súlypontokat is kellő erővel szólaltatja meg.

A pesti közönség ismét találkozott Bátki Fazekas Zoltánnal, aki bársonyos színű, lírai baritonjával és kidolgozott énekkultúrájával Petúr szerepét alakította. Hangja a magas regiszterben is ideálisan érvényesült. Szerepkörében szerintem Miller Lajos óta nem volt hasonló tehetségű művész itthon és várjuk, hogy mikor formál meg olyan nagyformátumú Verdi-hősöket is, mint Germont, Luna gróf vagy Posa márki.

Keszei Bori (Melinda) és Bódi Mariann (Gertrudis)

(fotó: Felvégi Andrea)

A kolozsvári Pataki Adorján Ottóként izgalmas alakítást nyújtott, szép színű, sötét tónusba hajló, felhangokkal tarkított lírai tenorja meglepetésként hatott.

A királyné figuráját Bódi Marianna keltette életre, szakítva a megszokott „királynői" sablonnal. Ideje lenne mielőbb felfigyelni a tehetségére a fővárosban is: eddig csak 1998-ban, a Borisz Godunov második szereposztásának premierjén énekelte Marinát az Operaházban, illetve a 2008-as Mezzo-versenyen alakította az Adriana Lecouvreur Bouillon hercegnéját.

Wagner Lajos impozáns hangerővel rendelkező karakterbaritonja jól érvényesült Tiborc szerepében.

Sokat fejlődött zeneakadémiai diplomaelőadása óta a II. Endrét alakító lírai bariton, Geiger Lajos, aki színészileg is új perspektívákat nyitott az özvegy király jellemábrázolásával. A megfontolt, öreg király helyett egy feleségét elvesztett fiatalember sorsába kaptunk betekintést.

Biberachként a fiatal bariton, Haja Zsolt frissességével és erős hangmatériájával hívta fel magára a figyelmet.

A zenekar és a szólisták mellett a Debreceni Csokonai Színház kórusszolgálatát ellátó világhírű Debreceni Kodály Kórus is maradandó teljesítményt nyújtott. Az általuk képviselt, kidolgozott hangzásvilág a hazai kóruskultúra méltó letéteményesévé avatja őket.

Péterfi Nagy László

Erkel:

Bánk bán

Opera három felvonásban

II. Endre magyar király - Kováts Kolos
Gertrudis királyné - Pánczél Éva
Ottó, meráni herceg, Gertrudis öccse - Nyári Zoltán
Bánk bán, Magyarország nagyura - Molnár András
Melinda, Bánk felesége - Kertesi Ingrid
Tiborc, paraszt - Bede Fazekas Csaba
Petur bán, bihari főispán - Massányi Viktor
Biberach, kalandor lovag - Clementis Tamás
Sólom mester - Martin János

***

Thália Színház, 2010. március 30.

Erkel:

Bánk bán

A debreceni Csokonai Színház előadása

Szereplők:

Bánk bán, Magyarország nagyura - Cselóczki Tamás
Melinda, a felesége - Keszei Bori

Vezényel: Kocsár Balázs

Díszlet, jelmez: Alexandr Belozub
Karigazgató: Pálinkás Péter
Koreográfus: Katona Gábor

Rendező: Vidnyánszky Attila