A Budapesti Őszi Fesztivál egyetlen operaprogramja idén egyben ősbemutató is volt. Márta István "operatóriuma" korunk egyik kulcsfontosságú, már-már fétistárgya - a mobiltelefon - köré írt jelenetek sorozata. Október elején, azaz nem is olyan régen még azt olvashattuk, hogy "Márta István darabjának műfaji megnevezése: globális mobiltelefon-opera multikulturális vizuális elemekkel énekesekre, színészekre, balett- és zeneművészekre. Szereplői Moby, Mobila, Sam Sung, Motor Rolla, No ki a?, Wiffy és Eric Sony, akik érző lénnyé, majd újra eszközzé válnak, a metamorfózisok pedig tragikus félreértéseket, techno/drámai jeleneteket indukálnak és bohókás jeleneteket kavircolnak" - így írt a Fidelio.hu, de szó sem volt minderről. Balettművészek nem voltak, mint ahogy Moby, Mobila, Sam Sung és barátaik sem, nem voltak metamorfózisok, csupán egy egyszerű történet mindennapi kisemberekkel és allegorikus szereplőkkel. A Férfi és a Nő (no meg az Anya) háromszöge kiegészül a híradástechnika mindent behálózó világával, valamint a két modern moralitás-szereplővel, a Jóval és a Rosszal. Szálinger Balázs József Attila-díjas fiatal költő bebizonyítja azt, amit már 1921-ben Kosztolányi Dezső is pedzegetett "Beírtak engem mindenféle Könyvbe" című versében: "Nem az enyém már a kezem, a lábam, és a fejem, az is csak egy adat".

A történet egyszerű: adott a Férfi, aki informatikus. Egy híradástechnikai multinál dolgozik, és amikor kísérleti alanyt keres, a mobilszámok halmazából éppen felesége telefonját választja ki információszerzés céljából. A már-már banális történetben sejteni lehet (mert kimondva semmi sincs), hogy a feleség, aki gyereket vár, megcsalja a Férjet, az Anya pedig folyton ott legyeskedik egy szem fia körül és vitát szít. Miközben hőseink a boldogságért küzdenek, életüket a Jó és a Rossz, a Lelkiismeret, valamint a Hír Angyala moralitásjáték-szerű alakjai próbálják befolyásolni. A történet valójában nem fontos. Nem lényeges, hogy történt-e félrelépés, és tulajdonképpen az sem, hogyan végződik a Férfi és a Nő konfliktusa. A háttérben meglapul tehát az információ-galaxis Nagy Testvéri árnya, de valójában egy már-már mindennapi eseménysort látunk, ami azonban a címmel ellentétben se nem csodálatos, se nem mobilvilág. Nem csodálatos, mert a darab atmoszférája, zenéje és története minden, csak nem csodálatos, a mobilokhoz pedig igazán nincs sok köze, így értelmét veszti a hangzatos cím. Attól, hogy tíz-tizenöt nézőnek az előadás előtt kiosztottak néhány csúcskategóriás (és az előadás főtámogatója, a T-mobile nevével fémjelzett...) készüléket, melyeken megszólalt a nyitány első néhány taktusa, vagy hogy a férj felesége telefonját felügyeli, még nem lett a darab "mobilvilág". A mobil inkább az elidegenedés eszközeként jelent meg, de ahogy a Jó vagy a Rossz, ez a motívum is allegorikus formát öltött. A vontatott, hosszúra nyújtott nyitány alatt vászonra vetített mobiltelefonáló embereket láthattunk, majd ugyanezek az emberek a színpadon is megjelentek, ecce homo, korunk mobilgyermekei.

"...jól hangzik, de nem mond semmit..." Márta István, az Új Színház igazgatója ezzel a darabjával újra felvette a rég pihenésre kárhoztatott lantot, létrehozva egy eklektikus kamaradarabot, "operatóriumot hangokra és térerőre". A definícióval is ugyanaz a bajom, mint a darab beharangozójával: jól hangzik, de nem mond semmit. Bár ikonrendszerében utal a vallásos művekre, a moralitás-szereplők, a hatalmas oltárkép, és persze a Hír Angyala mind-mind szakrális köntösbe öltöztetik a hírközlési eszköz világát, a zenei szövet eklektikus voltából fakadóan azonban az opera mégsem oratóriumi jellegű.

A zene különféle stílusok és idézetek sorjázása, amely méltó tolmácsolóra akadt Szennai Kálmán karmesterben és a Magyar Állami Operaház zenészeiből alakult kamaraegyüttesben.

Az énekesek közül a két nő, Frankó Tünde (Feleség) és Fülöp Zsuzsanna (Anya) nyújtottak zeneileg is kiemelkedő teljesítményt. Frankó Tünde színgazdag dallamívei mellett az érthető szövegformálásra is figyelmet fordított, Fülöp Zsuzsanna lírai szopránja pedig biztosan és minden erőltetettség nélkül szólt.

Derecskei Zsolt (Férj), ahogy a Rózsalovagban, ezúttal is inkább színészi adottságaival, karakterformálásával tűnt ki, mint egyenletes, de minden virtuozitást mellőző éneklésével.

Tóth János (A Hír Angyala) és Ambrus Ákos (Lelkiismeret) sem annyira vokális, mint színpadi teljesítményükkel szálltak ringbe, de azt hiszem, ez egy ily mértékben a színház és opera határán mozgó darabnál megbocsátható.

Az est két meglepetése az Új Színház két prózai színésznője, Bánsági Ildikó és Nemes Wanda a Rossz és a Jó szerepében. A két színésznő mind az énekes részekben, mind a prózai betétekben hiteles és üdítő volt, azt gondolom, remek ötlet volt a két szerepet énekesnők helyett színésznőkre osztani.

Az előadást Szikora János rendezte, aki egyébként éppen a bemutató napján töltötte be hatvanadik életévét. Tresz Zsuzsa jelmezei és díszlete az előadás fontos fő tartópillérei voltak. Egyszerű, de mégis hatásos és látványos megoldások jellemezték a színpadképet. A hatalmas oltárkép - angyali üdvözlet -, a lecsukódó és az embereket összenyomó tükörfelület (tárgyiasult Lelkiismeret?) vagy a Jó és a Rossz kis angyalszárnyai és maszkjai csak egy-egy példa, melyek nagyban hozzájárultak az est sikeréhez. Sajnos a beígért interaktivitás ki is merült a már említett BlackBerry mobil-nyitányban. Eltűnődöm, vajon mire vonatkozhatott a beharangozó némileg nagyratörő kijelentése, miszerint "a produkció intenzíven él a mobiltelefonok legfrissebb generációja által felkínált technikai lehetőségekkel, a vizualitás és interaktivitás legújabb formáival, ekként teremtve meg egy új Gesamtkunstwerk alapjait" Sajnos semmiféle újdonság nem született meg, de végső soron egy kellemes kamaraoperával gazdagodtunk.

Novotny Anna

Fotók: Katkó Tamás

A lelkiismeret - Ambrus Ákos
A Rossz - Bánsági Ildikó
A Jó - Nemes Wanda