Bravúráriák, titkokkal és intrikával átszőtt cselekmény, lélegzetelállító dallamok és a nemzetközi operaélet kiválóságai egy színpadon – hamarosan a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe érkezik Donizetti hazánkban ritkán hallható alkotása, a 16. századi, rendkívül izgalmas történetet bemutató Lucrezia Borgia, méghozzá a kivételes spanyol szoprán, Yolanda Auyanet címszereplésével.
Victor Hugo drámái számos híres operának voltak ihletői és kiindulópontjai, közülük talán a legismertebb Verdi Rigolettója. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a bel canto egyik legnagyobb mestereként számontartott Gaetano Donizetti Lucrezia Borgiát a középpontba állító zenés drámájának alapjául szolgáló, Felice Romani munkáját dicsérő librettó szintén a francia írózseni egyik színművéhez, a Lucrèce Borgiához köthető. A 16. század elején játszódó, váratlan fordulatokban gazdag, prológusból és két felvonásból álló mű – bár zenei színvonalát tekintve vetekszik bármely másik Donizetti-sikerrel – lényegesen ritkábban kerül színpadra, mint a szerző vígoperái. A mostani bemutatót a számos sikeres operaelőadást jegyző Anger Ferenc rendezésében, félig szcenírozott formában, válogatott nemzetközi művészek közreműködésével élvezheti a Müpa közönsége. „A Lucrezia Borgia koncentrált és egyszerű történet, amit azonban kiegészít és teljessé tesz az a felfokozott, érzéki zeneiség, amely a bel canto stílus sajátja. Rájövünk, hogy a »szép éneklés« kultusza nem öncélú, hanem erőteljesen hozzájárul a karakterek és a történet részletgazdagságához. A mi előadásunk dramaturgiailag szinte ugyanolyan lesz, mint egy Wozzeck- vagy Tosca-produkció” – mondta a rendező.
Yolanda Auyanet (fotó: Miguel Barreto)
Cecilia Molinari (fotó: Müpa)
A címszereplő spanyol szoprán, Yolanda Auyanet az olasz repertoár avatott előadója és az európai operaházak kedvelt csillaga, a Gennarót alakító, elsősorban bel canto szerepeiről ismert Stefan Pop a 2010-es Operalia versenygyőzelmével vívta ki helyét a legjobb lírai tenorok közt, míg az olasz mezzoszopránt, Cecilia Molinarit kimunkált hangja és elegáns interpretációi miatt kedveli a szakma és a közönség egyaránt. A világszerte elismert basszust, Bretz Gábort senkinek nem kell bemutatni, kivétel nélkül minden alkalom ünnep, amikor átélt játékát és összetéveszthetetlen hangját hazai színpadokon csodálhatjuk. Az előadás karmestere, a bel canto specialista Andrij Jurkevics a közelmúltban elhunyt Edita Gruberová állandó kísérője volt, akivel a Müpa nézői már többször is találkozhattak.
Bretz Gábor (foró: Emmer László)
Stefan Pop (fotó: Müpa)
*
2021. november 18., csütörtök, 19:00–21:30, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Donizetti:
Lucrezia Borgia
Félig szcenírozott előadás
Látvány- és díszlettervező: Zöldy Z. Gergely
Jelmeztervező: Szelei Mónika
Zenei asszisztens: Alessandro Amoretti
Rendező: Anger Ferenc
Vezényel: Andrij Jurkevics
Szereplők:
Alfonso d'Este, Ferrara hercege: Bretz Gábor
Lucrezia Borgia: Yolanda Auyanet
Maffio Orsini: Cecilia Molinari
Gennaro, fiatal velencei nemes: Stefan Pop
Jeppo Liverotto, fiatal velencei nemes: Ujvári Gergely
Don Aposto Gazella, fiatal velencei nemes: Endrész Ferenc
Ascanio Petrucci, fiatal velencei nemes: Szélpál Szilveszter
Oloferno Vitellozzo, fiatal velencei nemes: Papp Balázs
Rustighello, Don Alfonso szolgája: David Astorga
Gubetta, Lucrezia szolgája: Haja Zsolt
Astolfo, Lucrezia szolgája: Bakonyi Marcell
Negroni hercegnő: Kőszegi Judit
A térképfestő: Miksa Bálint
Közreműködők:
Honvéd Férfikar (karigazgató: Riederauer Richárd)
Pannon Filharmonikusok
(forrás: MÜPA)








