ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main programajanlo

Wagner-napok 2025

Wagner-napok 2025

A Müpa jövő évi programja a Wagner-napokon. Ajánló.

Közel két évtizede vonzza a világ minden pontjáról a komolyzene rajongóit a Müpa egyik legrégebbi sorozata, amely egyben a régió egyik legjelentősebb kulturális eseményévé vált. A Budapesti Wagner-napok 2025-ben visszatér korábbi hagyományaihoz, a fesztivál ideje alatt több közönségkedvenc produkció is újra látható lesz, az estéket pedig a legkiválóbb hazai és nemzetközi előadók teszik feledhetetlenné.

Wagner fiatalkori operája egészen a 13. századba röpíti vissza a közönséget, a cselekményben felvetett kérdések mégis épp annyira aktuálisak voltak a zeneszerző korában, mint napjainkban. Olyan örök érvényű dilemmákat tár elénk, mint például az, hogy a testünkre vagy a lelkünkre hallgassunk-e, ha válaszút elé kerül az életünk. Mi történik azzal, aki nem tud választani a szent és a profán között? A Matthias Oldag rendezésében első ízben 2018-ban bemutatott Tannhäuser 2025. június 6-án és 29-én visszatér a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe, többek között olyan művészek előadásában, mint a címszereplőt alakító Marco Jentzsch, a Wolfram von Eschenbachot megformáló Lauri Vasar és Bretz Gábor. A produkcióban a Magyar Rádió Zenekara és Énekkara mellett a Honvéd Férfikar is közreműködik.

wagnernapok2025 ajanlo BoSkovhus

Bo Skovhus

A nürnbergi mesterdalnokok különleges helyet foglal el Wagner életművében. Ez a zeneszerző egyetlen vígoperája, amely közvetlenül a Trisztán és Izolda után, de még a Siegfried előtt készült el, és miközben mindkét darabnál könnyedebb hangvételben mesél a kreativitás, a tradíció és a művészi szabadság eszméiről, kristálytisztán fogalmazza meg Wagner alkotói hitvallását. A 2016-ban Michael Schulz rendezésében bemutatott darab 2025. június 26-án és 28-án kel új életre a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem falai között Fischer Ádám vezényletével, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, valamint a Nemzeti Énekkar közreműködésével, olyan énekesek előadásában, mint Eric Cutler, a fesztivált idén is megtisztelő Bo Skovhus, az Évaként színpadra lépő Pasztircsák Polina és a Dávidot alakító Cornel Frey.

Ha vannak élő énekeslegendái a kortárs rendezésű Wagner-operáknak, akkor a walesi származású basszbariton, Bryn Terfel biztosan közéjük tartozik. A Met színpadán Wotant alakította, de repertoárján ugyanúgy szerepelnek Mozart és Puccini darabjai is, mint musicalek. Bravúros énektechnikája mellett színészi jelenléte is a legkiválóbb előadók közé emeli, éppen ezért ígérkezik kihagyhatatlannak 2025. június 8-i áriaestje, amely során kizárólag Wagner műveinek részleteit szólaltatja meg. Négy szerep, négy egyéniség elevenedik meg hangján: A nürnbergi mesterdalnokok Hans Sachsa, a Tannhäuser Wolfram von Eschenbachja, A walkür Wotanja és A bolygó hollandi sorsverte hajósa. A koncerten Fischer Ádám vezénylete mellett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kíséri az énekest. 

wagnernapok2025 ajanlo BrynTerfel

Bryn Terfel

Ritkán esik szó arról, hogy mi nem várható a jövőben, de a Budapesti Wagner-napok esetében indokolt erről is szót ejteni. 2025-ben nem kerülnek műsorra a Ring-ciklus darabjai, ám a Müpa a fesztivál hónapjában több olyan produkcióval is készül, amelyek teljes értékű Wagner-élményt kínálnak a rajongóknak, az átmeneti szünetet követően pedig 2026-ban újra visszatérnek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem falai közé a Walhalla lakói.

Addig is várja a nézőket az idei, június 14. és 29. között megrendezett Duna-parti Wagner-ünnep, amelyre még akadnak szabad jegyek, és amely során nemcsak a teljes Ring-tetralógia kerül színpadra, de önálló esttel lép fel a dán bariton, Bo Skovhus, a fesztivál záróakkordjaként pedig két alkalommal ismét hallható lesz a legnépszerűbb Wagner-dallamokat összegyűjtő Istenek és hősök című válogatás Fischer Ádám és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában.

 

(forrás és fotó: Müpa)