A Magyar Királyi Operaház megnyitásának idején a kora romantikus olasz operák nagyrészt már kimentek a divatból. A korabeli kritika elavultnak tartotta őket, s a Nemzeti Színház egykori operatagozatának olasz előadásai közül csak igen kevés került át az Ybl-palotába. A néhány átmentett bel canto darab között azonban ott volt egy Donizetti-opera, amit a Magyar Állami Operaház 1890 óta nem tűzött műsorra: a Lucrezia Borgia. 1887-1890 között harminc alkalommal játszották a darabot, ami nem éppen a sikertelenség jele. Ezt követően azonban több, mint száz évet kellett várnia a budapesti közönségnek, hogy ismét élő előadásban találkozhasson a művel. A 2011-es MÜPA-s előadásra nemcsak a tíz évvel későbbi, most novemberben lezajlott újabb Lucrezia-előadásokra, hanem a címszerepet alakító Edita Gruberova közelmúltban bekövetkezett halála okán is megemlékezhetünk. A 2011-es és a mostani előadásoknak azonban csak egy közös pontja van: Andrij Jurkevics, aki több alkalommal is Gruberova pesti koncertjeinek dirigense volt.

A Lucrezia hatásos opera: lendületes muzsikája nincs híján az érzelmes líraiságnak, miközben a drámaibb jelenetekkel sem marad adós, és a nagyobb szerepek remek alkalmat kínálnak az énekesek számára tehetségük csillogtatására. A cselekmény nem nélkülözi a rémromantika kelléktárát – hiszen akárcsak a Gioconda vagy a Rigoletto, ez a darab is a romantikus drámairodalom egyik megteremtőjének, Victor Hugonak a darabján alapszik –, ugyanakkor egyszer sem esik át a ló másik oldalára: nem viszi túlzásba a gótikus elemeket és nem válik ízléstelenül hatásvadásszá sem. A darab modernségét az adja, hogy a címszereplő nem egy minden tekintetben kifogástalan figura, de nem is démonizálták: anyai érzelmei emberi oldalát villantják fel, miközben kegyetlen bosszúállóként nem hazudtolja meg hírhedtségét sem. Azonban, mint oly sok bel canto opera, a Lucrezia is a mindenkori primadonnát állítja a középpontba. A cselekmény is nagyrészt rákoncentrál, s bár korántsem csak Lucrezia szólama bővelkedik fület gyönyörködtető, hatásos dallamokban, ha nem áll rendelkezésre megfelelő primadonna a címszerepre, akkor nem érdemes megszólaltatni ezt a kora romantikus olasz darabot sem.   

A MÜPÁ-nak a Pannon Fiharmonikusokkal közösen megvalósított bel canto produkciói korábban nem okoztak csalódást e téren; a Lucrezia esetében azonban sajnos nem ez a helyzet. Dicsérendő, hogy a címszerepet alakító Yolanda Auyanet betegsége ellenére is vállalta a szombati előadást, de ebben az egészségügyi állapotban nem tudott kifogástalan primadonnája lenni az estének. Szólama alacsonyabb regiszterben fekvő részeit sikerült elfogadhatóan abszolválnia, a magasabb hangokat viszont csak valamivel lejjebb szállítva volt képes megszólaltatni, és több esetben el is hagyta azokat. Szopránja nem csillogott olyan szépen, nem szárnyalt olyan könnyedén, mint amit megszokhattunk a bel canto operák női főszereplőitől. Auyanet ennek tudatában is volt, mert a tapsrendnél látványos mozdulatokkal köszönte meg a tapsot és jelezte, hogy sajnos nem tudta a tőle elvárható minőségű alakítást nyújtani.

Szerencsére a többi énekes nem hagyott maga után nagyobb hiányérzetet. Bretz Gábor Don Alfonsóként remekbeszabottan formálta meg a könyörtelen herceg figuráját, szemmel láthatóan jól érezve magát a szerepben. Maffio Orsini szerepében Cecilia Molinari nyújtott emlékezetes alakítást. Nemcsak kitűnő vokális teljesítményével, hanem nagyszerű színészi alakításával, rutinos színpadi mozgásával is elnyerte a közönség tetszését. Nagyszerű produkciót nyújtott Gennaro szerepében Stefan Pop is. A szép hangszínű tenorista könnyeden megfogott magas hangjaival, biztos stílusismeretével, kulturált énektechnikájával kápráztatta el a hallgatóságot.

A kisebb szerepekben fellépő énekesek mind rutinosan hozták a szerepük szerint elvárható színvonalas alakítást. Haja Zsolt (Gubetta) határozott színpadi jelenségként, végig magabiztosan formálta meg Lucrezia szolgáját, Astolfo szerepében Bakonyi Marcell állt szépen helyt, míg Jeppo Livretto szerepében Újvári Gergely, Ascanio Petrucciként Szélpál Szilveszter, Olofernoként Papp Balázs nyújtott üzembiztos alakítást. A kisebb szerepeket megformálók közül kiemelkedett David Astorga, aki Rustighello rövid terjedelmű szólamát tolmácsolta figyelemre méltóan magas színvonalon.

Andrij Jurkevics irányításával a Pannon Filharmonikusok árnyalatokban gazdagon, bár számomra olykor kissé visszafogottnak tűnő tempókban muzsikált, de ez csak részletkérdés, ettől eltekintve a zenekar jó kezekben volt. Jurkevics kiváló ismerője a bel canto operáknak s ennek következtében most is értő, az énekeseket maximálisan kiszolgáló interpretációt hallhattunk tőle. A Honvéd Férfikar kellő határozottsággal és precizitással szólaltatta meg a kórusrészleteket.

A rendezés felemásra sikerült. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem adottságaihoz igazodva félig szcenírozott előadást láthattunk. Anger Zsolt úgy döntött, hogy nem aktualizálja a darab idejét és nem igyekszik feltétlenül annak egyetemes időtlenségét se hangsúlyozni. Az énekesek mutatós, az 1500-as éveket idéző jelmezekben léptek fel, és a színpadon nagyjából az történt, aminek a szövegkönyv utasításai szerint történnie kell. Az énekkart azonban szerzetesnek öltöztették, holott azok a szövegkönyv szerint orgyilkosok gyülekezete lennének. A kórus akkor is a színen maradt, amikor nem énekelt, csak illusztrálta az eseményeket. Anger következetesen emelte ki a címszereplő méregkeverő voltát – Lucrezia már a néma előjáték alatt megmérgezett valakit, akinek aztán ellenmérget adott, de később a férje is mérget adott ugyanannak a statisztának, majd felélesztette ellenméreggel. A színpad két oldalát határoló, látványos lombikok is kiemelték a címszereplő méregkeverő voltát. Számomra a színpadra állítás illusztrációként hatott, az énekesek színészi teljesítménye pedig felemásra sikerült, és túl szájbarágós volt az egyesek „motívumok” – a mérgezés, a baba, a bor – kiemelése.

Bár a Lucrezia Borgia remek opera, a november 20-i előadás betegség miatt ideális címszereplő nélkül nem volt magával ragadó és nem aratott kirobbanó sikert. Reméljük, hogy Yolanda Auyanet a pécsi előadásra jobban lett és zajosabb sikert aratott a szerepben.

Péter Zoltán

fotók: MÜPA / Nagy Attila

*

2021. november 20., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

DONIZETTI:

Lucrezia Borgia

Félig szcenírozott előadás

Látvány- és díszlettervező: Zöldy Z. Gergely

Jelmeztervező: Szelei Mónika

Zenei asszisztens: Alessandro Amoretti

Rendező: Anger Ferenc

Szereplők:

Alfonso d'Este - Bretz Gábor

Lucrezia Borgia - Yolanda Auyanet

Maffio Orsini - Cecilia Molinari

Gennaro - Stefan Pop

Jeppo Liverotto - Ujvári Gergely

Don Aposto Gazella - Endrész Ferenc

Ascanio Petrucci - Szélpál Szilveszter

Oloferno Vitellozzo - Papp Balázs

Rustighello - David Astorga

Gubetta - Haja Zsolt

Astolfo - Bakonyi Marcell

Negroni hercegnő - Kőszegi Judit

A térképfestő - Miksa Bálint

Közreműködik: a Honvéd Férfikar (karigazgató: Riederauer Richárd)

Pannon Filharmonikusok

Vezényel: Andrij Jurkevics